2017. nov 08.

Elérzékenyült az R.E.M. énekese a színpadon

írta: RionaFbly
Elérzékenyült az R.E.M. énekese a színpadon

Michael Stipe, az egykori R.E.M frontembere is részt vett a Pathway to Paris névre keresztelt figyelemfelhívó koncerten, ahol Ringo Starr dalaitól elérzékenyülve megosztott néhány számára igen kedves gyermekkori emléket is a közönséggel. michael_stipe_leadkep.jpg

A Jesse Paris Smith (Patti Smith lánya) által rendezett megújuló energiaforrásokat népszerűsítő jótékonysági koncerten Michael Stipe is fellépett, melyet a New York-i Carnegie Hall-ban rendeztek meg múlt vasárnap. Négy dalt adott elő, Ringo Starr-tól, a Velvet Underground-tól valamint Nat King Cole-tól saját átiratában, gyermekkori emlékeivel megfűszerezve. A Pathway to Paris névre keresztelt eseményen Andy MeMaster dalszövegíró és producer is csatlakozott az egykori R.E.M. frontemberhez, mint gitáros, valamint Jesse Paris Smith kísérte őket szintetizátoron.

Stipe a koncertet Cole 1948-as jazz-pop dalával, a Naughty Boy-al nyitotta, majd Starr It Don’t Come Easy 1971-es számával folyatatta, de a dal közepén megállt, majd elmerengett emlékeiben, és egy számára igen kedves történetet osztott meg a közönséggel.

- Ez az egész a gyermekkoromra emlékeztet. Nem igazán volt otthon zeném, kivéve persze a rádiót - mondta Michael Stipe. - Jó néhány dal volt, ami nagyon megragadta a figyelmem. Minden tanárom és az egész generációm hippi volt. Megkapták ezt a melót, és én lettem a tanítványuk. Rengeteg csodálatos dalt tanultam tőlük és adtunk elő közösen.

Innen már Starr Photrgaph című számával folyatta, majd a Velvet Underground Sunday Morning című zenéjével zárta előadását. A Patwhay to Paris mozgalomhoz ezer város csatlakozott, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a kőolaj használatának káros hatásaira és tudatosítsák az emberekben a megújuló energiaforrások adta számtalan lehetőséget. A koncerten Stipe mellett Patti Smith, Cat Power, Joan Baes és a Red Hot Chilli Peppers Flea-ja is részt vett.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

Szólj hozzá

Hírek R.E.M. Michael Stipe