Egri tudósítónk, Holecz Bálint Pátkai Rozina koncertjén járt a megyeszékhelyen, és ha már ott volt, elvarázsolódott a muzsikától. Íme egy képes beszámoló a fellépésről.

A Forrás reklámozó kiírását látva először nem illettem túl sok figyelemmel, de egy hosszabb lyukasórai zenehallgatás után már kitűnő február 18-i programnak ígérkezett. Ugyan többször növesztettem már meg a körmöm klasszikus gitárhoz, a klasszikus- és könnyűzenei műfajoknak annyira vagyok a szakértője, mint egy mókus a komplementerképzésnek. Ennek ellenére fejest ugrottam a bossa nova ismeretlen világába, ahova a Pátkai Rozina Quintet kalauzolt el. Nyomokban jazzt tartalmaz.

Az énekesnő változatos műfaji élettel büszkélkedhet: klasszikus énekléssel kezdte, már fiatalon beleszeretett a bossa novába. de egy évig Andalúziában is tanult flamenco éneklést. Jelenlegi formációjával és a Minka projekttel 2013-ban a Müpában tartott Jazz Showcase-en mutatkozott be, azóta Magyarországon turnéznak.

Ő és zenekara több jeles külföldi elismerésben részesültek, Rozinára először a Budapesti Fringe fesztiválon figyeltek fel, ahol szakmai különdíjat kapott. 2013-ban a Vocé e Eu elnyerte az Independent Music Awards közönségdíját, 2014-ben szakmai díjban részesült a legjobb vokális Jazzdal kategóriájában.

Minden a Sea Songgal kezdődött. A szomorú hangszerelés és a gondtalan szöveg ambivalenciája hamar kizökkentett a zenemegismerés robotpilótájából. A dolgok mélyére a két albummal (Vocé e Eu/Paraíso na Terra) és a Samba Chuva EP-vel ástam. A kompozíciók többségében jelentős szereppel bírnak a hangszeres improvizatív elemek. Elvarázsolt a trombita és az ének összjátéka – a fúvós a második emberi hangként játszik az összképben. Rengetegszer a nagybőgővel dobbant a szívem, nem, pedig nem szorulok pacemakerre. Az újkori popmetalos buksim felett lassan hatalomra tört egy új influencia, aminek azelőtt még a létezését sem ismertem. Eu e Bossa Nova. Vocé e Eu. Már csak élőben hiányoztak.

A koncertnek a Forrás Ifjúsági kulturális központ nagyterme adott helyet, széksorokkal, kordon nélkül, a belépésnél egy pohár borral. A színpad díszítését néhány, a plafonról alácsüngő hangulatlámpa adta, a fényét sajnos nem. Izzó gyanánt U alakú fényszálakkal rendelkeztek. Estünk egy rövid gitárimpró után a Paraíso na Terrával indult. A szaxofon és a hat nejlonhúr a YouTube-on oly megragadó összhangja élőben is az álmok mezejére lopja az ember képzeletét.

A gitár halknak hatott, ezt leszámítva a hangosítás összességében frappánsra sikeredett. Kiss Benedek bőgőjét eléggé hallhattam ahhoz, hogy érezzem, a dobszerelést úgyszintén. Benkó Ákosnál igen nehéz jobb jazzdobost találni hazánkban, a Jávori Vilmos dobverseny első helyezettjétől tagadhatatlanul életem legkáprázatosabb alakítását láthattam ütőhangszeren. A felállás tagjai közül Ávéd János (szaxofon) és Ifj. Tóth István (gitár) is elismert zenészek, utóbbi a Montreux-i gitárverseny különdíjasa.

Az első szám nevét viselő albumról halhattunk még pár számot, megszólalt a Día o día, a Llegas de Amor és – nagy örömömre – a Sea song is. A legutóbb említett dal díszes példája a szaxofon sokoldalúságának Ávéd János kezében – a szél süvítésétől a fájdalmas sikolyok metaforájáig. Klasszikusként még fültanúi lehettünk az Ipanemai lánynak is (Garotta de Ipanema), amit Frank Sinatra is feldolgozott. Ezek után következett az Isto aqui o que é, ennek a végén elcsodálkozhattam egy dobszólón. Ákos melodikus hangszer módjára kezelte a szerelését, ez a felfogásmód pozitív befolyásként jelen van a dalaikban is.

Legvégsőnek a Vocé e Eu-t kaptuk, a könnyes búcsú előtt. Ez a hét számomra egy teljesen új műfaj megismeréséről szólt, méltó kiteljesedéssel egy élő koncert formájában; s habár nem lettem teljes rajongója a Jazz/Bossa Nova kombónak, az agyam meleg helyet talált neki a ’hatások’ fiókban.