Fülesbagoly

21 év után Budapestre jön a Body Count

2017. december 05. - matesas

A Body Count ismét jó formában van, idei lemezüket, a Bloodlust című korongot a Fülesbagoly az év 10 legjobb lemeze közé választotta. Most pedig itt a remek hír: Ice-T és csapata 2018. június 17-én a Budapest Parkban koncertezik.

bodycount_1.png

A Szervezők kiemelik, hogy a Body Count 27 éves pályafutásukkal és hatodik, Bloodlust című lemezükkel érkezik fővárosunkba. A Los Angeles-i banda 1990-ben alakult, amikor az addig sem éppen szolidságáról ismert Ice-T és heavy metál rajongó unokatestvére szobatársak nem lettek és hatására Ice-T rá nem kapott erre a műfajra. Az út innen egyenesen vezetett a Body Count-hoz, ami végül 1992-ben dobta piacra első nagylemezét. Ice-T első szóló lemeze, a Rhyme Pays volt az első olyan hip-hop album, amire felkerült a „Szülői felügyelettel” pecsét, így nem csoda, hogy a Body Count felvételein is a durva szövegek domináltak. Sőt, Cop Killer című daluk miatt debütáló anyagukat egy időre be is vonták.

Az alapító tagok közül már csak Ice-T és Ernie C gitáros vannak a bandában, D-Rock és Beatmaster V dobos rákban, míg Mooseman basszusgitáros egy utcai lövöldözésben hunyt el, ami majdnem a banda végét is jelentette. Végül túllépve a gyászon és a nehézségeken igazán 2014-re, a Manslaughter megjelenésével tértek vissza eredeti önmagukhoz, mely végül folytatásában, az idén megjelent Bloodlust-ban teljesedett ki igazán. A friss album ráadásul nemcsak a közönség, de a kritikusok elismerését is kivívta, régi hangjuk megtalálásáról pedig mi sem tanúskodik jobban, mint a Black Hoodie és annak nem minden humort nélkülöző klipje. Nem csoda, hogy a Legjobb Metál Előadás kategóriájában a dalt Grammy-díjra is jelölték idén! A jegyek elővételben december 8-tól kaphatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4513437359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.12.07. 14:09:45

tuti megyek.
ice t a mai napig az egyik all time fav rapperem, miatta kezdte hallgatni a stílust.
süti beállítások módosítása