2018. nov 01.

Csőbomba helyett egy rockkazetta keltett pánikot

írta: tothjutka
Csőbomba helyett egy rockkazetta keltett pánikot

Miután az elmúlt napokban tucatnyi, csőbombát tartalmazó csomagot kaptak amerikai politikusok – köztük Barack Obama volt elnök is – és a média képviselői, Észak-Karolinában egy gyanús boríték miatt riasztották a rendőrséget. A bombakereső kutya azonban csak a Journey zenekar kazettáját szagolta ki a csomagban.

journey.png

Az elmúlt hetekben érthető módon pánikhangulat uralkodott az Amerikai Egyesült Államokban, hiszen tucatnyi, csőbombát tartalmazó csomagot küldött valaki elsősorban demokrata politikusoknak – köztük Barack Obama volt elnöknek, Joe Biden volt alelnöknek és a Clinton-házaspárnak-, de a címzettek között volt James Clapper, az amerikai hírszerzés egykori igazgatója, Soros György üzletember és Robert de Niro színész is. A közös nevező az, hogy mindannyian élesen bírálták Donald Trump jelenlegi elnököt. Egy, a CNN tévécsatornának címzett gyanús küldemény miatt egy atlantai postahivatalt is ki kellett üríteni. (Azóta a hatóságok Floridában előállítottak egy 56 éves gyanúsítottat, aki Trump elkötelezett támogatója és magát felsőbbrendű fehérnek vallja. Ha valóban bűnös, 48 évre börtönbe mehet.)

Ebben a hangulatban nem csoda, hogy amikor egy gyanús boríték érkezett az észak-karolinai Charlotte városában található Duke Energy vállalat székházába, azonnal riasztották a rendőrséget. A postázó dolgozói vették észre a szokatlan alakú küldeményt, amit kézzel címeztek meg és nem az államban adtak fel, ezért értesítették a hatóságokat. Az előzmények miatt a rendőrség kiürítette az épületet, majd tűzszerészekkel és bombakereső kutyákkal vizsgálta át a helyszínt. Szerencsére kiderült, hogy vaklármáról volt szó: a furcsa borítékban ugyanis nem csőbomba, hanem egy kazetta volt a Journey zenekar dalaival. Az a hírekből nem derült ki, hogy ki volt a feladó és kinek küldték a csomagot- és benne a régimódi hanghordozót - , mint ahogyan az sem, hogy a Journey valamelyik albumának dalairól vagy egy otthon készült válogatáskazettáról volt-e szó.

A Journey az egyik legnépszerűbb amerikai rockzenekar volt, amely 1973-ban alakult és elsősorban a nyolcvanas években volt sikeres. A banda olyan világslágereket készített, mint a Lovin', Touchin', Squeezin', az  Open Arms, a Who’s Crying Now vagy a Don’t Stop Believing. Ez utóbbi 2009-ben az iTunes-on a legtöbbször letöltött, nem 21. században komponált dal lett. A Journey világszerte 75 millió lemezt adott el, a Rock and Roll Hírességek Csarnokába pedig tavaly iktatták be a zenekart.

Szólj hozzá

Hírek Journey