2018. ápr 23.

Az ék zenekar nyerte a Fülesbagoly Tehetségkutatót

írta: Bagolyhír
Az ék zenekar nyerte a Fülesbagoly Tehetségkutatót

A 10 döntős zenekar magas színvonalú koncertjével zajlott le tegnap Martonvásáron a Fülesbagoly Tehetségkutató. Az ék zenekar nyerte a nagyszabású könnyűzenei versenyt. Második helyen az Astøuria, harmadik helyen az animo végzett. 

ek_lee_oliver.jpg

A martonvásári Fülesbagoly Tehetségkutatóra összesen 128 zenekar jelentkezett, ebből a 10 legjobbat tegnap délután illetve kora este hallgatott meg a zsűri. Andrásik Remo zsűritag az eredményhirdetéskor azt mondta: rendkívül magas színvonalú produkciókat látott, és ösztönözte a döntősöket, hogy másik versenyre is jelentkezzenek, mert továbbra is ott a helyük a legjobbak között.

A martonvásári döntőt az ék zenekar nyerte, így ők lépnek fel az idei Szegedi Ifjúsági Napokon, készíthetnek egy kislemezt a Supersize Recording stúdióban, és 5 millió forint értékű sajtókampánnyal lettek gazdagabbak. Második helyen az Astøuria, harmadik helyen az animo végzett, mindkét együttes sajtómegjelenéseket vitt haza. A tehetségkutatón ezúttal megválasztották a legjobb énekeseket, férfi kategóriában Láng Vince (Amberjack), női kategóriában Várhegyi Lucas Palmira ( Astøuria) nyert, mindketten 1-1 Audio-Technica mikrofonnal lettek gazdagabbak. A legtehetségesebb zenésznek járó Újfalusy Gábor emlékdíjat Lee Olivér (ék) kapta. Az előzenekaros díjak felett a zsűri így rendelkezett:
az Ocho Macho előtt a Sky Fanatic, a Margaret Island előtt az animo, a Depresszió előtt az Amberjack, a Magna Cum Laude előtt - a Magyar Népdal Napján – a Kicsi a Világ lép fel.
A "Legstúdióérettebb zenekar az Astøuria, a social médiában a legaktívabb együttes a social médiában a Catsby lett, utóbbi két csapat is Audio-Technica tárgyi nyereményeket kapott.

A Fülesbagoly Tehetségkutató ezúttal Budapesten is megrendezésre kerül, június 10-én a Trip Hajón. A szervezők az eddigieknél még vonzóbb nyereményeket ajánlottak fel, többek közt fellépést a Campus Fesztiválon, a Művészetek Völgyében a Harcsa Veronika Udvarban és a Zorall Sörolimpián, 5 millió forint értékű sajtómegjelenést, egy professzionális klipet, előzenekarozást az Anna and the Barbies előtt, további tárgyi nyereményeket, extra megjelenéseket a zeneszöveg.hu-n és társoldalain. Az itteni nyertes is részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3.000.000 forint.

A jelentkezési határidő 2018. május 23. éjfél. A budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében, a Hangfoglaló Program támogatásával jött létre.

Szólj hozzá

Hírek