A 40-es korosztály meghatározó élménye az 1992-es budapesti Guns ’N Roses koncert, nézem a Facebookot, sok-sok bejegyzés, mindenki nosztalgiával gondol vissza az emberöltővel ezelőtti estére, én is hálás vagyok a sorsnak, most mégis sajog a szív.
Faith No More, Guns ’N Roses, Nirvana - ez az én szentháromságom, nálam nem létezhet nagyobb e triónál, sosem múló szerelem ez, egyformán szeretem a barnát (Patton), a vöröset (Rose) és a szőkét (Cobain). Így aztán nem csoda, hogy életem talán legnagyobb zenei élménye 1992. május 22-höz kapcsolódik, hiszen a háromból két zenekart egymás után láthattam a színpadon, az Angel Dust albummal nyomuló FNM maga volt az őrület, a csúcsformában lévő GNR pedig igazi megkoronázása volt az estének.
Érdekes, hogy milyen kevés írásos vagy rögzített emlék maradt meg a 25 évvel ezelőtti napról. Rajongók ugyan szokták mutogatni a jegyüket, én is megőriztem a sajátomat, de fotókat, pláne filmfelvételt szinte képtelenség találni a nagy eseményről. Pedig ez tényleg hatalmas eseménynek számított akkoriban: három évvel a rendszerváltás után ilyen szupersztárokat látni maga volt a szabadság, az újdonság, a friss levegő. De talán pont azért, mert nem klikkelhetsz a YouTube-ra és nem pörgethetsz kedvedre a számok között, szóval pont ezért valamiféle jótékony misztikum is körüllengi ezt a koncertet.
A Faith No More az Angel Dust albummal turnézott
Tényleg minden úgy volt, ahogyan emlékszem? Aligha. Tudományos tény, hogy ennyi idő távlatából képtelenség pontosan felidézni egy történést, a valóság már keveredik a képzelettel. A valóság egy fantasztikus, mesés, megbarnult történetté nemesedik. Emlékszem, hogy Rose szakállat viselt. Emlékszem, hogy a November Rainnél valóban eleredt az eső. (Biztos hogy a November Rainnél?...) Emlékszem, hogy Patton magyarul próbált káromkodni. Emlékszem, hogy meglepődtünk rajta, hogy Pattonnak már nem hosszú a haja. Emlékszem, hogy Mike Bordin dobolás közben ivott, és a vizet néha látványosan maga fölé köpte. Emlékszem, hogy Slash a You Could Be Mine közben a tűzpiros gitárját használta. És emlékszem, hogy Axl elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt néhány sorát...
A Soundgarden először és utoljára járt nálunk
És még valamire emlékszem. A nagy hármasból ketten zenéltek, és ott volt egy harmadik zenekar is. Soundgarden. És most nehéz volt leírni a banda nevét, mert ugyan sosem voltak a kedvenceim, de jónéhány dalukat nagyon is szerettem, és tudjuk jól, hogy az ő csodás tehetségű énekesük nincs többé, épp a napokban költözött a másvilágra, önszántából, saját elhatározásából ugrott ki az életből. Ezért sajog picit a szív, láthatjuk, milyen múlandó és veszendő minden, Cobain már rég nincs, de nincs már Cornell sem, ahogyan az elmúlt 25 év is úgy röppent el, mintha nem egy emberöltőről beszélnénk. A képzelettel keveredett emlékek maradtak, a zene maradt, és a szél minden tavasszal vizet áraszt.
Az egyetlen hangfelvétel a népstadionos koncertről:
