Vajon lehet egy mai sláger modern hangzású úgy, hogy hallgatása közben nosztalgikus emlékek törnek elő az emberből? Caramel új dalát, az Átutazókat hallgatva és a hozzá készült klipet nézve ez a két érzet mérkőzik egymással az ember fejében. Véletlen stíluskeveredés vagy gondosan megformált hangkép? Molnár Ferenc Carameltől erre is vártuk a választ.

Nagyon letisztulnak érzem az új dalod. Az Átutazók fülbemászó, tiszta és érthető érzelmeket közvetít, sallangoktól mentes és azonnal hat. Nekem ezek jutottak róla eszembe. Te hogy éreztél, amikor készült?
- Legutóbbi dalaim, a Szabadesés vagy az 1873 pattogós, feszes számok voltak, a ritmusuk és a pörgésük szinte ott élt még a fejemben, amikor egyik nap elindultam hazafelé a stúdióból. A kocsiban ülve bekapcsoltam a rádiót, ahol egymás után jöttek a nagyon modern, ritmusos, mai hangzású, lüktető slágerek és úgy éreztem hallgatóként, hogy valami nagyon hiányzik. Próbáltam megfejteni, hogy mi okozza ezt az érzést és rájöttem, hogy a választ azok az elődók és slágerek adják, meg, amiket akkor hallgatok, ha fel szeretnék töltődni. Toto, Queen, Sting, Seal, Prince, Zorán, Demjén Ferenc - leginkább a 80-as és 90-es évek zenei hangzása az, amit szeretek. Az egész korszaknak volt egy nagyon karakteres, jellegzetes rezgése, érzelmi töltése, ami azonnal magával ragadta a hallgatókat. Szeretem azt az érzést, amit a gyerekkoromban hallott slágerek ébresztenek bennem. Ezért aztán ezzel a dallal az volt a célom, hogy a dallamon és a szövegen túl visszaadjam „hangképben” azt, ami bennem is felébreszti ezt a pozitív értelemben vett nosztalgiát. Egy régi Demjén, Ákos vagy Bikini dal, összegyúrva egy csipetnyi Totoval, Stinggel vagy Queennel – ez volt a receptje az Átutazóknak.

Csak magadban, vagy a közönségben is szeretted volna feléleszteni ezt a nosztalgiát?
- Először saját magamban, hiszen a közönségnek csak ezután tudom hiteles átadni. Nagyon érdekes volt, mert amikor a stúdióban meghallottam a készre kevert dalt, ugyanazok a képek ugrottak be, mint Black slágeréről, a Wonderful Life-ról. Ezt követően szinte gyermeki izgalommal vártam, hogy mit szól majd a közönség, nekik milyen érzéseik lesznek. Mindenféle előzetes magyarázat nélkül mutattam meg a dalt és hasonló visszajelzések érkeztek előbb a menedzserem és zenésztársaim, majd a közönség részéről is.

Tudtad, mit szeretnél elérni és pontosnak tűnnek a dalhoz fűződő érzelmeid is. Gyorsan elkészült a szám?
- Ahhoz képest, hogy más dalaim mennyi idő alatt készültek el, az Átutazókon meglepően sokáig dolgoztunk. Szinte pillanatok alatt megírtam, de nagyon sokáig tartott a keverési munka, sokáig kerestük a megfelelő hangszínt, többször újra kevertük a már elkészült dalt. Ott volt a fejemben a hangzás, amit hallani akartam és a hatás, amit el szerettem volna érni és addig nem nyugodtam, amíg ez nem sikerült. Azt szerettem volna, hogy amikor meghallom a kész dalt, azonnal megjelenjenek előttem a nosztalgikus emlékek, ott legyenek előttem a gyerekkorom, a tinédzserkorom képei.

A dalszöveg viszont kicsit sem nosztalgikus, hanem nagyon mai érzéseket ad annak, aki hallgatja. Mint például, hogy fontosak az együtt töltött percek, minden más nem számít…
- Igen, ez a fő motívum, mert szerintem tényleg ez a legfontosabb az életben. Általában szeretek a dalaimban nem túl egyértelműen fogalmazni, szeretek olyan képeket írni, amelyeken elgondolkodtatnak, amelyeket megfejthetnek azok, akik hallgatják, amelyek új gondolatokat ébresztenek bennük. Ennél a dalnál viszont szerettem volna sokkal érthetőbb, egyértelműbb lenni. Már maga a cím, az Átutazók is félreérthetetlen és egyértelmű. A dal születése előtt nem sokkal láttam egy dokumentumfilmet, ami arról szólt, hogy mennyire szeretnénk eljutni a Marsra, megismerni más bolygókat, keresni a többi civilizációt. Közben felmerült bennem a kérdés, hogy vajon most nem az űrben vagyunk? Most is itt vagyunk a csillagok között és minden múlandó körülöttünk – ezt az érzést szerettem volna dalba önteni. Az együtt töltött idő az egyetlen, ami fontos, és ezt néha hajlamosak vagyunk elfelejteni.

A dalhoz készült klip viszont szintén hozza a 80-as, 90-es évek hangulatát.
- Örülök, ha így érzed és így érzik az olvasók is, mert ez volt a cél. A klip képi világa Garas Dani szakmai tudására és kreativitására épült, aki több klasszikus film mellett a Vándorszínészek című film vezető operatőre is volt. Annak a filmek a képei győztek meg arról, hogy az ő szeme az, amivel dolgozni szeretnénk. Majoros Dániel rendezte a kisfilmet, az ő érdeme a főszereplő megtalálása is, aki szerintem rendkívül hiteles a klipben. Egyébként elképesztő számomra, hogy ennek a srácnak, aki a sztoriban kopasz és csupasz arcú, a forgatás előtti napon még óriási szakálla volt, el sem tudtam képzelni, hogy a klip alkotói hogyan látták meg benne a „helyét kereső földönkívüli” alakját. Zseniális figura, aki ugyan nem is színész, de mégis minden arckifejezése, minden mozdulata hiteles és meggyőző. Szerintem a 80-as, 90-es évek zenei hangulatán és az akkori klipek látványvilágán kívül talán sikerült egy kicsit a régi magyar filmek naív báját is belecsempészni ebbe a klipbe.

Ezt a „visszagondolós”, nosztalgikus zenei vonalat, ami a korábbi dalaid közül is sokban megjelent megtartod ezután is?
- Azt hiszem, ha akarnám sem tudnám ennek a jegyeit levetkőzni magamról, hiszen én ebben szocializálódtam. Amíg édesanyám az autentikus cigányzenét szerette, addig apámmal Genesist, Queent és Totót hallgattunk. Azt gondolom, az ember azokat az ízeket érzi finomnak, amelyek az anyukája főztjére emlékeztetik. Ez sok esetben a zenére is igaz, hiszen azt érzem menőnek és zeneileg cool-nak, amiért gyerekkoromban rajongtam. Úgyhogy ez a fajta jó értelemben vett nosztalgia szerintem már életem végéig megmarad és a 80-as, 90-es évek stílusjegyei mindig vissza fognak köszönni a zenémben. A mai napig nagyon szeretem a modern r&b zenét, keresem az új hangzásokat, de szeretném az újat a régivel ötvözni. Fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy ezek a ma már retronak számító zenék rohadt jók.

Szerinted szükség van a figyelemfelhívásra? Tombol a retro láz: fesztiválok koncertek, előadók, tévé - és rádió műsorok…
- Az, hogy a retro iránti rajongás ilyen magaslatokba tör, nem véletlen. Hiszen ugyanúgy, ahogy én is besokalltam a kissé egyhangú, nagyon profin összerakott, de kevés érzelmet közvetítő mai zenéktől, úgy ez előfordul másokkal is. Ilyenkor természetes reakció, hogy az ember a dallamosabb, érzelmesebb, tisztább és nyugodtabb dalok felé fordul, amelyet a ma már klasszikusnak nevezhető retro slágerek jelentenek. Szerintem a legtöbb ember úgy van ezzel, mint én, keresi az újat, a frisset, kíváncsi a vadonatúj soundokra, de mindig vissza-visszatér a klasszikushoz.

Ha össze kellene állítanod egy listát, hogy mik a világ legjobb dalai, mik kerülnének közé?
- Talán furcsán hangzik, de azt hiszem, az elmúlt 10 évből nem nagyon kerülnének slágerek egy ilyen összeállításba. Tök jó számai vannak Rihannának, nagyon szeretem őket, de a legjobbak közé olyanokat tennék, mint Stingtől vagy a Shape of My Heart, Sealtől a Kiss From a Rose, Princetől a Purple Rain, Michael Jacksontól vagy a Queentől a felülmúlhatatlan Bohemian Raphsody. Feltennék a listára Zorán, Presser Gábor, Demjén Ferenc vagy Lerch István számai közül is, de mai zenei azt hiszem nem lenne köztük.

Fotók: Tóth Milán

Az idén kapott Máté Péter díj is ugyanezt a nosztalgikus érzés keltette benned?
- Elképesztő érzés volt átvenni a díjat, nagy példaképeim egyike Máté Péter, de – és ez furcsának tűnhet - vele kapcsolatban sosem volt retro érzésem. Egyrészt azért, mert az ő dalait mi nem hallgattuk otthon, tehát felnőttként jelentettek újdonságot számomra. De a zenéit hallgatva – bár a nagy részük a 70-es években készült – egyáltalán nincs nosztalgia feelingem. Ezek a dalok annyira meghaladták a korukat, annyira modernek, egyediek és profik, hogy simán kenterbe vernek akár egy mai zenét is. Máté Péter elképesztően sokszínű és muzikális volt és legalább harminc évvel meghaladta a korát. Szeretnék olyan kísérletező és friss lenni a mai korban, mint amilyen ő volt a hetvenes években.

Mit gondolsz a mai magyar könnyűzenéről? Hallgatsz ma magyar dalokat?
Rajta tartom a szemem az újdonságokon, mindent meghallgatok és megnézek, ami elém kerül. Amire a legutóbb azt mondtam, hogy „rohadt jó”, az Ákos legutóbbi dala, a Hazatalál. Azért zseniális mert úgy hoz fel velünk élő hétköznapi kérdéseket, mindannyiunkat érintő problémákat, hogy nem közhelyes, hanem elgondolkodtató.

Fiatal magyar zenészek?
Igen, Ákos azért valóban „fekete öves”, szinte elvárjuk tőle a jó dalokat és profizmust. A következő generációt tekintve, engem komoly érzelmi szálat fűznek például a Wellhello zenekarhoz, Diaz tehetsége számomra már jóval a Rakpart megjelenése előtt nyilvánvaló volt. Fiatal srácként még egy benzinkúton dolgozott, amikor felhívta rá valaki a figyelmem, meghallgattam, amit csinál és elképesztő ötletei voltak, fel is kerestem, dolgoztunk együtt. Azt hiszem a Wellhelloval ő megtalálta a helyét, nagyon profi, amit Fluorral csinálnak. A „legfiatalabb” mai magyar zenének több rétege van: vannak nagyon sikeres rapperek, mint Essemm vagy olyan nagyszerű énekesek, mint Pápai Joci. De voltak tanítványaim az Ének Iskolája című TV műsorban, mint például Nagy Bogi, akivel most kezünk együtt dolgozni vagy Győrfi Dzsenifer, aki évek óta saját maga szerzi a dalait, klipeket készít és nagyon szeretik a videómegosztón.