Fülesbagoly

Hangalámondásos pornó ihlette a rockereket

2017. május 24. - matesas

Fantáziadús szövegek, karcos rock, egyedi hangulat - a budapesti Massza zenekar minden bizonnyal kellemes perceket fog szerezni rajongóinak. Debütáló lemezük címét - Full szervíz - egy ’90-es évekbeli hangalámondásos pornófilm ihlette.

massza.jpg

A Massza zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten. 2016 januárjában adták ki az első 3 dalos EP-jüket. A tavalyi év igencsak sűrű volt a Massza számára. Megjártak egy tehetségkutató döntőt, felléphettek a Szigeten, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016-os induló zenekarai közé. A debütáló album egy közel féléves munkaperiódus gyümölcse, amiről a srácok a következőket tartják fontosnak elmondani:

„Az album címét - Full szervíz - egy 90-es években forgatott klasszikus, hangalámondásos pornófilm ihlette, és 11 dal szerepel rajta. Ebből 2 már hallható volt az EP-n, de kissé felfrissítve újra felvettük. Az album hangmérnöke Takács Zoltán Jappán volt, és Cserny Kálmán "Bogi"-nál, az Origó Stúdióban dolgoztunk. A dalokat úgy írtuk, hogy jött, ami jólesett, mindenféle erőlködés nélül. Olyan zenét akartunk csinálni, ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük, ez száz százalékig sikerült is. Az első klip a lemezről a Micsoda szép, amit a 2016-s Sziget Fesztiválon adott koncertünkön rögzítettünk."

A trió a Cseh Tamás Program támogatásával létrejött Full szervíz című bemutatkozó albumát május 25-én a Gozsdu Manó Klubban mutatja be, a The Medley's és a Skizoid Kvartett társaságában. A lemez az összes online zenefelületen beszerezhető, de a zenekar 40 darab CD-t ingyen bocsájt az érdeklődők rendelkezésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6312537939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása