Utcazenészek választják meg a legjobb muzsikust Veszprémben

2017. július 12. 12:19 - Bagolyhír

Jövő szerdától négy napon át ismét az utcazenészek városa lesz Veszprém: a fesztiválon a hazai zenészek mellett érkeznek muzsikusok többek között Franciaországból, Lengyelországból és felcsendül a portugál utcazene is - közölte szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján Muraközy Péter.

utcazene.jpg

A fesztivál főszervezője elmondta, hogy a július 19. és 22. között zajló rendezvény során a város 11 helyszínén, 168 koncert szórakoztatja majd a közönséget. Az ingyenesen látogatható programra a korábbi évekhez hasonlóan napi 20 ezer embert várnak. A fesztiválon fellép a New Orleans-i zenét, hip-hop, funk, soul, dance és dzsessz elemekkel ötvöző Broken Brass Ensemble zenekar. Itt lesz Hugo Barriol francia gitáros, énekes, aki tavaly megnyerte a Metro Music Awards fődíját. Érkezik a Magnifico nevű formáció, melynek zenéjét az egykori Jugoszlávia slágerzenéje és a balkán beat mozgalom, valamint a klasszikus rock inspirálta - mondta a főszervező. Hozzátette: Párizsból érkezik a groove alapú progresszív tánczenét játszó Ceux Qui Marchnet Debut nevű koncertzenekar, Portugáliából jön a tavernákról, italokról, elrontott szerelmekről muzsikáló Moonshiners és itt lesz Krakkó egyik legnépszerűbb zenei turistalátványosságnak számító utcazenekar, a Kraków Street Band.
A fesztivál egyik legkiemelkedőbbnek ígérkező programja lesz a hip-hop alapú zenét játszó francia L'entourloop nevű zenekar, amely két estén át is szórakoztatja a fesztivál közönségét - fűzte hozzá. Muraközy Péter beszélt arról is, hogy számos előadó, aki az Utcazene Fesztiválon lépett először közönség elé, mára a hazai könnyűzene élvonalába tartozik, példaként említve a Mary Popkids, a Lóci játszik nevű zenekart, Szabó Balázst és a Kerekes Band nevű formációt. A főszervező elmondta azt is, hogy a hagyományokhoz híven idén is megrendezik az utcazenészek versenyét. Húsz zenekar, előadó nevezhet a megmérettetésre, akik közül a közönség illetve a zsűri választja majd ki a nyerteset, jutalmuk 500-500 ezer forint lesz. Lesz egy új díja is az idei fesztiválnak, az utcazenészek maguk közül választhatják ki az általuk legjobbnak tartott hangszeres zenészt. Ezt az elismerést, Horváth Károlyról, a tavaly elhunyt alapító főszervezőről nevezték el - tette hozzá.
A zsűri tagja lesz az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano Bottoni és Jean-Pierre Enderli, Berlinben élő dél-afrikai üzletember; Horváth Gergely, valamint Petruska András, a 2009-es szakmai zsűri győztese - mondta. Muraközy Péter szólt arról is, hogy nemcsak a legjobb utcazenészek lesznek Veszprémben a fesztivál ideje alatt, hanem Budapest legjobb streetfoodosai is a városba költöznek. A fesztivál ideje alatt a belvárosban több helyen útlezárásokra kell majd számítani, melyet a látogatók biztonsága érdekében vezetnek be - fűzte hozzá.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3312658845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.