2018. már 06.

Elton John bepipult a tahó rajongóra

írta: RionaFbly
Elton John bepipult a tahó rajongóra

Elton John a Las-Vegas-i koncerten felhívott egy csapat rajongót a színpadra, hogy közösen énekeljenek el egy dalt, de az egyikük annyira bunkó volt, hogy a zenész szitkozódva még a színpadról is lement mérgében. Az incidensről videó is készült.

elton_john_lead_kep.png

Elton John éppen Las Vegasban adott koncertet múlt héten, ahol hagyományaihoz híven most is felhívott egy nagyobb csapatot a nézők közül a színpadra, hogy közösen elénekeljék a Saturday Night's Alright For Fighting című dalt, mely szerinte a legmeghittebb pillanata a koncertjeinek. Találkozhat rajongóival, megismerheti őket, kezet foghat velük és ott állnak mellette amíg ő játszik a zongorán. Az egyik rajongó azonban annyira keresztbetojta az egész előadást, folyamatosan bökdöste Eltont és a zongorába is belepiszkált, hiába szóltak rá már sokadszor, hogy a legendás zongorista nem bírta tovább és bazdmegolva lement a színpadról. Csak azután tért vissza miután a biztonságiak elvezették a bunkó parasztját.

Elton később azt nyilatkozta, hogy ez volt az utolsó ilyen, soha többé senki sem mehet fel mellé majd énekelni. Azt, hogy ez valóban így lesz-e, még nem tudni, de reménykedjünk, hogy meglágyul a szíve kicsit és újra szólhat közösen a Saturday Night's. Az eset után a Twitteren adott ki egy közleményt is a történtekről.

Az incidensről készült felvételeket pedig az alábbi videóban láthatjátok, és a fehér inges pasit kell szidni egy óránál. 

 

 

Szólj hozzá

Elton John Hírek