Fülesbagoly

A Ruby Harlem nyerte a pesti Fülesbagoly Tehetségkutatót

2018. június 11. - Bagolyhír

Rendkívül erős mezőny alakult ki a Fülesbagoly Tehetségkutató budapesti döntőjében, jobbnál jobb zenekarok mérték össze tudásukat tegnap a Trip Hajón. Az első helyet a Ruby Harlem vitte el. Második lett a Soulbreakers, harmadik a The Pontiac.

img_0317_2_m_m.jpg

Az előzsűrizést követően 10 együttes jutott a Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjébe, őket a szakmai zsűri és a közönség tegnap délután hallgathatta meg a Trip Hajón. Minden formáció 20 percet muzsikálhatott, és a látottak alapján döntött a négy zsűritag, azaz Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és Warnusz Zsuzsa zenész, a Budapest Voices vezetője. 
A tehetségkutatót a 8 tagú Ruby Harlem nyerte, akik magas szintű soul/r&b/pop/gospel muzsikájukkal, rendkívül pozitív kisugárzásukkal kerekedtek a többiek fölé. Nyereményük többek közt egy 5 millió forintos PR-csomag, fellépés a jövő évi Campuson, plusz egy profi klip. Második helyezett lett a Soulbreakers, bronzérmes pedig a The Pontiac. 
A zsűri egy rakás különdíjat is kiosztott. Eszerint JaMese lép fel a Művészetek Völgyében, a Harcsa Veronika Udvarban, a Ljubljana a Zorall Sörolimpián, a The Pontiac pedig az Anna and the Barbies előtt. A legjobb zenész Mackó Miklós lett a Tudomanna zenekarból, így ő kapta az Újfalusi Gábor díjat. A legjobb frontember Pleszkán Écska (Soulbreakers), a lejobb énekesnő Csányi Rita (The Anahit), a legjobb énekes Nagy Barnabás (The Pontiac).
A díjazottaknak ezúttal is gratulálunk. Csináltunk pár képet, lessetek bele a galériába! /Fotók: Csányi Krisztina/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr314041174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása