Fülesbagoly

Mit hallgassunk tanuláshoz?

2017. augusztus 31. - RionaFbly

A zene sokat segít, de nem mindegy, mit hallgatunk tanulás közben.

mit_hallgassunk_tanula_shoz_lead_kep.jpg

Emlékszem, gimiben képtelen voltam zene nélkül leülni az íróasztalomhoz, hogy nekilássak a temérdek házinak, melyet a tanáraim előszeretettel osztogattak. Mintha egymásra próbáltak volna licitálni, ki tudja jobban megszívatni a kölköket. Aztán anyám kiabálva rontott a szobába, hogy azonnal kapcsoljam ki ezt a borzasztó zajt, mert hangzavarban nem lehet tanulni. Hiába mondtam neki, hogy zene mellett nekem jobban megragadnak az unalmas évszámok. Talán igaza volt. Talán nekem is.

Már Dr. Alfred A. Tomatis 1991-es Miért Mozart? című könyve is kitért arra hogy a zene pozitív hatással van a mentális állapotunkra és fejleszti agyunk befogadóképességét. Először Frances H, Rauscher, Gordon L. Shaw és Katherine N. Ky a Kaliforniai Központi Neurológiai Egyetem kutatói jöttek rá 1993-ban, hogy a zenehallgatás stimulálja az agy azon hullámait, mely a relaxációt illetve az ébrenléti ellazultság állapotát idézi elő, segítve ezzel a tanulást és az emlékezőképességet. Kutatásaik eredményeit a Nature című tudományos folyóiratban is publikálták, a jelenségnek pedig a Mozart hatás nevet adták.

Persze nem mindegy, hogy mikor mit hallgatunk, és azt sem árt figyelembe venni, hogy a zene egy szubjektív műfaj, melyre mindenki máshogyan reagál. Az első kutatások sikerei után számtalan tanulmány készült arról, hogy a zene hogyan segíthet a tanulásban. A tudósok arra jöttek rá, hogy a klasszikus zene nagyon hatásos például a bonyolult matematikai függvények megoldásában, hiszen elősegíti a logikus gondolkodást a nyugodt környezettel, melyet a zene segítségével teremthetünk meg. Beethoven-től a Für Elise-t vagy Mozart híres zongorajátékait javasolják a leginkább, ha hasonló feladatsor fölött gubbasztunk.

A tudományos tantárgyak elsajátításához azonban Vivaldit vagy Pachelbelt javasolnak a kutatók, mely segít fejleszteni a memóriánkat. Ezzel ellentétben, ha művészeti oldalunkat szeretnénk csiszolgatni a jazz és a rock zene az, ami elősegíti a kreativitást és kihozza alkotókészségünkből a maximumot, míg idegen nyelvek esetében a popot javasolják, ami a tudósok szerint határozottan jót tesz a tanulásnak.

Végül, ha nem érezzük motiváltnak magunkat, vagy egyszerűen csak képtelenek vagyunk koncentrálni, tartsunk egy rövidke szünetet és hallgassunk valami pörgősebb country vagy reggae zenét, melytől kicsit felfrissülünk, és újult erővel ülhetünk neki ismét az előttünk álló feladatoknak.

Ne feledkezzünk meg azonban a hangerőről sem, hiszen a túl hangos zene elvonja a figyelmünket a tanulásról, és dekoncentrálttá tesz minket, mellyel pont az ellenkező eredményt fogjuk elérni, mit amit szerettünk volna. Míg a túl halk szólamok inkább csak stresszelik az embert. Fontos az is, hogy ha tehetjük, inkább szabadon és ne fülhallgatóval hallgassunk zenét, megelőzve ezzel a későbbi halláskárosodást.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9312793746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.08.31. 19:51:50

a legjobb a tengermorajlás
süti beállítások módosítása