Fülesbagoly

15 éves a Kontroll, eltolja a filmzenét a NEO

2018. március 09. - RionaFbly

Idén 15 éves minden idők egyik legjobb magyar filmje, a Kontroll. A NEO zseniális filmzenét készített hozzá, amit most vetítéssel egybekötve mutat be az együttes. A szülinapi zsúrt a szintén 15 éves A38 hajón tartják majd.neojo.jpg

15 éve annak, hogy a NEO alternatív elektronikus zenekar kiadta az Antal Nimród által rendezett Kontroll című filmhez írt albumát. Az évfordulóra egy nagyszabású koncertet szerveznek, melynek a szintén 15 éves A38 Hajó ad otthont április 25-én. A zenekar a jubileum alkalmából egy vetítést is ígér, amely a filmhez kapcsolódik majd, valamint egy rendhagyó koncertet, ahol olyan dalok is felcsendülnek, melyeket élőben eddig még soha nem játszottak.

A Kontroll című filmet több mint 300 ezren látták, és a Cannes-i Filmfesztiválon az első hellyel jutalmazták meg 2004-ben, de több más díjat is kapott és további tizenkét országban is vetítetni kezdték.

A filmzenei albumra is hatalmas érdeklődés támadt, ennek köszönhetően 2005-ben szinte egész Európában megjelent a korong. A Kontroll című lemezt a Warner kiadó támogatta és a nemzetközi sikereknek köszönhetően számos országban turnéztak vele.

Koncerttel kapcsolatos információt és jegyárakat az A38 Hajó Facebook oldalán találhatsz.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5513726358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása