Fülesbagoly

Negyed évszázados lett a No Doubt album

2017. október 18. - RionaFbly

A No Doubt újra kiadja debütáló albumát 25. évfordulója alkalmából, most először bakeliten. Ezen felül több különlegességgel is készülnek, de jó lesz sietni, ha valaki magának szeretne tudni egyet, ugyanis az anyag nagyon limitált.

no_doubt_lead_kep.jpg

A saját magukról elnevezett albumot eredetileg kiadó nélkül rögzítették, majd sikerült leszerződniük az Interscope Records-cal, így az anyag már az ő támogatásukkal jelent meg 1992. márciusában. Ezen többek közt olyan dalok szerepeltek mint a Let’s Get Back, a Move On, vagy a Trapped In a Box. Az album először bukás volt és csupán 30.000 példányt adtak el belőle, így kénytelenek voltak megválni kiadójuktól. Második lemezüket már függetlenül adták ki, mely sikerének köszönhetően az első album is jobban fogyott.

Az évfordulós kiadvány igazi különlegességnek számít majd, már csak azért is, mert bakeliten még soha nem jelent meg az album. A zenekar a legjobb minőséget ígéri, mely egy 180 grammos lemezen, az eredeti borítóval lesz majd kapható. Különlegessége, hogy hátoldalán egy eddig még nem látott fényképet helyzetek el a csapatról, melyet Chris Cuffaro készített, aki többek közt fényképezte a Nirvana-t, Michael Hutchence-t, és George Michael-t is. Ezen felül készülnek egy limitált színes-bakelitlemezes változattal is, melyből mindössze 100 darabot készítenek és a zenekar tagjai személyesen mind alá is írják. A No Doubt gyűjtői kiadványa november 10-én jelenik majd meg, de hamarosan előrendelhető lesz online.

A múlt hónapban Gwen Stefani ezen felül egy szóló anyagot is kiadott, melyről bővebben itt írtunk.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8213016300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása