Fülesbagoly

Ha Courtney lejön a drogról, ismét összeállhat a Hole

2016. április 08. - matesas

Courtney Loveról manapság legfeljebb drogos botrányai kapcsán hallunk, pedig zenekara, a Hole remek lemezeket adott ki a ’90-es években. Most felcsillant a remény, hogy a banda újra összeáll, legalábbis a korábbi basszusgitáros lát erre esélyt.

hole.jpg

Melissa Auf Der Maur a Hole legsikeresebb időszakában, 1994 és 1999 között pengette a basszgitárt a zenekarban, két lemez, a Live Through This és a Celebrity Skin elkészítésében vett részt, aztán hosszú időre elvált az útja Courtney Love-éktól. 2012-ben ugyan adtak egy közös koncertet, ám az újraegyesülés elmaradt.

Auf Der Maur most arról beszélt egy interjúban, hogy elképzelhetőnek tart egy reuniont, ám teljes értékű munkáról ezúttal sem lehet szó.

– Sosem csináltam semmit pusztán pénzért. Elképzelem, hogy sörtől elázott huszonéveseknek játszunk valami fesztiválon, akik nem is tudják, mi az a Hole. Nos ezt nem tartanám túl ünnepélyes pillanatnak. Ám egy archív pakk összeállításában szívesen részt vennék, ez az anyag demókat, élő felvételeket, albumról lemaradt dalokat tartalmazhatna. És benne lennék egy-két rövidebb turnéban is. Csak szeretném befejezni, amit egyszer elkezdtünk - tette hozzá sejtelmesen.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy vajon az öntörvényű Courtney Love mit szól mindehhez. Egyáltalán, van-e olyan állapotban, hogy ismét a zenére koncentráljon. A bagoly szívesen mereng a régi idők dicsőségén, és kíváncsian fülelne, ha újra a színpadra állna a Hole.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr588579178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wovbagger 2016.04.09. 00:54:19

"a Hole remek lemezeket adott ki a ’90-es években..."
Egyáltalán nem: a Hole mindig is másodvonalbeli zenekar volt, tűrhető albumokkal, és egy-két, saját átlaguknál jobb dallal. Auf der Maur vajon miért is pattant le az első kettőhöz képest katasztrófális Celebrity Skin után egy évvel?
süti beállítások módosítása