Charlie 70, december 29. Budapest Sportaréna – néz ránk a plakát a várost járva. Az énekes eddig teljes életművét összefoglalja majd ez az év végi koncert. A nagy buliról, jelenről és az elmúlt hét évtized történéseiről beszélgettünk vele.

Nem furcsa látni, hogy tele van a város plakátokkal, hogy Charlie 70?
- Tulajdonképpen már pár éve tudják az emberek, hogy hány éves vagyok, nagyon meg is lepődtek rajta. A mai napig nem hiszik sokan, hogy 70 leszek, a múltkor egy újságíró meg is jegyezte, hogy még csak őszülni sem kezdek. Én azért érzem az évek súlyát és bizony, ha végig pörgetem életem történetének a lapjait, olyan sok mindent látok rajtuk, hogy elcsodálkozom, hogy férhetett ennyi minden hét évtizedbe.

Belefért például sok-sok külföldön eltöltött év. A hazai közönség megismerte Charliet az Olimpiában és a Generálban, aztán több mint 10 évig nem látta.
- Összesen húsz éven át zenéltem külföldön, Magyarországon erről sokan akkoriban úgy beszéltek, hogy „vendéglátóztam”. Ebben nincs is semmiféle hazugság, de azért nem árt tudni, hogy nemzetközi szinten egészen mást jelent vendéglátóhelyen zenélni, mint itthon, ahol ennek a műfajnak tönkretették a renoméját. Nemzetközi szinten, aki vendéglátóhelyeken zenél, néha sokkal nagyobb tudású, mint aki a koncerttermekben nyomja. Nagyon nagy felkészültséget, profizmust és gyors reakciókat követel egy-egy nívós francia, olasz vagy német kaszinóban, zenés-táncos mulatóban játszani. Külföldön nem is létezik a vendéglátós kifejezés, ott csak a zenész kifejezés létezik.

Hogyan értékeled a kint töltött 10 évet?
- Majdnem minden este felléptünk, külföldieknek játszottunk, olyan embereknek, akik tisztában voltak vele, hogy mit jelent a minőség, hiszen volt szerencséjük nemzetközi sztárok koncertjein részt venni. Közel 2000 dalunk volt, szinte minden igényes könnyűzenei műfajból. A helyszíntől és a közönségtől függően rotáltuk őket, de olyan is előfordult, hogy polkával és mazurkával kellett indítani a tulajdonos kérésére, majd az örökzöldeken át eljutottunk az este végére a rock&roll-ig. Híres és elegáns helyeken játszottunk, de nagyon nagy ára volt. Egyrészt a rengeteg utazás, vezetés, a megérkezésnél a kipakolás, bepakolás, mindig ügyelni rá, hogy pontos legyél, jól nézz ki és kedvesen reagálj. Komoly német és brit menedzserekkel dolgoztunk, nem lehetett hibázni. Másrészt nagyon nehéz volt távol a családtól, drága feleségemtől, Katikától és később a fiamtól. Én már sokkal előbb abbahagytam volna, ha Katika nem bíztat, hogy építsem magam, a karrieremet és a jövőnket. Ami a boldogságot jelentette ebben az időszakban, hogy nagyon szerettek minket mindenhol, ahol játszottunk és igényes, jó zenével állhattunk a közönség elé. Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban. Az a rengeteg végighallgatott lemez nagyon jó irányban alakította a stílusérzékemet. Segített megtalálni a stílust, amit szeretek és a stílust, ahogyan énekelni szeretnék.

A Tátrai Band indulása segített meghozni a döntést, hogy hazatérj?
- Biztosan segített, de nem direkt történt így. Akkor már rövidebb időszakokra mentünk csak a külföldi fellépésekre, igyekeztünk több hétre lekötni magunkat egy-egy helyszínre, hogy a családot is vihessük. Lenyomtunk egy-két hónapot, majd hazajöttünk. Ebben az időszakban találkoztam Tibusszal. A Tátrai Band indulásának nagyon érdekes és tanulságos története van. Hozzáfogtunk, akarunk egy igazán jó zenekart csinálni, ahol olyan zenét játszunk, ami a mi mércénk szerint is igényes és egyedi. Azt mondtam a Tibusznak, „olyan zenét csináljunk, amiről amíg nem szólal meg az énekes, ne lehessen tudni, hogy magyar vagy külföldi.”. Miután hazajöttem Magyarországra, csak az volt a vágyam, hogy valami igazán jó produkcióban vegyek részt, szerettem volna, ha kihozzuk magunkból, amire képesek vagyunk. Nem akartam meggazdagodni, nem akartam híres lenni, csak olyan zenével színpadra állni, ami szeretek és amire igazán büszke vagyok. A külön ajándék, hogy utóbb kiderült, hogy ez az embereknek tetszik.

Bármilyen nehéz volt a kezdet, nem adtátok fel az álmaikat és ragaszkodtatok, mind a mai napig ragaszkodtok a stílushoz, amellyel elkezdtétek.
- Még a kezdet kezdetén eldöntöttem, hogy nem fogadok be semmiféle dalt „kívülről”. Több ezer ajánlat, megírt dalt érkezett az évek folyamán a postaládámba, hogy vegyük fel, tegyük a lemezre. Én – a legnagyobb tisztelettel – de mindig visszautasítottam ezeket. Kialakítottunk egy brandet – mind a Charlie, mint a Tátrai Bandnél – amelynek vagy egy jól felismerhető hangzása, képvisel egy igen magas minőséget, amelyből egészen egyszerűen kilógna egy idegen dal. Tátrai, Lerch István vagy Horváth Attila szövegíró fantasztikus zenei világot hozott létre, amely a mai napig megállja a helyét bárhol a világon.

Emlékszel még az első „Tátrais” találkozásra a közönséggel?
- Az első koncertünket a Tátrai Banddel - ha jól emlékszem – Kazincbarcikán adtuk, tízen voltak. Úgy volt kiírva a plakátra, hogy Tátrai Band, közreműködik Charlie (Ex-Generál). Tibusz azt mondta, hogy mindenképpen játsszuk le a koncertet, legalább lesz egy jó főpróbánk, így is lett. Tíz évet töltöttem külföldön, tíz évre estem ki a hazai zenei életből, de már nem nagyon emlékezett rám senki, mindent újra kellett kezdeni. Nagyon sok koncertet adtunk a Tátraival, készítettünk több lemezt is, lassan alakultak a dolgok. Az igazi sikert a New York New York hozta meg, ami egy elképesztő sikerű, igényes sláger lett.

Már a feléneklésekor felismerted, hogy mekkora siker lesz?
- Éreztem, hogy egy nagyon őszinte, jó dal, de valójában csak akkor jöttem rá, hogy mennyire nagyszerű, amikor meghallottam készen. Valójában, amikor felénekeltem, még pont hiányzott maga a refrén, a „New York”. Tátrai felhívott, hogy menjek már le a próbaterembe, nézzek rá a dalra, mert fel kellene énekelni, de hiányzik belőle valami. Megvolt az egész szöveg, csak az a két szó hiányzott. Azonnal mondtam Tátrainak, hogy „hát nem New Yorkról szól ez a dal? Akkor miért ne lehetne az a refrén?”. Beleírtuk, felvettük az éneksávot, majd én elutaztam egy hónapra Stockholmba dolgozni, mert akkor még kötöttek a szerződések. Mire hazajöttem, már a kész felvételt hallhattam és mondhatom, szinte elájultam tőle. Fantasztikus volt.

A Charlie projekt mennyiben különbözött a Tátraitól?
- Hozzáállást, zenei indíttatást tekintve nem sokban. Más szerzőkkel és más zenészekkel dolgozom, de itt is fantasztikus tudású csapat jött össze, ahol mindenki a legjobbat akarja kihozni a közös munkából. Ez másképp nem is menne.

Sokat koncerteztetek Somlóval együtt.
- A legjobb barátok voltunk, nagyon régóta. Akár jól, akár kevésbé jól mentek a dolgok, mi mindig ott voltunk egymás mellett. Az utolsó időszakban, amikor nem tudott elmenni a leszervezett bulikra, én mentem el helyette. Feleségem, amikor beteg volt, csak Somlót fogadta a kórházi ágya mellett a családon kívül. Győrben tartottunk egy születésnapi koncertet, négy tortát kaptam, az egyiken egy Somló Tomival közös kép van. Szerintem sosem fogjuk felvágni. Elképesztő figura volt és fantasztikus barát.

Most a Tátrai mellett és a Charlie Band mellett újra aktív a Generál is. Hogy fogadott titeket újra a közönség? És vajon lesz folytatás?
- Novai Gábor és Várkonyi Mátyás is ígérik, hogy jövőre nekifognak a dalírásnak, szerintem minden esélyünk megvan, hogy jövőre új dalokat is kiadunk majd. Addig is koncertezünk, új vokalistáink vannak és van egy fiatal zenekar, a Mörk, akikkel játsszunk a színpadon. Nagyon jó érzés, remekül érezzük magunkat, nagyon jó barátaim, szeretek velük zenélni.

Szeretsz fiatalokkal dolgozni?
- A jó zenészekkel és jó énekesekkel nagyon szeretek dolgozni. Nika és Tóth Vera például fantasztikus, nagyszerűen használják a hangjukat és remek stílusban énekelnek. Nincs szükségük instrukciókra, érzik és megélik a zenét. Fiatalok, de olyan, mintha már vagy 40 éve a szakmában lennének.

A december 29-i koncertre mi alapján választottátok ki a dalokat? Volt miből válogatni és nyilván mindenre nem kerülhet sor.
- Már megvan a program, végig beszéltünk mindent, egy dal kerül még hozzá, Lerch István egy ritkán játszott felvétele, az „Azt mondd meg, hogy lesz tovább”. Csináltunk egy szavazást az interneten, hogy mit szeret igazán a közönség. Rengeteg voks érkezett, érdekes volt végig böngészni, hogy mit szeret igazán a közönség. Vannak a „nagy slágerek”, amik persze kihagyhatatlanok, de azért egy-két meglepetés is előkerül. Csak magyar dalok szólnak és bekerül a műsorba 4-5 olyan dal, amelyeket az utóbbi időben ritkán játszottunk, de a régi „Tátrais” és „Generálos” időszakban szerette a közönség. Játsszuk majd Mándoki Játssz tovább (On and On) című dalát, ezt sem sokszor hallhatta élőben a magyar közönség. Mándoki László, Tóth Vera s Tátrai Tibor mellett lesz egy meglepetésvendégem is, akinek a személyére már csak a bulin derül fény.

Szerző: Vígh Johanna / Fotók: Csányi Krisztina