2016. feb 15.

Európai turnéra megy a Kispál és a Borz

írta: matesas
Európai turnéra megy a Kispál és a Borz

A Fishing On Orfű mellett egyre több európai időpont jelenik meg a Kispál és a Borz naptárjában. Az még nagy kérdés: mennyire vehető komolyan, hogy Lovasiék az idei turné után örökre leteszik a lantot.

kispal.jpg

A január már a próbákkal telt, a Kispál és a Borz gőzerővel készül a tavaszra, amikor külföldön is megörvendeztetik a rajongókat néhány hangversennyel. A május nagyon sűrűnek tűnik, akkor ugyanis nem csak a felvidéki, Bátorkeszi Borfesztiválon találkozhatnak a kultikus zenekarral, Kispálék előtt sok ezer kilométer megtétele áll. Május 15-én Prágában, egy héttel később Zürichben, majd május 27-én Londonban koncerteznek. A zenekar 2013-ban jelentette be, hogy 2016-ig, évi egy koncerten, a Fishing On Orfűn végigmennek a Kispál és a Borz összes korszakán. A visszatérés-trilógia befejező etapjában, az ideiben az utolsó sorlemezek (Velőrózsák, Turisták bárhol, Én, szeretlek, téged), valamint nagylemezen meg nem jelent koncertslágerek dalai szerepelnek. A Fishing On Orfűt júniusban rendezik. Eddig ez az, ami biztosnak látszik,  Lovasiék azt mondják, utána vége. De mint tudjuk: soha ne mondd, hogy soha.

Szólj hozzá

Kispál és a Borz Hírek Lovasi András Fishing On Orfű