2016. már 02.

Szomorú évforduló: a Nirvana utolsó koncertje

írta: matesas
Szomorú évforduló: a Nirvana utolsó koncertje

Március 1. szomorú évforduló a Nirvana rajongói számára. Az ikonikus banda 1994. március 1-én, Münchenben lépett utoljára színpadra, egy hónappal később Kurt Cobain egy puskával vetett véget saját és a rocktörténelem egyik legfényesebb zenekara pályafutásának.

nirvana2.jpg


Ahogyan az egész életmű, úgy a befejezés is jelképesre sikeredett. A már teljesen szétcsúszott Cobainnel 1994. március 1-én lépett fel a Nirvana a 3000 ember befogadására alkalmas müncheni Terminal Einz csarnokban. Bár a Nirvana az évek során stadionokat töltött meg rajongóival, a zenekar bevallottan mindig is jobban szerette a bensőségesebb, az energiák felrobbanására alkalmasabb csarnokokat, ahol jobban érvényesült a zenekar nagyra törést kerülő karaktere is.

A banda egy feldolgozással kezdett, a Carstól a My Best Friend’s Girl-t adták elő, majd sorra jöttek az olyan zúzós dalok, mint a Radio Friendly Unit Shifter, a Drain You és a Breed. A Kurt számára már minden bizonnyal kimerítő, majd másfél órás koncertet az In Utero leghíresebb szerzeményével a Heart-Shaped Box-szal zárták, amely Cobain zátonyra futott életének és Courtney Love-hoz fűződő szerelmének metaforája. A zenekar állapotáról mindent elárult Krist Novoselic koncert közbeni kiszólásai, egy alkalommal például így szólt a közönséghez: „Kifelé tartunk. A grunge halott. A Nirvanának vége.”

És igaza is lett. Cobain a müncheni koncert után már képtelen volt tovább küzdeni démonaival és heroinfüggőségével. Élete utolsó hónapját a világ elől elvonulva töltötte, 1994. április 8-án villanyszerelők találtak rá holttestére seattle-i otthonában.

Alább az utolsó koncert:

Szólj hozzá

Kurt Cobain Hírek Nirvana