Fülesbagoly

A legnagyobb zenekarok legnagyobb bukásai

2018. április 01. - RionaFbly

A Queen, a U2 és igen, még a Guns’N’Roses is adott már ki olyan albumot, melyet még most is bánnak. De melyek voltak ezek és hol csúszott félre minden? Utánajártunk, mi vezetett a legsikeresebb zenekarok legcsúnyább bukásához.

zenekari_bukasok_lead_kep.jpg

Queen – Hot Space
Amikor a Queen elfordult a diszkósabb irányzat felé, nem volt mindenki kimondottan elégedett az eredménytől. Az 1982. május 25-én megjelent korong még a csapaton belül is viszályokat szült, John Deacon és Freddie Mercury támogatták az új irányzatot, míg Brian May és Rodger Taylor jobb szerette volna, ha a régi hangzásvilágot követik. Az albumot a müncheni Musicland Studiosban rögzítették, nem kevés heves vita és éjszakai tivornyázás közepette. Ez a nézeteltérés jól hallatszódott az albumon is, és a dalok egy része amerikai fekete zenei stílust, míg másik fele a klasszikusabb rock hangzást képviselték, ami teljes káoszhoz vezetett. A toplistás Under Pressure című dal is felkerült rá, mely egy évvel korábban jelent meg kislemez formájában, és amelyet David Bowie-val közösen írtak. A dal az első helyet érte el az angol toplistákon, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a rajongók megszeressék az albumot. A Hot Space elsőre egyébként nem szerepelt rosszabbul mint az átlag, de hosszútávon csúnya kudarcot vallott.

U2 – October
1981-ben jelent meg a zenekar második stúdióalbumaként, mely kis híján vesztüket okozta. A kritikusok szerint hangzása unalmas és semmitmondó, főleg vallásos és spirituális szövegeik pedig együgyűek. Frank Barselona, Barbara Skydell és Chris Blackwell azonban tudta, hogy sokkal több van a bandában, mint az, ami az albumon látszódik, és még egy esélyt adtak nekik. Bono később a Rock and Roll Hall of Fame gáláján mondott köszönetet nekik türelmükért. Mentségükre szóljon, hogy az album eredeti dalszövegeit tartalmazó táskát valaki ellopta, így a zenekarnak improvizálnia kellett, mivel vészesen közeledett a felvételek határideje, és a stúdió bérleti díját is kifizették már. Az ellopott dalszövegek 2004-ben kerültek elő egy bérház tetőteréből a washingtoni Tacoma városában.

Guns’N’Roses – The Spaghetti Incident?
Igen vegyes érzéseket váltott ki a rajongókból az 1993 novemberében kiadott, főleg punk és glam rock feldolgozásokat tartalmazó anyag. A Rolling Stone magazin csupán 3,5-re értékelte, és az allmusic.com sem nevezte kiemelkedőnek egyik dalát sem, mert "hiányzik belőle a düh és a harag". A Billborad 200-as listáján mégis a 4. helyen debütált. Axl Rose annak ellenére, hogy a kiadó erősen tiltakozott, mégis feltette a Look at Your Game, Girl című Charles Manson dal feldolgozását is a lemezre, mely erős haragot váltott ki a kritikusokból és a médiából egyaránt. Később azt mondta, hogy az újrakiadásnál leveteti a dalt, de ezt végül nem tette meg. Ez az utolsó album, melyen Slash, Duff McKagan basszusgitáros és Matt Sorum dobos is szerepelnek.

 

 

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr213798652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.04.02. 19:42:59

Ha már ebben a korszakban mozgunk:

Metallica: St. Anger
Aerosmith: Just Push Play
Megadeth: Risk
Pearl Jam: No Code

bollokcs 2018.04.02. 19:46:13

@p.a: The Doors:Soft Parade

Köny 2018.04.02. 19:47:49

Rodger Taylor=Roger Taylor.

A biztos utas 2018.04.02. 19:50:39

Metallica - black album utan barmelyik albuma szegyen es gyalazat :)

Cpeti654321 2018.04.02. 20:05:57

metallica, igen egyetértek

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.04.02. 20:07:31

@A biztos utas: A legutóbbi azért nem rossz.
És én renitens vagyok, szeretem a Load/Reload-ot is.

szmoker (Homo Trollicus) 2018.04.02. 20:31:57

@bollokcs: jajj, az igen fájdalmas kisiklás volt.

Slotyi 2018.04.02. 20:46:39

A U2 részéről inkább az 1988-as Rattle and Hum-ot írtam volna. Egyszerűen azért, mert 1981-ben még csak 20-21 éves, szinte teljesen ismeretlen srácok voltak, de 1988-ban már óriási sztárokként követtek el egy nagy hibát. Olyasmihez nyúltak, amihez nem értettek. :) Ráadásul az azonos című film is bukás volt. Szerencsére, mert akkor talán nem született volna meg 1991-ben minden idők egyik legjobb albuma.

Kard 2018.04.02. 21:23:57

Spaghetti. Akkor már nem volt Izzy Stradlin és ő volt az egyik fő zeneszerző a csapatban.

eßemfaßom meg áll 2018.04.02. 21:32:23

Fehér alapon fehér betű a nickeknél, ez is mehet az elbaszott dolgok listájára

Taxman 2018.04.02. 21:40:43

@Slotyi:
Vitatkoznék. A film a maga módján bukás volt, de a lemez?! Négy top 10-es kislemezt fialt. És igenis dögösek az amerikai hatás alapján írt saját dalok (Desire, Angel of Harlem, Hawkmoon, When Love Comes To Town, Love Rescue Me), továbbá ezen a lemezen van a zenekar történetének egyik legnagyobb nótája az All I Want Is You.

gigabursch 2018.04.02. 22:20:57

@A biztos utas:
S black is foshalom, csak ott még nagy volt a lendület.
A Mastersen még három zeneszerző dolgozott, a Justiceon már csak kettő. Mondjuk ott még a hangmérnök is csapnivaló volt.
Csak ugyebár ezt nem dívik elmondani.

gigabursch 2018.04.02. 22:22:49

@gigabursch:
Nem beszélve vagy öt Queensryche albumról, két Skid Row albumról, stb...

degeco 2018.04.03. 07:04:11

Sajnos kedvencemnek a Black Sabbathnak is van bőven feledhető lemeze. Pl az összes Tony Martin

Grgabácsi 2018.04.03. 08:43:00

Azért a spagettis lemez messze nem olyan rossz.

bollokcs 2018.04.03. 09:26:48

@degeco: Szerintem azért a Headless Cross és a Tyr bőven jó. Igaz, inkább rock mint metál.

hgap 2018.04.03. 10:03:46

@gigabursch: Dave Mustaine elmesélte miért szól úgy a Justice for All, ahogy. Ulrich megmondta h keverjék a basszusgitárt hallhatatlanra és passz. Utálta Newstedet :)

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2018.04.03. 10:12:07

3-nál több album nem is jutott a blogger eszébe? Lehetne még folytatni a sort.

RTB 2018.04.03. 10:25:18

@hgap: inkább fogalmazzunk úgy, hogy a lemez készítésének időpontjában még nem engedték el Cliff Burtont, és ennek Newsted basszusa esett áldozatául.

RTB 2018.04.03. 10:26:36

igazán remek a blog, de különösen a kommentek színösszeállítása, percekig kerestem a válasz erre gombot.

driopios 2018.04.03. 10:43:09

Metal Machine Music.

Gukker 2018.04.03. 13:55:12

@degeco: Hát, azért az első igazán komoly gyomrost a Technical Ecstasy adta.

leonov 2018.04.03. 15:57:32

Az U2 ugy kompletten ahogy van/volt.

gigabursch 2018.04.03. 17:57:53

@hgap:
Nem ok nélkül született meg a Justice for Jason c. remekmű
www.youtube.com/watch?v=6kqTcLwUYj8&t=1345s

Mindezek ellenére pl. a Mobí Dick Kegyetlen Évek c. albuma is el lett cseszve, de az még így is jó.

gigabursch 2018.04.03. 17:59:13

@degeco:
Jaja, abban van pár anyag, ahol elgurult a gyógyszer.
BS-ból legjobbak - szerintem - a Dio-s albumok.

gigabursch 2018.04.03. 18:00:40

@RTB:
Okostelefonon nem zavaró.
Ott csak az elgépelés megy nagyüzemben...
:-/

RTB 2018.04.06. 09:15:04

@gigabursch:
Pontosan milyen elbaszásra gondolsz? A lemez eredeti hangzása valóban kissé nagyon demós, de éppen ezért született meg a Kegyetlen évek újrakiadása 2016-ban. A dalokat újra feljátszották, pöpec hangzással, nagyon ott van a szeren. Már csak a Körhintát kellene újra feljátszani és akkor elégedett is leszek.

RTB 2018.04.06. 09:15:37

@gigabursch: kár hogy a nép még mindig inkább PC-n szeret kommentelni :\
süti beállítások módosítása