Fülesbagoly

Schell Judit: hogy kerülök A Dal zsűrijébe?

2017. december 24. - Leirer Tímea

Alig egy hónap és indul a DAL 2018, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogató showja. Már megvan a 30 verseny produkció és összeállt az új zsűri is, amelybe sokak meglepetésére bekerült Schell Judit színésznő is. Vele beszélgettünk.

schell_1.jpg

Hogyan került ön a dal zsűrijébe?
Vicces, de nekem is ez volt az első kérdésem, amikor felkértek a feladatra. Az volt a válasz, hogy szeretnének kicsit változtatni a versenyen, szélesebbre tárni a kapukat és kitolni a határokat. Már a pályázati kiírás is változott, ezzel párhuzamosan átalakul egy kicsit maga a műsor is. A műsor készítői szeretnék egy kicsit szélesebb perspektívából megközelíteni a dalokat és a produkciókat, ezért arra gondoltak, hogy „nyitnak” a zsűritagok személyét illetően is. Már korábban is felmerült az igény, hogy legyen egy olyan személy is a zsűritagok között, aki inkább színházi szemmel nézi a produkciókat, a látványra, előadásmódra, kisugárzásra koncentrál. Így teljesebb lehet az értékelés, hiszen nemcsak a zenére és magára a dalra, hanem a „körítésre” is jobban összpontosítunk.

Mire figyel majd egyes produkcióknál?
Nyilvánvalóan színészként fogom szakmai szemmel nézni a produkciót. Arra fogok figyelni, hogy mennyire teljes a produkció, hogy az előadás és az előadó személye mennyire van összhangban a dallal, a mondanivalóval, a díszlettel a koreográfiával. Figyelni fogom, hogy az előadó mennyire magabiztos a színpadon, hogy együtt tud-e élni a dallal és át tudja-e adni azt a közönségnek. Nem azt fogom fülelni, hogy valaki milyen jól énekel vagy hogy rendeben vannak-e az adott dal harmóniái, hiszen ezekhez a dolgokhoz a zsűri zenész tagjai sokkal jobban értenek nálam.

Azt szokták mondani, hogy egy előadó egyéniségének legalább olyan fontos az egyénisége, mint egy énektudása. Ön szerint egy karizmatikus személyiség sikerre tudni vinni egy kevésbé jó dalt is? Vagy fordítva, egy nem túl erős személyiség el tud rontani egy jó dalt?
Mindkettő igaz. Az előbbire és az utóbbira is számtalan példát láttunk már. A showbusiness sok esetben nagyobb hangsúlyt helyez a külsőségekre, a bulvár körítésre, mint magára a dalra. Természetesen ez azért túlzás, de az tény, hogy az előadóművész személyisége minden műfajban rendkívül sokat tesz hozzá a produkció eredményességéhez. Karizmatikus és érdekes előadó nélkül hiába van egy jó dalunk, nem megyünk vele semmire.

juci1.jpg

Mennyire figyelte az elmúlt esztendők DAL produkcióit?
Egy-egy előválogatót láttam és ha esetleg lemaradtam a döntőről, a nyertes produkciót mindig visszanéztem. A Eurovíziós döntővel is hasonló volt a helyzet, a munkám miatt élőben legtöbbször azt sem tudtam követni, de a nyertes előadót és a hazai versenyzőt mindig visszanéztem. Nem igazán tudnám, hogy kit emeljek ki kedvencként, de Pápai Joci dalát és produkcióját tavaly nagyon megszerettem.

Milyen zenét hallgat a szabadidejében?
Autóban hallgatok zenét leginkább és általában a hangulatomhoz illő dalt válaszok. Rendszerint a próbaidőszakhoz kötődik nálam egy-egy kedvenc. Nem ragaszkodom zenei stílusokhoz, „mindenevő” vagyok, a jazztől, a rockon át a klasszikus zenéig mindent szívesen hallgatok.

A jelölt dalokat meghallgatta már?
Igen, természetesen. Az előválogatásban nem vettem még részt, de a kiválasztott 30 dalt már megkaptam, végig is hallgattam őket. Nagyon fontosak az első benyomások, természetesen vannak dalok, amelyek első hallásra bevonzanak. Viszont tudni kell, hogy ezek stúdiófelvételek, kíváncsi vagyok rá, hogy megerősít-e majd az előadó személye és vajon élőben is ugyanúgy szólnak-e a dalok, mint ezeken a felvételeken.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7313520985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fülesboci 2017.12.25. 06:16:03

Én se értem.szinésznek is jellegtelen.
süti beállítások módosítása