Újra pályázhatnak együttesek az előzenekari alprogramra

2017. szeptember 14. 10:34 - Bagolyhír

Megjelent a Cseh Tamás Program (CSTP) negyedik évadának legújabb pályázati felhívása. Az előzenekari alprogram keretében olyan együttesek pályázhatnak, akik koncertjeiken könnyűzenei és dzsessz műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató előzenekarokat léptetnek fel.

ocho.jpg

Az Ocho Macho 2014-ben 4 millió forintot kapott, hogy felléptesse koncertjein a Hungariddim együttest

Az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján a CSTP Ideiglenes Kollégiuma által közzétett pályázat azoknak a tehetséges, de még a karrierjük elején álló zenészeknek szól, akik a támogatásnak köszönhetően már befutott zenekarok nagyobb közönsége előtt léphetnek fel - szerepel az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben. A pályázatot az úgynevezett főzenekaroknak kell benyújtaniuk: a kiíró azoknak a könnyűzenei műfajba besorolható együtteseknek, koncertszervezőknek a jelentkezését várja, akik az elmúlt két évben legalább ötven koncertet lebonyolítottak, ezeknek legalább a fele belépőjegyes volt, és ezeken a nézőszáma elérte, vagy meghaladta a 150 főt. A zenekarok koncertenként legfeljebb 400 ezer forintra pályázhatnak, az összeg legalább 70 százalékának az előzenekar költségeit kell fedeznie. A program negyedik évadának első kiírásai a vidéki, a fővárosi és határon túli koncerthelyszíneknek, illetve induló előadóknak szóltak, a pályázatokat augusztus 4-ig lehetett benyújtani. Az előzenekari pályázatok benyújtási határideje 2017. október 13. A 2018. január 1-jétől megvalósuló koncertek és turnék támogatásáról várhatóan novemberben dönt az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5112827986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.