2018. jún 18.

Arcade Fire-koncert: lelkesedés és kirobbanó energia

írta: Bagolyhír
Arcade Fire-koncert: lelkesedés és kirobbanó energia

Az előző esti dj-zést kiheverve Win Butler látszólag felfrissülve állt színpadon zenekarával, az Arcade Fire-rel, a hajnali unikumozás után is állta a sarat és lenyomott egy olyan performancet, hogy az embernek elakadt a szava.

win.jpg

Eleve borzasztó szimpatikus a banda, azt, hogy mennyire kedvelik Budapestet, egyáltalán nem próbálják véka alá rejteni. Win Butler az Instagram oldalára is tett ki képet, többek közt a Gellért szállóról, ahol most is és ’98-ban is megszálltak, és saját bevallása szerint nagyon kedves emlékeket őriz a városról. A Központban zajló privát jellegű partiról is megosztott néhány fotót, ahol az énekes kirobbanó formában volt és látszólag eszméletlen jól érezte magát. A hajnal 3-ig tartó őrült házibuli-hangulatú parti óriási komfortzóna kilépés lehetett a világsztárnak, de ez egyértelműen kiderült, hogy szereti a szokatlan helyzeteket és az emberekkel való közvetlen kapcsolatot. A tegnapi koncert is jó példa volt erre, akárhányszor csak lehetett, besétált a közönség közé a texasi származású óriás, a maga, laza, kiegyensúlyozott stílusában.

Indul az Infinite Content koncert, csodás a fénytechnika, az új album dalaival kezdenek, amit nekem nem igazán sikerült megkedvelnem, annak ellenére, hogy értem a koncepciót, amit mögötte van, értem a zene tudatos könnyedségét, tingli-tangliságát, tetszenek a globális kereskedelmet és a hasunkba lukat beszélő nagyvállalatokat kifigurázó álreklámok. Dj Windows ’98 (Win Butler) bulija után már teljesen egyértelmű számomra, hogy ő magánemberként is nagyon kedveli a könnyedebb zenéket, több Abbát is nyomott a partin, például DM Just can’t get enough-ja és a Cure Forest-je mellett, nem tudom, hogy ez egyfajta korszak nála, vagy valóban szívesen hallgat ilyesmit. Az album zenei stílusára is egyértelműen nagy hatással volt az Abba, szövegileg viszont komoly tartalmakról van benne szó, némi iróniával fűszerezve. Sem a kritikusok, sem a közönség nem volt elragadtatva az Everything now albumtól, s bevallom, bár óriási kedvencem a zenekar, nem túl sok számot sikerült megszeretnem róla.

Mindenesetre örülünk neki, hogy az elején lemegy az a néhány könnyedebb szám, az együttesnek nagyon jó a kisugárzása, remek a színpadkép, egyben van a zenekar. A második számnál, ami a Here comes the night time a frontember besétál a közönség közé, majd megemlítik, hogy örülnek, hogy ismét itt lehetnek, Win Butler szerint ez egy különleges város számukra, csak ne engedjünk ide sok turistát, de ők azért jöhessenek még. (HAHA) Nemcsak ’98-ban, hanem 10 éve is voltak már itt, akkor a Neon Bible albumuk néhány részét rögzítették nálunk. Ezután következik a legerősebb Abbás szám a Put your money on me, ami nyomokban a Stranger Things sorozat főcímzenéjére is emlékeztet, tehát még egy erőteljes 80-as évekbeli hatás is van benne. Akármennyire is imádom őket, ezt a számot ki nem állhatom, itt még egyelőre nem vagyok elragadtatva a tracklisttől. Közben mennek a kivetítőn az Everything now albumhoz készített kamureklámok, és még mindig azt mondom, hogy amennyire ötletes ez az egész, mint stílusparódia és maga a koncepció is, zeneileg kevésbé hoz lázba, mint a többi albumuk. Rájuk amúgy is jellemző a koncepcióban való gondolkodás, minden lemezük egy másfajta egységes gondolatiság köré van felépítve. A Neon Bible alatt kezd megtörténni a varázslat, kezdem felfogni, hogy hol is vagyok, átfut rajtam az a fajta borzongás, ami egy-egy olyan koncert alatt szokott, amit már borzasztó régóta várok, és egyszer csak tudatosul bennem, hogy igen, megtörtént, tényleg itt vagyok. A következő számnál Win bejelenti, hogy ez annak idején, Budapesten íródott, és hogy ezt normális esetben nem szokták játszani, de így az este különlegességére való tekintettel most mégis megteszik, ez a Surf City (Eastern Block) című szám.

Utána következik az egyik kedvencem a Rebellion (Lies) nóta, ami egy tempósabb dal, itt már igazán kezd beindulni a hangulat, éppen kifelé igyekeznék a mosdóba, de nem fogok kimenni, viszont a nyugdíjas hangulatot megunva kijövünk a széksorok közül, rájövök nem nekem való ez az öreges stílus, a lépcsőn táncolunk, egy bársonyszéken ücsörgő lány hajára csöppen egy kicsi a sörömből, ő ezen teljesen felháborodik én pedig azt mondom neki, hogy nem színházban vagyunk, szedje már össze magát, itt nem szokás ücsörögni és ilyen piti dolgokon felháborodni. Engem már fejbe is rúgtak koncerten, túléltem. Jön a The Suburbs, ami a Top 5 kedvenc Arcade Fire számaim között van, sőt valójában ez az az album, amivel igazán rajongója lettem az Arcade-nek, amivel kikerültek nálam „a fura, alternatív zenekar” kategóriából. A számhoz készített klipet az egyik legtehetségesebb indie filmrendező, Spike Jonze, akit az album inspirált arra, hogy egy lenyűgöző félórás filmet készítsen egy külvárosi disztópiáról. Magának a filmnek egyébként társszerzője volt a fiatalabbik Butler-tesó. Win ennél a számnál a zongora mögött ül, a végén csak a feleségével, Régine Chassagne-val énekelnek együtt, a zenekar elhalkul. Majd a közönséget is énekeltetik, amit ők szívesen vesznek. Közben a kivetítőn részletek mennek a klipből/filmből, ami szintén fokozza a hangulatot. Win Butler felesége is multiinstrumentalista, a zenekar többi tagjához hasonlóan; mindenki össze-vissza játszik mindenféle hangszeren. Már ismerősként azonosítom be a DJ-est alatt megismert kedves kongást és a klarinétost is. Indul a Ready to Start, amit talán a legpörgősebb számuk, az egyik hatalmas kedvencem, a közönség is beindul, ennek már tényleg lehetetlen ellenállni. Ez átcsúszik a Sprawl II-be ugyanarról az albumról. Utána Afterlife, Creature Comfort, ami talán az egyik legjobban sikerült szám lett az Everything now albumról, és most nagyon tudom élvezni, ahogy előadják, közben Régine Chassagne időnként átmegy a mini színpadra, dévaj táncot lejt a közönség között, nem százas a nő, de ezt teljesen jó értelemben mondom, kíváncsi lennék milyen lehet náluk otthon egy átlagos vacsora. Neighborhood#3, majd No Cars Go, a szintén nagy kedvenc szám, ami elvileg az utolsó, de természetesen mindenki tudja, hogy visszajön a zenekar. A ráadásban elhangzik a We Don’t Deserve Love, az Everything Now ismét és végül a nagy sláger, a Wake Up, ami után mindenki a fülében ott maradt a wohohoho-dallam. Azért a kivonulásnál a hangszórókból még felcsendül a buliról emlékezetes, ominózus Szűcs Judith szám. 

Köszönjük ezt a koncertet, ez a lelkesedést, ezt a természetességet, ezt a kirobbanó energiát és meg nem alkuvó művészi színvonalat, Arcade Fire!!!!! Köszönjük az azt megelőző éjszakát is, Win Butler! Azt hiszem ez a zenekar még jó ideig nem fog elfáradni, amíg ennyire hajlandó a hétköznapi emberekkel vegyülni, feszegetni a határaikat, addig szerintem bőven lesz energiájuk és ihletük a jövőben is. Ezt Win tette ki Insta oldalára búcsúzóul. 

Szöveg: Nagy Alexandra / Fotók: Bende Csaba

 

Szólj hozzá

Hírek Arcade Fire