Fülesbagoly

Zumbával készül Cher a búcsúturnéjára

2018. szeptember 09. - Szendőfi Bori

A 72 éves popdíva öt év után tér vissza a színpadra, hogy nagyszabású koncertekkel zárja pályafutását. Legutóbbi búcsúturnéját betegség miatt le kellett mondania.

cheruj.jpg

Cher újra turnéra indul, és nem is aprózza el. Jövő januártól egészen májusig úton lesz az Egyesült Államokban. Első fellépését a floridai Fort Myersben tartja, végül pedig a tavasz végén a minnesotai St. Paulban búcsúzik a közönségtől. A Here We Go Again nevű turné zenei anyaga nem meglepő módon a nemrég bemutatott Mamma Mia film ABBA slágereire épül, de azért elhangzanak majd Cher legismertebb dalai is.

A legendás énekesnő legutóbb 2014-ben indult el Kill Tour elvevezésű búcsúsorozatára, ám azt egy vírusos betegség miatt nem tudta befejezni, és nem is pótolta az előadásokat.

A 72 éves sztár a The Ellen DeGeneres Show-ban jelentette be új koncertkörútjának részleteit, ahol azt is elárulta, rengeteg energiájába kerül, hogy formában tartsa magát, ezért rendszeresen mozog, Power Plate edzéseket tart, új szenvedélye pedig a Zumba. Cher egyébként már a turné előtt, a hónap végén elkezdi a koncertezést, szeptember 18-ától számos fellépése lesz Ausztráliában és Új-Zélandon, és egy új show-val tér vissza Las Vegasba.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8014230607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása