2016. ápr 18.

Reptereken és kazah szálloda tetején énekelt Harcsa Veronika

írta: NagySzabolcs
Reptereken és kazah szálloda tetején énekelt Harcsa Veronika

Hét országon átívelő tavaszi turnén vesz részt a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint duó. Megfordultak már Törökországban, Németországban és Kazahsztánban, és vár még rájuk több város, köztük Berlin, Szófia, Athén és három észt település is. Veronikáék elkezdtek egy zenés videósorozatot posztolni a facebookon, amiben a turné különféle helyszíneiről jelentkeznek. Eddig két dalt vettek fel reptéri váróban Isztambulban és Stuttgartban, illetve egyet a szálloda tetején Almatiban. Veronikát a turné közben kértük egy kis helyzetjelenésre.

veronika1.jpg

Hogy állt össze a turné?
Bálinttal tavaly két fontos nemzetközi showcase-en is szerepeltünk. Ezek olyan szakmai események, ahol az európai jazz fesztiválok és klubok szervezői, a kiadók és újságírók nagy számban képviseltetik magukat, és a networking és konferenciák mellett néhány, a zsűri által beválogatott zenekar lehetőséget kap, hogy egy minikoncerttel bemutatkozzon. Az idei külföldi koncertjeink zöme úgy jött, hogy ezeken a showcase-eken hallottak bennünket a szervezők.
Emellett gyakran előfordul, hogy valamilyen magyar szálon keresztül jutunk el külföldre is. A kazahsztáni Almati Jazzfesztivál igazgatójának az ottani magyar főkonzul mutatta meg a zenénket. Nagyon szerencsésnek érzem magunkat, hogy koncertekkel eljuthatunk olyan helyekre, ahová egyébként aligha utaznánk. Almati környékén csodás természeti helyek vannak, ráadásul betekintést kaptunk egy feltörekvő gazdaságú posztszovjet társadalom ellentmondásos mindennapjaiba.
veronika2.jpg

Milyen indíttatásból készül a videósorozat?
A mi életünkben is különleges, hogy két hónapon belül ennyi különféle helyre eljutunk. Szeretnénk a közönségünknek bemutatni, hogy a koncerttermeken túl milyen színes helyzetekben fordulunk meg ilyenkor. Persze a lényeg továbbra is a zene, az egyedi helyszíneket inkább arra használjuk, hogy különféle zenei hangulatokra inspiráljanak bennünket.

Milyen reakciókkal találkoztatok eddig a videózás során?
A reptéren egyetlen afrikai származású alkalmazott somfordált oda, hogy belehallgasson a dalunkba, mindenki más észrevétlenséget tettetve tette a dolgát. Lehet, hogy ezen felbátorodva legközelebb provokatívabbak leszünk, és a tömeg közepén zendítünk majd rá. 

A videók kizárólag facebookra készülnek vagy még vannak terveid a felvételekkel?
A videók telefonnal készülnek, így a felvételek minősége komolyabb felhasználásra nem alkalmas. Viszont ősszel is lesz turnénk, amikor Magyarországot járjuk be a következő duólemezünkkel, és lehet, hogy erről az útról is jelentkezünk majd felvételekkel.
A Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó legközelebb április 27-én lép fel Budapesten, esemény itt.
Szólj hozzá

Harcsa Veronika Interjúk Gyémánt Bálint