2016. jan 20.

Corey Taylor: ez az építkezés éve

írta: matesas
Corey Taylor: ez az építkezés éve

Munkás esztendő vár Corey Taylorra, a Slipknot frontembere azonban nem csak aktuális terveiről beszélt a Rolling Stone magazinnak, hanem szerelmet vallott a Faith No More-nak, áradozva nyilatkozott az új Mad Max filmről és kifejtette véleményét a fegyvertartásról is.

corey3.jpg

Corey most egyszerre két zenei projektre koncentrál. Januárban és februárban már húsz koncert van beírva a naptárba a Slipknottal, a turné hétfőn indult Helsinkiben, a banda egyébként Bécsben és Prágában is fellép. A Slipknot a tervek szerint az európai turné után sem pihen, és Corey-ék készülnek az októberi Knotfestre is, ahol többek között a Judas Priest, Korn, Mastodon, Cannibal Corpse társaságában támadnak a dobhártyákra. Közben Corey a Stone Sour-t is reaktiválja, készülőben az új lemez, igaz, arról nem sokat lehet hallani, hogy pillanatnyilag milyen stádiumban áll az anyag. A bikanyakú énekes azonban nem éri be csak a mikrofonnal, elmondása szerint kisebb filmszerepek várnak rá és egy új könyv ötlete is megfogant a fejében.

– Ez az építkezés éve - magyarázta Corey, akit arról is megkérdeztek: 2015-ben melyik album tetszett neki a legjobban a zenei piacon. – Egyértelműen a Faith No More Sol Invictus lemeze. Soha nem gondoltam, hogy ez meg fog történni. Aztán hirtelen megkaptuk a Motherfucker és a Superhero című számot, én meg csak néztem, hogy mi a szent szar ez? Most már az egész albumot ismerjük, olyan nagy, sötét, állandóan mozgásban lévő anyag. Pontosan olyan, amilyet szerettem volna.

Taylor a legkedvesebb filmes élményéről is megemlékezett.

– Mad Max, Fury Road. Nem volt időm arra, hogy moziban megnézzem, folyamatosan úton voltam. De a szállodai szobákban újra és újra megnéztem, már legalább 12-szer láttam. Hihetetlenül jó mozi, fantasztikusak a színek és George Miller rendező képes volt ötvözni az élőszereplős jeleneteket a CGI-vel. Ez az, ahogy egy akciófilmet meg kell csinálni. A lángoló gitártól pedig egyenesen eldobtam az agyam. A legmenőbb dolog, ami történt, amikor a film promótálása alkalmával a kibaszott Tom Hardy azt mondta a moziról: "Olyan, mintha a Cirque du Soleil találkozna a Slipknottal”. Kurvára büszke voltam,  ezt a mondatot egy hatalmas, kibaszott bóknak vettem.

A Knotfestet egyébként a kaliforniai San Bernardino-ban rendezik meg. Ez a város nemrég egy tömegmészárlás miatt került a hírekbe. Az eset kapcsán sokadjára lángolt fel Amerikában a fegyvertartásról szóló vita, Corey-nak erről is megvan a véleménye.

– Soha nem mondom, hogy itt az ideje, hogy az emberektől bevonják a fegyvereket, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy valamit tenni kell. Mint apa és férj, körülnézek, és azt mondom: „Mit az emberek, nem látjátok, mi történik?” Beszélni kellene a problémáról és megoldást találni, ehelyett a vita úgy zajlik, mint amikor két ököl egymásnak csapódik. Az értelmes párbeszédet el sem tudjuk indítani. Ez a nagy baj. Tudom, hogy vannak nagyon felelősségteljes fegyvertulajdonosok, ami történik, nem az ő hibájuk. 

Szólj hozzá