Fülesbagoly

Tíz koncert, amelyet látni kell az idei Szigeten

2017. július 23. - matesas

Közeleg az év legnagyobb bulija, egy hét együttlét, tömény zenei kaland, és minden egyéb, ami ezzel együtt jár. A jubileumi, 25. Sziget Fesztiválon minden műfaj képviselteti magát, mi kiválasztottuk azt a tíz koncertet, amelyet a leginkább várunk.

sziget.jpg

A Sziget megkerülhetetlen esemény, a 25 esztendő alatt mega-rendezvénnyé fejlődő fesztivál felhozatala kapcsán persze mindig akad fanyalgás, közben viszont olyan mennyiségű zenei produkciót kínál, hogy képtelenség nem megtalálni a számításunkat.

Persze ha rosszmájú akarok lenni, azt mondom, hogy körülbelül egymillió érvem van amellett, miért volt sokkal jobb például az 1997-es Sziget, mint az elmúlt tíz évben bármelyik. Akkor olyan nagyszínpados lineupot hoztak össze - David Bowie, Motörhead, Faith No More, The Prodigy, Rollins Band, Deus, Foo Fighters, Chumbawamba - amely bármelyik nagy nyugat-európai fesztiválon megállta volna a helyét. De tudom, hogy más időket élünk, a Sziget is már más szempontok szerint válogat, a mostani fesztivál kevéssé gitárcentrikus, inkább a sokszínűséget helyezi előtérbe. És ezzel nincs is semmi baj, az egy hetet tökéletesen el lehet tölteni ebben a csodás forgatagban, és aki csak konkrét zenekarok, koncertek miatt akar az Óbudai-szigetre látogatni, annak is akad miből válogatni. Mi tíz koncertet választottunk, kronológiai sorrendben haladva mutatjuk, melyik előadásokra hegyezzük leginkább a füleinket.

Augusztus 9., szerda, Dan Panaitescu nagyszínpad

17.45-kor kezd a boszniai Dubioza Kolektiv zenekar, amely zseniálisan ötvözi a hip-hop, a reggae, a dub, és a rock elemeit. Igazi fesztiválzenekar, a héttagú formáció tavaly adta ki hetedik stúdióalbumát.

21.30-kor lép színpadra Pink, akit talán a fesztivál legnagyobb dobásaként lehet említeni. Remélhetőleg ő nem veszi haknira a bulit, mint tette azt tavaly kolléganője, Rihanna.

Augusztus 10., csütörtök, Dan Panaitescu nagyszínpad

19.30-kor csap a húrokba a Biffy Clyro, a zenekar, amelyről ódákat zengett Duff McKagan, a Guns N’ Roses basszusgitárosa. És szó, ami szó: a skót srácok értenek a showhoz, reméljük, Budapesten hozzák a formát.

 Augusztus 11., péntek, Dan Panaitescu nagyszínpad

19.30-kor egy csodás lény, PJ Harvey ad koncertet, személy szerint én az ő fellépését várom a legnagyobb izgalommal. PJ először lép fel Magyarországon, nem érdemes kihagyni.

21.30-kor jön a Kasabian, azt gondolom, hogy PJ-vel ők adják a legerősebb napot a Szigetnek. Ha csak a Fire című dalukat elnyomják, már akkor is örülni fogunk. De akad ott még egyéb is a tarsolyban.

 Augusztus 12., szombat, OTP BANK színpad By A38

22.00-kor egy régi jó ismerős, a Bad Religion táncoltatja meg a jónépet. A veterán punkok már akkor is a húrokat szaggaták, amikor a Sziget közönségének jelentős része meg sem született.

Augusztus 13., vasárnap, OTP BANK színpad By A38

20.15-kor az amerikai Allah-Las visz el minket a pszichedelikus szörf-rock világába. Az együttes tavaly az A38-on adott nagy sikerű koncertet.

Augusztus 14., hétfő, Dan Panaitescu nagyszínpad

19.30-kor lép fel az ír Two Door Cinema Club, az indie rockban nyomuló banda tavaly adta ki legújabb lemezét, és pörgős nótáikkal garantáltan megmozgatják a közönségüket.

Augusztus 15., kedd, Dan Panaitescu nagyszínpad

16.00-tól kezd a The Kills, az amerikai indie rock zenekar 16 éve kezdte pályafutását, eddig öt lemezt jelentettek meg, és szép rajongótábort tudhatnak maguknak világszerte.

22.00-tól az OTP BANK színpad By A38-on a Breaking Benjamin koncertezik, a post-grunge banda Amerikában igen népszerű, remélhetőleg nálunk is egy jó bulival teszik le a névjegyüket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4912681865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.24. 10:36:09

egyet ismerek közülük (bad religion)

mojoking77 2017.07.24. 13:26:48

@enpera: javallom huzd ki a dugot a fuledbol.
Nem feltetlenul elony, ha valaki nem csak kinezetre ven szar, de ugy is el......
Persze nem kotelezo kommentelni se.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.24. 16:25:06

@mojoking77: nem baj, itt vagy nekünk te trendi hülyegyereknek, majom :)
süti beállítások módosítása