2017. nov 10.

Elton John szerint 10 év múlva eltűnik az AIDS

írta: RionaFbly
Elton John szerint 10 év múlva eltűnik az AIDS

Most ünnepelte 25. évfordulóját Elton John AIDS kutatást támogató nonprofit alapítványa, mely az elmúlt években nagyban hozzájárult a betegség gyógyításához. Elmondása szerint a legnehezebb feladat a megbélyegzés legyőzése.

elton_john_lead_kep.jpg

Elton John a szervezet negyedévszázados fennállását ünneplő gálára számtalan hírességet is meghívott. Neil Patrick Harris, Aretha Franklin és Bill Clinton is részt vett többek között a rendezvényen, hogy együtt megvitassák a legnagyobb kérdéseket és problémákat, melyeket még le kell győzniük. Elton John főként a megbélyegzésről beszélt, mellyel a betegeknek nap mint szembesülnie kell.

- Nagyon büszke vagyok arra, amit az alapítvány elért. A kemény munkára, a sok pénzre, amit összegyűjtöttünk és amit gondos odafigyeléssel a betegek megsegítésére és a kutatások támogatására fordítottunk. Remélhetőleg 10 éven belül vége lesz ennek az egésznek. Megvan a gyógyszer arra, hogy a HIV vírust végleg kiirthassuk a világból - mondta Elton. - Most már csak a megbélyegzést kellene eltüntetnünk, méghozzá közösen, hogy azok akik ebben a betegségben szenvednek, teljes értékű életet élhessenek.

Az alapítványt Elton John 1992-ben hozta létre, és azóta több mint 200 millió dollárral támogatta a betegeket valamint a kutatásokat világszerte ötvenöt országban.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

Szólj hozzá

Elton John Hírek