Fülesbagoly

Európai turnéra indul az Ivan & the Parazol

2017. október 21. - RionaFbly

A magyar indie rock zenekar ellátogat Csehországba, Németországba és Hollandiába is. Meg persze több magyar városban is koncerteznek. Ezen felül dolgoznak egy új projecten is, melynek debütáló anyaga már meghallgatható.

ivan_and_the_parazol_lead_kep.jpg

A banda 2010-ben alakult, zenéjüket a modern dinamikus irányzatok és a 60-as 70-es évek klasszikus rock zenéjének egyvelege alkotja, melynek köszönhetően szépen lassan népszerűvé váltak a fiatalok körében. 2012-ben megnyerték a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató fődíját is.

Néhány hete Tarnai János basszusgitáros egy közleményben magyarázta meg hosszú távollétének okát Facebookon, hiszen a rajongók már jó ideje hiányolták őt a színpadról. A poszt szerint János öt éve küzd egy betegséggel, melyről mindeddig nem tudták megmondani az orvosok, hogy mi lehet. Egy új tesztnek köszönhetően azonban kiderült, hogy Lyme-kór okozza a tüneteit, melyet most megpróbálnak kezelni. A Fülesbagoly teljes csapata nevében mielőbbi teljes felépülést kívánunk neki!

A rossz hír ellenére azonban dolgoznak egy másik projecten is, Nelson Graf Reis portugál zenésszel összeállva alapítottak egy új formációt, melynek a The Melonas nevet adták és debütáló anyaguk már meg is hallgatható Spotifyon

A srácok következő bulija október 21-én lesz Győrben, melyre már minden jegy elkelt, de aggodalomra semmi ok, hiszen bőven lesz még lehetősége mindenkinek látni a fiúkat játszani. Győr után fellépnek Biatorbágyon, majd Budapesten az Akvárium Nagyhallban november 15-én, onnan pedig egyenesen Csehország felé veszik az irányt és ellátogatnak Brno-ba, Teplice-be, Plzen-be és Prágába is. Németországban három nagyvárosban, Erfurtban, Berlinben és Dortmundban lépnek fel, és egy koncert erejéig még Hollandiába is átugranak Zwolle városába. A decembert azonban már ismét Magyarországon töltik és karácsony előtt még csapnak egy-egy bulit Pécsett és Szekszárdon is.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7413046786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása