Miért nehéz beszámolót írni egy Foo Fighters koncert másnapján? Mert a nyakad renyhe az izomláztól, fáj a hátad is a sok hajlongástól, és amúgy sincs kedved ücsörögni, legszívesebben mennél vissza, hogy újra átéld a csodát.

Két forgatókönyv létezik, ha 20 év után összefutsz egy régi ismerőssel. Bár egyikőtök sem kívánja, de leültök egy kényszeredett beszélgetésre, majd miután dögunalomba fullad az eszmecsere, megkönnyebbülten búcsút intetek egymásnak. Vagy pedig megörültök egymásnak, a lélekben működésbe lép egy közös, elfeledett mechanizmus, gurulnak a sörök, dübörög a rock and roll, és az este végére önfeledten ropjátok a táncot, mintha el sem röppent volna a két évtized.

A Foo Fightersszel pontosan 20 esztendővel ezelőtt találkoztam a Szigeten, szép emlékként őrzöm azt koncertet, és most már azt is tudom, hogy Dave Grohlék igazán jó cimborák, tanácstalan tötyörgés helyett alaposan belecsaptunk a lecsóba a hétfői viszontlátás örömére. Rendben, tudom, hogy nem igényelt különösebb jóstehetséget, hogy az immáron hattagú banda egy remek showműsorral kápráztatja el a közönséget, de tudjátok, hogy van ez: bármikor beüthet a krach, elmegy az áram, bereked az énekes, leszakad a plafon, kismillió hiba tönkretehet egy produkciót. Nos, ezt az estét senki és semmi nem ronthatta el, bámulatos, hogy az ötvenhez közelítő zenészek micsoda energiákat szabadítottak fel, Grohlék egyszerűen szőröstől bőröstől felfalták az Aréna közönségét, totálisan irányításuk alá vonták a több ezer csápoló, headbengelő embert.

Mi kell egy tökéletes koncerthez? Először is megfelelő setlist, olyan dallista, amellyel az előadó két órán keresztül is képes tűzben tartani, hipnotizálni a tömeget. Kell egy karizmatikus frontember, az est főguruja, aki mágikus erejével elvarázsolja az egybegyűlt híveket. És persze elengedhetetlen a technikai háttér, hogy a dalok úgy szólalhassanak meg, hogy abban semmi kivetnivalót ne találjunk.

És itt most minden együtt volt, az elejétől az utolsó akkordokig fantasztikus előadás részesei lehettünk. Gyakorlatilag teltház előtt játszott a Foo, az ülőhelyes részeken lehetett látni egy-egy gyér foltot, a küzdőtér csurig megtelt a rajongókkal. A banda óramű pontossággal este 9-kor megjelent a színpadon, az Everlonggal kezdtek, utána rögtön az egyik nagy kedvencem, a Monkey Wrench következett. Fogalmam sincs, hogy Dave Grohl mit szedhet, de a fickó ugyanolyan energiával tolta a koncertet, mint 20 évvel ezelőtt, rázta a haját, bejárta a teljes színpadot, és közben úgy énekelt, mintha a stúdióban ücsörögne. A budapesti közönség pedig nagyon is vevő volt erre, nem csak a küzdőtéren hullámzott az ugráló embertömeg, de az ülőhelyekre jegyet váltók is felpattantak - naná, egy ilyen produkció láttán képtelenség nyugodtan terpeszkedni a székben. A The Pretender volt az ötödik dal, egészen odáig őrületes tempót diktált a banda, aztán a Big Me-t egy lecsendesített változatban adták elő, némi szusszanást engedélyezve a közönségnek. Grohl egyébként a koncert során többször emlegette az 1997-es Sziget-koncertet, mindezt joggal tehette, hiszen a tömeg fele a 40-es korosztályból érkezett, olyanokból állt, akik együtt nőttek fel ezzel a zenével.

A banda gyakorlatilag az összes slágerét eljátszotta, nem igazán lehet hiányérzetünk, elnyomták többek között a már említett dalokon kívül az All My Life-ot, a My Hero-t, a Something From Nothing-ot is. És nagy örömömre nem hagyták ki az új számukat, a Run-t sem. És a zárás? Best Of You... Imádom, és ha kívánni lehetett volna koncert előtt, én erre a dalra szavaztam volna zárószámnak. Nem tudom, ki hogy van a pirotechnikával, de nekem egyáltalán nem hiányzott, a banda óriási füstoszlopok és lángcsóvák nélkül is képes volt maradéktalanul szórakoztatni a közönséget. És láthatóan nem csak a rajongók, hanem Grohlék is élvezték a helyzetet, rengeteget vigyorogtak, abszolút jól érezték magukat az Arénában. Dave, ugye nem kell újabb 20 esztendőt várni arra, hogy ismét eljöjjetek? 

Foo Fighter, 2017. június 26., Papp László Sportaréna, setlist:

Everlong

Monkey Wrench

Learn to Fly

Something From Nothing

The Pretender

Big Me

Congregation

Walk

Cold Day in the Sun

All My Life

Times Like These

These Days

My Hero

Skin and Bones

White Limo

Arlandria

Rope

Wheels

Run

This Is a Call

Sunday Rain

Best of You