Fülesbagoly

Heti öt színházi koncertet ad Bruce Springsteen

2017. augusztus 11. - RionaFbly

Bruce Springsteen emlékezetes show-al készül New York-ban. A legendás énekes bensőséges élményt szeretne nyújtani rajongóinak.

bruce.jpg

Bruce Springsteen egy nyolchetes koncertsorozatot készül adni a New York-i Walter Kerr színházban, mely mindössze alig ezer ember befogadására alkalmas. Az énekes elmondása szerint, szándékos az éles kontraszt a hatalmas, több ezer férőhelyes stadionokkal szemben, ahol általában fellép. Most egy személyes és meghitt előadást szeretne adni, melyben “nem lesz más csak én, a gitár, a zongora, a szavak és a zene.” - nyilatkozta.

A Springsteen a Broadwayen című műsor Október 3-án debütál, de a hivatalos nyitókoncert csak október 12-én lesz. A Főnök heti öt koncertet tervez november 26-ig bezárólag és negyven éves karriere legsikeresebb dalait válogatta össze, megspékelve a tavaly szeptemberben kiadott Burn to Run című emlékkönyvéből felolvasott részletekkel, valamint karrierjének anekdotáival.

A most 67 éves zenész E Street Band nevű zenekarával hamar berobbant a köztudatba és Amerika egyik legikonikusabb rock bandájává nőtte ki magát. Olyan dalok fűződnek hozzájuk, mint a Thunder Road vagy a Glory Days, melyek könnyedén magukkal ragadták az egyszerű, álmodozó és sokat csalódott amerikaiakat. Springsteen és az E Street Band 2016-17- es The River című világkörüli koncertsorozata egyike lett a világ tíz legjobb turnéjának az elmúlt öt évben és bruttó 306 millió dollárt hozott a Pollstar szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9712739838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása