Fülesbagoly

David Bowie emlékturné lesz 2018-ban

2017. szeptember 26. - RionaFbly

26 állomásos amerikai és európai turnéval emlékeznének a David Bowie-ra volt zenésztársai 70. születésnapja alkalmából.david_bowie_turne_lead_kep.jpg

A fellépők sorában szerepel többek közt Adrian Belew gitáros, aki 1978-79-ig volt Bowie munkatársa, valamint Mike Garson a Spiders From Mars billentyűse is, aki az utolsó, 2006-os nyilvános szerepléséig együtt zenélt a legendával. Jelen lesz még Gerry Leonard, aki a 2002-es Heathen és a 2003-as Reality turnéjára kísérte el Bowiet, valamint hozzájárult mind a két album elkészüléséhez is. Ezen felül pedig Joe Summer, Sting fia is színpadra lép majd a koncerteken.

- Nagyon sok csodálatos meglepetést tervezünk még - nyilatkozta Angelo Bundini (aka Scrote), a show producere, aki egyébként szintén fellép majd a koncerteken, mint gitáros - Egyelőre nem szeretnék túl sok részletet megosztani minderről, de azt elmondhatom, hogy a legnagyobb Bowie slágerekkel készülünk.

A január 10-én Párizsból induló turné hivatalos honlapján még több különleges vendég zenészt ígérnek a szervezők.

David Bowie 70. születésnapi turné állomásai:

január 2018

10 – Salle Pleyel, Paris
12 – O2 Shepherd’s Bush Empire, London
13 – O2 Ritz, Manchester
15 – Olympia Theatre, Dublin
16 – Paradiso, Amsterdam
17 – Tivoli Vredenburg, Ultrecht

február 2018

10 – Silver Spring, MD at The Fillmore Silver Spring
11 – Philadelphia, PA at Keswick Theatre
12 – New York City, NY at Irving Plaza
13 – Albany, NY at The Egg
16 – Boston, MA at Chevalier Theatre
17 – Montreal, QC at M Telus
18 – Toronto, ON at Danforth Music Hall
19 – Detroit, MI at Royal Oak Music Theatre
21 – Minneapolis, MN at Pantages Theatre
22 – Milwaukee, MN at Pabst Theatre
23 – Chicago, IL at The Vic Theatre
25 – Denver, CO at Paramount Theatre
27 – Las Vegas, NV at Brooklyn Bowl
28 – Los Angeles, CA at The Wiltern

március 2018

4 – Santa Rosa, CA at Luther Burbank Center
6 – San Diego, CA at Balboa Theatre
7 – Mesa, AZ at Ikeda Theater
10 – Seattle, WA at Benaroya Hall
11 – Portland, OR at Roseland Theater

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9712898524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása