Fülesbagoly

Idén lesz a legnagyobb a Budapest Music Expo

2017. szeptember 05. - Bagolyhír

Bár eddig is gigarendezvénynek számított, az idei lesz az eddigi legnagyobb Budapest Music Expo. A zenei kiállítás immáron 18.000 négyzetméteren várja az érdeklődőket október 6-tól 8-ig a Hungexpo területén. Külön öröm lehet a klasszikus zene kedvelőinek, hogy a billentyűs, ütős, pengetős hangszerek mellett a fúvós és vonós hangszerek is kipróbálhatók a három nap alatt. Az expo ezúttal is ingyenesen látogatható.

bme1.jpg

A kiállítás az ’F’ és a ’G’ csarnokban, illetve az épületek melletti területeken és a passzázson kap helyet. A több tízezer kipróbálható hangszer mellett azt is megtapasztalhatják a látogatók, hogy hol tart manapság a hang- és látványtechnika. Nem beszélve a rengeteg dj-eszközről, lemezjátszókról, fülesekről, pultokról.

A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Idén hat színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban a mostani expo nagyon erős lesz. Fellép többek közt az Anna & the Barbies, a Cloud9+, a San Francisco Beat, a Hiperkarma, a Brains, a Roy és Ádám Trio és a Half Note City. Itt rendezik az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntőjét is, illetve idén is átadják az Öröm a Zene-díjat a szakma legjobbjainak.

Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program. Érdemes már most beírni a naptárba: október 6-7-8. Budapest Music Expo, Hungexpo.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr712805144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása