Fodor Máriusz sosem tanult zenét, közgazdásznak készült, de „rossz útra térve” végül a Kaukázus, majd a Magashegyi Underground zeneszerzőjeként és billentyűseként állt a közönség elé. Nemcsak slágerek, de reklámzenék tucatjai is kikerültek a keze közül, majd jött egy hirtelen fordulat, és már kenyeret sütött Nigériában. Máriusz most ismét új zenei projekteken töri a fejét, ezekről és afrikai élményeiről is beszélgettünk vele.

Hogy kerül egy magyar zenész pékként Nigériába?
- Lassan nyolc évvel ezelőtt megismerkedtem egy gyönyörű nigériai lánnyal, aki akkor a Debreceni Egyetem Orvostudományi karán tanult. Szerelem lett a kalandból és amikor úgy döntöttünk, hogy összekötjük az életünket, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy Magyarországon folytassuk-e, vagy inkább vágjunk bele valamibe Nigériában. Az utóbbi mellett döntöttünk.

Miért jelentett perspektívát számotokra Nigéria? Az embernek nem az az első gondolata, hogy ott könnyebb az élet…
- Ha valaki még nem járt ott és nem ismeri közelebbről azt a világot és a nigériai társadalom összetételét, talán nem is gondolja, hogy milyen sok lehetőséget rejt ez az afrikai ország. Óriási a piac és hatalmas a kereslet. Tény, hogy a 200 milliós lakosságból legalább 85 millióan élnek mélyszegénységben, ami hatalmas és nagyon szomorú szám. Viszont ott a lakosság másik része, több mint 110 millió ember, akik komoly vásárlóerőt jelentenek. Mi szerettünk volna valami olyan termékkel előállni, amire széles körben igény van a társadalom egészében.

Ez lett végül a pékáru. Miért pont e mellett döntöttetek?
- Csináltunk egy kisebb piackutatást, ami rávilágított arra, hogy Nigériában mennyire imádják a kenyeret és a péksüteményeket. Nem azt a fajta kenyeret fogyasztják leggyakrabban, amit mi Magyarországon ismerünk, hanem egyfajta különleges, túlcukrozott szendvicskenyeret. Ebből rengeteg fogy, de azért van érdeklődés az új ízek, a francia péksütemények, az európai termékek iránt. Nincsenek nagy cégek, akik ezzel foglalkoznak, hanem sok apró vállalkozás van, amelyek előállítják a termékeket. A mi tervünk az volt, hogy egy nagyobb beszállító céget és később egy hálózatot hozunk létre, amelyben a helyiek által kedvelt kenyér mellett európai pékárut szállítunk és értékesítünk.

Szeretik?
- Igen, főleg a különféle croissantokat és az úgynevezett „laminált” tésztákat. A nigériai gasztronómia nagyon eltérő az európaitól, az áramellátás akadozása miatt kevés a hús és a tejtermék a boltokban, de ezek nagyon mennek. Időközben az ottani igényekhez alkalmazkodva kifejlesztettünk pár olyan terméket, amit itthon nem tudnánk eladni. Van például egy paradicsomszószos virslis kiflink, amiben olyan csípős a szósz, hogy én nehezen tudok belőle egy falatot is megenni, a helyiek viszont imádják.

Egy friss diplomás orvosnak és egy magyar zenésznek volt bármilyen tapasztalata a pékmesterséghez?
- Nem, semmi. Annyit tudtunk, hogy kell élesztő, meg liszt és víz és arra gondoltunk, nem lehet olyan nehéz. Később kiderült, hogy nem annyira könnyű mesterség ez, mint gondoltuk, de azért meg lehet tanulni. Így is tettünk, különféle speciális kurzusokon, iskolákban, tanfolyamokon tanultuk és tanuljuk mind a mai napig a pékáruk készítésének „művészetét”. Épp a napokban utazom egy új típusú croissant készítését megtanulni Bukarestbe, Bedros Kabranian nagymestertől.

Mi volt a legnehezebb az üzlet elindításában és működtetésében?
- Egy pékséget beindítani még egy gördülékenyen működő gazdaságban sem egyszerű dolog. Mi pedig belevágtunk egy olyan országban, ahol nap mint nap áramellátási problémákkal kell megküzdeni és ahol bizonytalan időre bármikor szüneteltethetik a benzin forgalmazását. Nehezen megoldható a szállítás, a hűtés és elég nehéz hozzájutni minőségi alapanyagokhoz. Ezt az indulásunk előtt még nem tudtuk, de nagyon hamar megtapasztaltunk mindent a saját bőrünkön. Nem bántuk meg, hogy belevágtunk, bár rengeteg munkával és lemondással járt, de végül egészen jól prosperált. Több üzletnek, hotelnek és vendéglátóhelynek lettünk állandó beszállítói és mi magunk is árultuk a termékeket az utcán.

De most mégis hazajöttetek.
- Az a helyzet, hogy Ugoval egy meghatározott időt adtunk magunknak, hogy kiderüljön, érdemes-e Nigériában az üzletet folytatni, vagy sem. Ez letelt és mindkettőnknek úgy alakut az élete, hogy volt okunk visszatérni Magyarországra. Ő szerette volna folytatni az orvosi karrierjét engem pedig több zenei megbízás és üzleti folyamat is hazaszólított. Éppen kapóra jött, hogy egy helyi vállalkozó család megkeresett minket, hogy beszállnának az üzletbe, mert tetszik nekik, hogy minőségi, különleges terméket állítunk elő. Társak lettünk, most ők viszik az üzletet, de továbbra sem szálltunk ki a bizniszből.

Neked, az európai kultúrából érkezve nemcsak az üzlet elindítása, de az ottani kultúra és életvitel elfogadása sem lehetett egyszerű.
- Sokat segített nekem Ugo jelenléte, de valóban, itthonról talán el sem tudjuk képzelni azokat a dolgokat, amelyek ott hétköznapinak számítanak. Indoklás nélkül egyik-pillanatról a másikra megszűnik az áramszolgáltatás, ami aztán tarthat egy-két óráig, de akár egy-két hétig is. Vagy nem tudom, mi történne Magyarországon, ha egyszer csak bejelentenék, hogy mostantól bizonytalan időre nem lehet benzinhez jutni. Ezek Nigériában gyakori és elfogadott dolgok, én magam is megtanultam vele együtt élni. Ha nincs áram, akkor beszélgetünk és korán lefekszünk és mindig ügyelek rá, hogy tele legyen az autó tankja, mert ki tudja, lehet, hogy holnap nem lehet benzint venni. Az emberek megszokták ezt, alkalmazkodtak és nem háborognak miatta. Ha valaki nem élte át, talán el sem tudja képzelni.

Mi tetszik a legjobban Nigériában?
- Bármerre jártam, kedvesek és segítőkészek az emberek. Nagyon el tudják engedni magukat, egy pillanat alatt el tudják felejteni, hogy az életben problémák is vannak, hogy esetleg kevés a pénz vagy gond van a munkahelyükön, vagy simán a Lagos (Nigéria legnagyobb városa  21 millió lakossal) adta napi stresszt. Meghallják a számukra kedves ritmusokat és akár az utcán, a boltban, vagy a hivatalban is táncra perdülnek. Mindenütt szól a zene és hatalmas slágerek születnek. A mai hódító popzenei stílusok egy része innen indult világhódító útjára és sok esetben az európai vagy az amerikai piacnál sokkal előrébb tart ezen a téren a nigériai zenei világ. Fantasztikus hangzásvilág, elképesztően modern soundok jelennek meg, amelyeknek a nyugati zenei világ is a csodájára jár. A színek pedig mindenütt jelen vannak: a ruhákon, az utcákon, a lakások berendezésében vagy akár autókon. Elképesztő kavalkád, szinte káprázik bele az ember szeme, de imádnivaló. Rajongva gondolok a helyi csípős ételekre és a gyümölcsökre, melyekhez foghatót sehol máshol nem ettem a világon. Ja, és még egy dolog. Nigériában nagyjából mindent meg lehet venni az utcán az autóból. Egyszer hazafelé láttunk egy árust, aki ágy matracokat árult, vettünk is tőle egy Mouka márkájút 20.000 Forintnak megfelelő Nairáért. Azt kell mondanom, életemben nem aludtam ennyire kényelmesen, ez például nagyon hiányzik.
Mennyit tudtál az országról, mielőtt kiköltöztél Nigériába?
- Már vagy öt-hat éve együtt voltunk Ugóval, mielőtt Lagosba költöztünk volna. Sokat hallottam tőle az országról és többször jártam is ott. Persze egészen más dolog vendégeskedni és ott élni, de azért a legtöbb dolog nem ért váratlanul. Teljesen eltérő a két kultúra, egészen más szokások, amelyeket mi itt Európában nem csak nem ismerünk, de el sem tudjuk képzelni. Egy csomó hétköznapinak és nélkülözhetetlennek hitt dolog, mint a tömegközlekedés, a csatornázás vagy az állandó áramszolgáltatás hiányzik, de ezzel együtt is van az országban valami vonzó, ami visszahúzza az embert, mint valami mágnes. Kicsit olyan, mint egy vidámpark, ahol felülsz a hullámvasútra, kicsit félsz a száguldástól, közben sikítasz, ordítasz, de amikor leszállsz, mégis azt mondod, hogy nagyon jó volt. Nigériában is egy kicsit így érzi magát az ember: elképesztő dolgok veszik körül és csupa váratlan kaland éri, de valahogy mégis remekül érzi magát és visszavágyik oda. Imádom, hogy ilyen változatos és színes a világunk.

Ez a változatosság vonz egy srácot, aki a közgázon végzett előbb az underground zenei világ, majd a film- és reklámzenék felé, végül pedig hajt egészen Nigériáig, ahol pékséget nyit? Hogy ágazhat az ember életútja ennyi irányba?
- Már gyerekkorom is kiderült rólam, hogy semmit sem szeretek túl sokáig csinálni, mert egészen egyszerűen megunom, ha nem foglalkozhatok valami mással is. Azt hiszem, hogy ezt ma is így élem meg. A fő „profilom” a reklám- és filmzene írás, az alkalmazott zenék szerzése, de mellette játszottam zenekarban, írtam slágereket, producerkedem és most a pékárukat készítek, mellette pedig még házak felújításával is foglalkozunk egy barátommal. Azt hiszem úgy tudom igazán jól végezni a dolgomat – bármelyiket- ha mellette valami másban is kiélhetem magam. Nálam ezek a feladatok remekül kiegészítik egymást, így válik teljessé az életem.

Portréfotók: Csányi Krisztina

Türelmetlen vagy?
- Inkább úgy mondanám, hogy szeretem minél hamarabb látni a munkám eredményét és minél több új dologba belevágni. Talán ezért is készítek alkalmazott zenéket, ahol alig egy hét alatt eljutok az alapoktól a végkifejletig. Egy zenekarral készülő album megjelenése ennél fényévekkel tovább tart.

Otthagytad a zenei karriert, hogy pék lehess Afrikában. Nagyon romantikusan hangzik, de nem lehet, hogy csak eleged lett az egészből?
- A zeneszerzést, a reklámzenei írást sosem hagytam abba, a „zenekarosdi” is biztos menne még ha itthon maradok, de tény, hogy az egy kicsit megszokott vált. Kellett valami új, ami fenntartja az érdeklődésemet, így belekezdtem valami egészen másba. Most ismét tele vagyok ötletekkel, vágyom a zenére, vágyom az újra, ismét beigazolódott, hogy jót tesznek ezek a „kis kitérők, melyek után örömmel térek vissza teljes erőbedobással a zenei világhoz.

Újra lesz zenekarod?
- Az még egyelőre nagyon távoli terv, de a zenei producerkedés egyre közelebb áll hozzám, több projektben is részt vettem az elmúlt egy években. Dolgoztam a Mary Popkids-szel, és nemrég fejeztük be a Margaret Island új albumát. Utóbbi nagyon sokat adott nekem, afféle zenei supervisorként vettem részt a munkában, rengeteget tanultam a fiataloktól. A napokban pedig Máté (Felcser Máté, Punnany Massif) kért fel, így nekiállunk az új Punnany Massif lemeznek, ami ismét izgalmas feladatokat hozhat, megint valami újat az életembe.

Másfajta energiákat igényel egy-egy előadóval az ő lemezén dolgozni, mint mondjuk saját dalokat vagy reklámzenéket készíteni?
- Egészen más, összetettebb feladat. A reklámzenék esetében van egy projekt, megmondják, hogy körülbelül mit szeretnének, attól kezdve pedig a producer egyedül dolgozik, egyedül dönt, szervez és a végén bemutatja az elkészült művet. Ha saját dalt írsz, még ennyi „kötelezettséged” sincs. Viszont, ha valakivel együtt dolgozol, akkor valamennyire alkalmazkodnod kell, meg kell ismerned a saját határaid és tudnod kell elfogadni a mások ötleteit és esetleg elengedni a sajátod, hiszen így születnek igazán jó dolgok egy közös projektben.

Nem hiányzik, hogy saját dalokat készíts? Mikor írtad a legutolsót?
- Ezt a kérdést már régóta nem tettem el magamnak. Nagyon hiányzik, de amíg ennyi a feladat és ilyen sokfelé ágazik az életem, addig nem nagyon fog menni a dolog. A saját, szívből jövő dalok írásához idő, nyugalom és koncentráció szükséges. De biztosan ennek is eljön az ideje.

Mit tervezel és mi zajlik most?
- Egy televíziós sorozat zenéjén dolgozom és az ünnepekhez közeledve sokasodnak a reklám megrendelések is. Készülnek sorra az albumok, ahol producerként vagyok jelen, de körvonalazódik a fejemben egy saját projekt is. Ausztriában ismertem meg egy gyerekkórust, amelyet egy magyar lány, Morvay Juci vezet, aki olyan gyerekeket, fiatalokat vont be nagyon kreatív és intuitív módon a zene világába, akik környezetükből adódóan egyébként nem jutnának ilyen lehetőségekhez. Az egész egy Superar nevű zenei program része, ami hatalmas fejlődést ért el a közös éneklés segítségével és nagyon nagy sikere lett a produkciójuknak Ausztriában. Most visszaköltözött Magyarországra és ha minden jól megy, itt is létrejön egy hasonló projekt keretében egy ilyen kórus, velük szeretnék dolgozni.

Milyen funkcióban?
- Láttam egyszer egy külföldi zenekar side projektjét, amelyben a banda egy gyerekkórussal dolgozik együtt. Közösen írnak dalokat, melyeket nagy sikerrel elő is adnak fesztiválokon. A közönség imádja őket, a gyerekek pedig boldogan énekelnek és zenélnek együtt. Minden erőmmel azon dolgozom, hogy valami hasonlót hozhassunk létre mi is. Én egy véletlen folytán kerültem a zenei világba, sosem tanultam sem zongorázni, sem gitározni, sem énekelni, a zene mégis nagyon sokat adott nekem. Kiskamaszként a 90-es években a számítógéppel keltem és feküdtem, próbáltam belőle minél több lehetőséget kicsalogatni, ami abban az időben nem volt egyszerű. A számítástechnika tanárom, Nagy Kálmán tanár úr egy nyári szünetre kölcsön adta nekem a saját gépe hangkártyáját, ami akkoriban óriási kincs volt és ez egészen új távlatokat nyitott előttem. Attól kezdve semmi más nem érdekelt, csak hogy miként lehet minél összetettebb, sokrétűbb zenei világot megalkotni a computer segítségével. Ennek köszönhetően tanultam meg később hangszeren játszani, adott örömet, sikert és életcélt a zene. Szeretném, ha ezt minél többen érezhetnék és megtapasztalhatnák.