Fülesbagoly

Gyári munkásból lett rádiós mogul Szamóca

2016. június 12. - NagySzabolcs

Karosszérialakatosként dolgozott, amikor a gyárban a rádiót hallgatva eldöntötte: márpedig ő nem hallgatni, hanem készíteni fogja a tartalmakat az éterben. Kitartó kilincselésének csakhamar eredménye lett, és Cooky maga mellé vette a Rádió1-hez. A klasszikus zenét, a Running Wild-ot és az Intim Torna Illegált egyaránt kedvelő rádiós közben Szamóca művésznéven sikert sikerre halmozott a V-Tech együttessel, ezt követően pedig Magyarország egyik legjobb rádiós problémamegoldó embere lett. Interjú egy különleges karrierrel rendelkező, és jó értelembe vett zenei őrülttel, Bukovszky Józseffel.

bukovszky.jpg

A '90-es, 2000-es évek egy sikercsapatának, a V-Technek voltál az egyik tagja. Hogy emlékszel vissza a zenei életre, a V-Tech munkásságára és az akkori énedre?

- Túl sok Bonanza Banzai koncertet néztem akkoriban, és az egyik életcélom az lett, hogy eljuthassak a BS-be szintizni. Hosszú volt az út, de sikerült (bár ott pont nem szintiztem). Itt van a polcon a DVD, azt már senki nem veheti el tőlem. :) Már itt is kötődött minden a rádiózáshoz, hiszen a V-Tech előtt is és közben is aktívan műsort vezettem, zenét szerkesztettem rádióknál. Többek között napi műsorvezető voltam az ős Rádió 1-nél, (FM100.3-Tiszta Zene) például Harsányi Leventével és Tiszttartó Titusszal. Illetve fontos momentum volt, hogy egyik nagy mentorom - aki sajnos már nincs köztünk -, Bajnóczki Zsolti „Csipasz úr” mutatott be Szever Pali bácsinak, aki elkezdte játszani az első dalunkat a Juventuson. Innen datálhatjuk, hogy igazi lemezszerződésünk lett, illetve hogy a dalt az összes vidéki rádió is átvette. Addig csak előszerződésünk volt, a rádiós játszás hozta meg az igazi nagy lehetőséget nekünk. 
A zenei élet másképp működött, a mi kiadványainkat Londonban hagyta jóvá a központi EMI kiadó, és előfordult, hogy az MTV Europe-on volt a klip premierünk. És hát rengeteg pénzt kaptunk stúdióra, videóklipekre, promóciókra, de még Budapestre is úgy tudtam költözni, hogy a kiadó finanszírozta, mert ugye ne Miskolcról vonatozzak már állandóan. A lemezeinket támogatta a Popcorn, majd később a Bravó, és az IM. Így benne voltunk a tinilapokban, és rádiós támogatóink is voltak, először az ős Rádió 1, majd Danubius Rádió "dream team" tagok lettünk, ami hatalmas promóció volt. Sok ezer ember előtt léphettünk fel a roadshow-kon, reklámjaink mentek ezerrel, és gyakorlatilag véresre játszották minden kislemezünket. (Volt nagy kereskedelmi televízió is a támogatónk, de ők a sztori végén rendszeresen kivágtak a beszámolóikból engem, és később kiderült a jogdíjat sem fizették meg a leadott koncertünk után, így róluk csak így emlékeznék meg..:P) Akkori mércével profi csapat volt mögöttünk, de hagytak minket érvényesülni, dalokat írni, és ez be is jött a közönségnek, akiknek azóta is hatalmas köszönettel tartozom. Minden lemezünk arany- és platinalemez lett, és akkoriban ugye nem is 1000 eladott lemez után jártak ezek, hanem 25 és 50 ezer példányszám után. Mi még kazettából is rengeteget eladtunk, de ezek működését már bonyolult elmagyaráznom a gyermekeimnek. Minden célt, amit gyermekkoromban kitűztem mint "popelőadó", elértem. Ezért is táncoltam kifelé a BS koncert után egyre inkább a csapatból, (itt jött a Búcsúzz el című dal és album) és mint előadói végszó, készítettem el egy rocklemezt a barátaimmal, a Re-Tech zenekarral. Ebben kiénekeltem magamból a felgyülemlett feszültséget, majd szögre akasztottam az énekmikrofont. 

Milyen utat jártál be ahhoz, hogy a Trend FM zenei szerkesztője legyél? Hogyan kerültél a rádióhoz?

- Minden onnan indult, hogy karosszérialakatosnak tanultam, de sajnos túl korán választottam szakmát, (nyolcadikban nem is lehet). Hamar rájöttem, hogy nem akarok lemezeket hegeszteni és karosszérielemeket reszelni. Akkor már zenéltünk is, koncerteztünk ahol tudtunk: suliban, sörfesztiválon, strandon stb. Lemezeket inkább készítettem volna, mint hogy ponthegesztéssel rögzítsem őket egy öreg sárga Ikarus oldalán. Egy családi baki miatt ugyanis a Volánnál kötöttem ki mint tanuló, ahol éppen akkoriban meghallottam az első miskolci kereskedelmi rádiót, a City Rádiót. Hamar összeraktam magamban, hogy nem az a fickó akarok lenni, aki hegeszt és kalapál miközben megy az adás, hanem az, aki bemondja a pontos időt a dobozból és bekonferálja a Scooter vagy DJ Bobo legújabb dalát (most mit csináljak ezek mentek akkor…:) Otthagytam ezt a sulit, és átmentem egy gimnáziumba, hogy ne maradjak végzettség nélkül, majd minden szabadidőmben gyakorolni kezdtem. Vagy szintiztem és dalokat írtam, vagy "műsort vezettem" egy keverőpult, egy mikrofon, illetve két cd lemezjátszó segítségével, néha pedig DJ-ként léptem fel. Amikor úgy éreztem, hogy már nem dadogok úgy mint gyerekkoromban, és sikerült (majdnem) "olyan rádiósan" beszélnem mint a Villám Géza vagy a Bochkor Gábor, elkezdtem megkeresni rádiókat, de mindenhonnan elküldtek. Fiatal vagyok, tanulatlan vagyok, nincs is diplomám stb. Jövőre lesz 20 éve, 1997-ben (a most Nagy Duettes, Music FM-es) Cooky rádiójában kezdhettem el aktívan dolgozni, ő látta meg bennem a lehetőséget. Először arculatot készítettem nekik, majd én lettem az egyik reggeli műsorvezető, zenei szerkesztő és programigazgató is. Voltak elképzeléseim, innen indult minden. Imádtam és imádok rádiót hallgatni, és méginkább imádok rádiós tartalmat előállítani. Mindig 1000-szer meghallgatom minden munkámat. Vagy elégedett vagyok velük, vagy tanulok belőlük és javítok valamin, hogy aztán jobb lehessen minden megszólalás, dal, szignál, gumizene, effekt, reklám, bármi, ami a csövön végül kijön. Miskolcon egy kivételével minden rádiónál dolgoztam, majd a budapesti Rádió 1-hez igazoltam napi műsorvezetőnek a Kerepesi útra. Később a zenekari elfoglaltságok miatt leginkább háttérben tevékenykedtem kisebb vidéki rádióknál. Így kialakult egyfajta profilom, amit megismert a rádiós szakma. Képes vagyok nulláról elindítani, vagy átalakítani rádiókat, és ha kell, be is ülök egy reggeli műsorba. Így volt ez Érden, Százhalombattán, és Szigetszentmiklóson is, majd jött a felkérés a Gazdasági Rádió akkori vezetőjétől, hogy tudnék-e olyan zenei kínálatot összeállítani, amilyen még nem szólt Budapesten. Prémium tartalom, prémium közönségnek. Addig majdnem kizárólag mainstream rádióknál dolgoztam, így elgondolkodtatott a kérdés, mihez kezdek én a jazz-zel? Szigetszentmiklósról is nagyon nehéz szívvel jöttem el, mert ott éltünk a családommal, együtt lüktettünk a várossal, és kár lenne szerénykedni, egy kiemelkedően jó helyi rádiót sikerült akkor és ott létrehoznunk. Győzött azonban a másik régi nagy álom, hogy zenei szerkesztő akarok lenni Budapesten. Igaz, hogy olyan stílusban kellene zenélni, amit nem ismertem akkor igazán, de vállaltam a kihívást, és az idő igazolta a döntésemet, a hallgatók visszajelzése szerint sikerült egy egyedi és különleges arculatot megalkotni. Az eddigi legnagyobb büszkeségem a Gazdasági Rádió (ma éppen Trend FM). A hangos arculatért is én felelek, mint a korábbi munkahelyeimen. Elmondhatom: óriási megtiszteltetés, hogy olyan hangokkal dolgozhattam és dolgozhatok együtt mint pl. Korbuly Péter, Csernák János, vagy Vass Gábor. 

_vassgabor.jpeg

Bukovszky József és Vass Gábor

Anno mainstream popzenét képviseltél, most pedig olyan zenéket játszol, mint például a Röyksopp, a Bin-Jip vagy a Barapás Lőrinc Eklektric. Megváltozott a zenei érdeklődésed, vagy mindig is mindenevő voltál?

- Gyermekként is párhuzamosan hallgattam a Toto, a Helloween, a Krafwerk, a Depeche Mode, és a Bonanza Banzai felvételeit. Nálam ez mindig az adott pillanat hangulatán múlt és múlik, hogy mit hallgatok, ma már imádom a klasszikus zenét is. Nyilván a V-Tech közben ez nem volt fő "arculat", hiszen ott tinimagazinokban és bulvárújságokban jópofiztam, és hálistennek mindig csak arról kellett nyilatkoznom, hogy micsoda siker az új lemez, készül az új klip, lesz nagy koncert stb.  A mainstream pop zenekar közben is volt például éjszakai rockműsorom vidéki rádiókban, csak erről ugye nem írt a Blikk. Egyszerre imádtam az eurodiscot, és a Running Wild, vagy az Iron Maiden dalait. Ez biztos betegség, de a mai napig a saját playlistemen a telefonomon így jönnek ezek sorban, majd beköszönhet egy Pendulum, Metallica vagy 3 doors down dalok után a mai slágerek is.

Mi alapján döntesz, hogy milyen dalok kerüljenek adásba? Valamilyen szinten meghatározza a zenei szerkesztést, hogy egy szeriőz rádió hallgatóit - akik elsősorban a gazdasági hírek, műsorok miatt tekernek a 94.2-re - szeretnéd szórakoztatni? 

- A jóisten megajándékozott azzal, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és világ életemben ez így is volt, ezt innen is köszönöm. Szerencsésnek érzem magam azért is, mert jelenleg négy zenei listát kezelek. Az egyik (és első számú!) ezek közül a Trend FM zenei listája. 
Amikor megkapok egy dalt mondjuk e-mailben, vagy lemez formájában a fiókomba, akkor 
belehallgatok, majd nagyon hamar eldől, hogy az beleillik vagy nem a Trend FM szigorú
arculatába. Tulajdonképpen egyszerű a döntés, a megnyert frekvenciára a vállalt zenei tartalom nem mainstream zenei összeállítás. Vagyis popzene, és leginkább bármi, amit más is fog játszani gyakorlatilag kizárva. Ide különlegességeket kell bemutatnom, amit máshol jó eséllyel nem talál meg a hallgató. A Trend FM elődjénél, a Gazdasági Rádiónál eltöltött 
öt év alatt sikerült kialakítanom egy olyan válogatást, amilyen még nem volt itthon, és büszkén mondhatom, hogy a hallgatók azonnal kiszúrják, ha esetleg hiba beszúrni egy felvételt, ami nem oda illik. "Itt kérem megmondták évekkel ezelőtt, hogy különleges zenei válogatás megy, szóval ne próbálkozzon a szerkesztő úr valami gagyival…" Nem is próbálkozom. 

Szóval jön a magyar dal, ami vagy beleillik a "különleges zenei válogatásba" vagy nem.
Ha nem, mert például egy popdalról van szó, ami jó, és sláger, vagy sláger lesz, egyszerűen beteszem egy másik könyvtárba, hiszen kicsit több mint egy éve dolgozom a kanadai 
Stingray Digitalnak is, akiknél egy magyar Pop/Rock, egy magyar Nosztalgia, és egy magyar Folk digitális rádiót gondozok. (A cég jelenleg 152 országban van jelen a világon. Tőlük vásárol digitális zenei tartalmat a UPC is). Náluk én vagyok a "magyar zenei ember".
Tehát, ha valami jó, de nem illik bele, esetleg a Trend FM-be, még simán 
bemehet a többi csatornámra, úgyhogy minden ajánlatnak örülök. Ha valaminek létezik, vagy szerintem majd létezhet a közönsége, akkor egyszerűen bekerül a helyére. 

Ezen felül természetesen zajlik a zenevadászat, mindig. Van, hogy egy sorozat nagy jelenetében fedezek fel aláfestő zeneként valami csemegét (Dr House, CSI). Előfordul, hogy a Walking Dead Fox-os promójának zenéjébe szerelemesedek bele, és persze figyelem a Spotify-t, az iTunes-t. Ha lehet, mindenbe belehallgatok, ami megjelenik. Az a gyakorlat egyébként, hogy nem egyesével hallgatok meg dalokat, mert az félre vinne. A pillanatnyi hangulatom nem hagyom, hogy hatással legyen erre a folyamatra, ezért "zeneválogatós" napokat tartok, amikor reggelente, miután a gyerekek szétrebbennek suliba, oviba, nekiülök, és együltömben hallgatok meg sok 100 dalt. Amíg persze bírom idegekkel… :)

A Trend FM-nél egy jól beállított zenei arculatot kap a hallgató, amit folyamatosan finomítok, bővítek, és nagyon örülök a kritikának is. Amelyik dal nem kell, megy a kukába. Ami kell, azt gyakrabban fogom lejátszani. Volt, aki azzal jött egy kávézóban, hogy mennyit kérek azért, hogy berakjam a dalait. Mondtam, hogy nem értem a kérdést. De ő nagyon jól tudja, hogy így megy. Mondjak egy összeget. Megkértem, hogy ha találkozik olyan zenei szerkesztővel, aki elfogad pénzt azért, hogy betegye a dalát, azonnal szóljon, mert szeretném nyilvánosan lejáratni az illetőt. Nem így megy! Tetszik a dal, beleillik valahová? Berakom valahová. Ha nem tetszik, és szerintem másnak sem fog, akkor a trash-be kerül, a jobb alsó sarokba. Ennyi. 
(Megjegyzem, az úr összes dalát játszom azóta is, a kávét sem hagytam, hogy kifizesse.) 
Nem ezen múlik, és elítélem, ha valaki megvesztegethető, mint zenei döntéshozó. Az emberek válogatósak. Kapcsolgatnak, és nekem nincs lehetőségem nem megfelelő dalt
nem megfelelő csatornán lejátszani. Megvan a felülete minden stílusnak lassan, ha pedig valakinek hiányérzete lenne, esetleg nem kap teret az a stílus, amit ő elképzelt hát hajrá, hozzon neki létre saját felületet! Ma már semmi sem lehetetlen. A Trend FM hallgatói nagyrészt a korábbi Gazdasági Rádió hallgatói, akik elvárnak  egy minőséget, egy stresszmentesítő kis szigetet, tele a számukra fontos információkkal. Nagyon erős gazdasági és kultúrális tartalmat épít fel nap mint nap egy nyüzsgő szerkesztőség, kitüntető, hogy én zenélhetek nem csak a saját éjszakai sokat zenélős sávomban, hanem az üzleti döntéshozókat is megszólító többi műsorban is. Természetesen elsősorban az határozza meg a zenei szerkesztést, hogy a prémium közönség részére én is prémium tartalmat állítsak elő. Nálunk vezet műsort többek között Pataki Zita, Novák Péter, Machán Frigyes Nesta és Buza Sándor is, még csak az hiányzik, hogy kikapjak tőlük.

Milyen magyar zenéket kedvelsz?

- Egy szinten mindenkit ki kell hogy ábrándítsak. Otthon mosogatás közben vagy futóedzés közben, autóban, ma is Bonanza Banzai, Dr. Beat megy full hangerőn a magyarok közül. Ha a gyermekeimmel vagyok akkor Wellhello a favorit, én is nagyon szeretem, nagyon eltalálták ezt a vonalat. Ha - tegyük fel - visszatérne a 20. születésnapjára a V-Tech, csak ilyen dalokat lenne szabad kiadnunk.  Egyébként pedig nagyon szeretem a maiak közül a teljesség igénye nélkül a Créme De la pop, Takáts Eszter, Szilárd, a Magashegyi Underground, Majsai Gábor, és a Zagar felvételeit. Szintén sokat megy a lejátszómban most az új Djabe album, a Budapest Voices lemeze, Kiss Erzsi, újabban pedig megszerettem a Kutya vacsoráját, és az új Intim Torna Illegál dalt is. Mindenbe igyekszem belekostólni. Tulajdonképpen minden magyar zenét a munkáim miatt ismernem kell, és lehetőség szerint szeretni is. Van, akinél ez sikerül, van, akinél nem annyira, de a "nemszeretem "soha nem zárta ki, hogy lejátszom egy rádióban vagy nem. Ha a közönség szeret valamit, én azt elfogadom, ha előre tudom, mit fog szeretni, akkor még nagyobb örömmel fogadom el.

Mi a véleményed a Petőfi Rádió átalakulásáról?

- Még réges-régen volt csak közöm a Petőfi Rádióhoz, akkor díjakat is kaptam tőlük, mint legtöbbet játszott dal, kivánságműsorban legtöbbet kért dal előadója/szerzője. Amit az elmúlt években létrehoztak, nem lehet nem elismerni, még ha a rockzenekarom nem is jutott játszási listára náluk. Mi gyakran hallgattuk az elmúlt években is a családdal, a nagyobbik fiam mindig követelte a Petőfi Rádiót az autóban. Sajnálom azokat, akik most parkoló pályára kerültek, és itt gondolok a műsorvezetőkre és a zenészekre is, akik közül sokan ma még mindig pincében, és nem nagyszinpadon zenélnének, ha nem lett volna az elmúlt néhány "petőfis" év. Utóbbiaknak egyébként üzenném, hogy én is örülök az újdonságoknak, a hallgatókhoz ezután is el fognak tudni jutni! A műsorvezetők pedig eddig is profik voltak, ezután is tudnak majd dolgozni. Szerintem ők sem aggódnak. Egyébként egyszerű a válasz. Az új Petőfi rádió piacvezető szeretne lenni, és mindent meg is tesz most ezért egy profi csapat, hogy sikerüljön. 

A rádiós piacon eléggé felpezsdült az élet, gondolok itt az előbb említett Petőfire, a Rádió 1 (újra)indulására, és hogy - a 444 szerint - Andy Vajna a Sláger FM-et is megkörnyékezte. Szerinted hogyan alakul az átrendeződés és mennyit nyernek belőle a rádióhallgatók?

- Én még egy nagy nemzetközi rádiós hálózat esetleges érkezéséről is hallottam… ma már bármi megtörténhet! :) A hallgatóknak az elmúlt évekhez képest aranyéletük lett máris, hiszen van hová kapcsolni, elindult egy régen nem látott verseny. Van végre rock, régiségek, rétegzenei adók, és diszkó ezerrel. Pláne ha egy-egy hallgatói réteget egyszerre 4 csatorna fog ostromolni, akkor nem lesz elég lenyomni az angol top 40-et, műsorokat kell készíteni, ismét előtérbe kerülnek a rádiós figurák, kisorsolják majd a kápét és a kocsit, csak hogy őket hallgasd. Még egy lépés és jön angol mintára a "kifizetjük a rezsidet" vagyis a we pay your bills, a hallgató ezzel csak jól járhat. Imádni fogják a következő időszakot, hiszen nagyon jó szakemberek készítenek Magyarországon rádiós tartalmat, akik jó esetben, versenyeznek is egymással, és persze a cél, hogy a közönség őket válassza, és jól szórakozzon. Akik ebben benne vannak néhány kivételtől eltekintve imádják a rádiózást, és az a céljuk, hogy követőket hódítsanak el. 

Meddig lesz igény a zenei rádiókra? Megsemmistheti a zenei rádiózást a Deezer vagy a YouTube?

- Ha tudja az ember, hogy mi a kedvence és tudatosan elindít egy klipet a Youtube-on, azzal ma már nem tud egy zenei csatorna versenyezni. Nem kell kivárni a dalt a rádióban vagy az MTV-n, ha akarod, azonnal megszólal. Aki viszont munka közben a háttérbe szeretne valamit ami szóljon… Vagy tovább megyek, esetleg szeret annyira egy rádiós brand-et, hogy rábízza magát a zenei szerkesztőre és kiváncsi mi lesz a következő nóta. Esetleg nem tudja elképzelni a reggelét a kedvenc műsorvezetője nélkül… (hogy hazabeszéljek) olyan információkra van szüksége, ami munka közben, akár két tárgyalás között hasznos lehet számára… Nincs kérdés, lesz igény természetesen zenei rádiókra. Régi nagy igazság, már mások is említették, csak kicsit elfelejtkeztünk erről az elmúlt években: az emberek a tévét nézik, az újságot olvassák, a rádiót pedig szeretik. Vallom és hiszem, ez mindig így marad, nekünk rádiósoknak pont az a feladatunk, hogy elérjük ezt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr828801772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2016.06.14. 09:26:55

Re-Tech - Itt állok előtted baromi jó szám!
süti beállítások módosítása