Fülesbagoly

Új dallal indult turnéra a Pearl Jam

2018. március 15. - matesas

A Pearl Jam március 13-án adta ki a „Can't Deny Me” című új dalát, Eddie Vedderék pedig már el is indultak az amerikai és európai állomásokat érintő turnéjukra. Chilében kezdtek, ahol élőben bemutatták az új számot, és régi kedvenceket is játszottak.

pearljam_2.jpg

Masszív, 30 dalból álló setlisttel érkezett a Pearl Jam Chilébe, a Lollapalooza színpadára, ahol a zenekar a tavaly elhunyt Chris Cornell emlékére is eljátszott egy számot. De koncert nem csak szomorú, hanem vidám pillanatokat is tartogatott, hiszen a banda megünnepelte a basszugitáros Jeff Ament születésnapját. Vedderék sok feldolgozást is játszottak, többek között a The Whotól, a Van Halentől és a Pink Floydtól is.

A dél-amerikai turné után egy kis pihenés következik, majd átrepülnek Európába, ahol többek között Prágában is fellépnek. Mi pedig most kedvcsináló gyanánt megmutatjuk az új Pearl Jam számot.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr413740606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása