Fülesbagoly

Tíz dal, amely rockerré varázsolta a mai negyveneseket

2017. április 26. - matesas

Félszavakból megértjük egymást? Vagy inkább féldalokból? Ezt a tíz számot egészen biztosan kívülről fújják a mai rockpapák és rockmamák, generációs alkotásokról emlékezünk meg, olyan remekművekről, amelyek igazodási pontot jelentenek a mai negyvenes korosztálynak.

alice_cooper.jpg

Fantasztikus érzés, amikor a másik szemében meglátod a hasonlóságot, az összekacsintást, egy vérből vagyunk, te és én... Ez egy személyes hangvételű vallomás, a saját zenei evolúciómnak kívánok emléket állítani, ugyanakkor úgy hiszem, hogy az alábbi dalcsokor sok-sok kortársamnak jelent fontos kapaszkodót, ha nem is feltétlenül ebben a sorrendben, összetételben. De afelől sincsenek kétségeim, hogy rengeteg negyvenes éveit taposó rockmami és rockpapi érez hasonlóan, mint e sorok írója, és e tíz dal visszahoz valamit a bolondos évekből, amit egyszerűen csak úgy hívunk, hogy fiatalság.

George Michael - Faith (1987):

Olyan vagány napszemüveget viselt, mint Stallone a Cobrában, a lábán bőrcsizma, és ami a legfontosabb: a kezében gitár! A pop királya 1987-ben nyomott egy igazán rockos számot, szerintem nem lehetett nem beleszeretni, tízéves gyerekként totál megfogott ez a dal, és alighanem pályára állított, már nem kértem többet a Modern Talkingból és Milli Vanilliből.

Bon Jovi - Born To Be My Baby (1988):

Tág pupilla, tupirfrizura, de ami még fontosabb, lendületes, gitárcentrikus, dallamos, tökös rockzene. A Bon Jovi valaha egy igazán szerethető, dinamikus dalokkal operáló zenekar volt, én még nem a botoxos manírkirályt, hanem az ízig-vérig rocker New Yersey-i fiúkat ismertem meg, és nagyon csipáztam őket.

Alice Cooper - Poison (1989):

12 évesen szembesülni a bombanővel kacérkodó Alice Cooperrel - hát igen, ez a Poison című dal egy igazi himnusz volt, ma úgy mondanák, hogy badass, akkoriban egyszerűen csak letarolta a Bikinin szocializálódott tinédzserképzetet. Micsoda intró, micsoda szóló, micsoda gyönyörűség!

Skid Row - I Remember You (1989):

Sebastian Bach? Hogy hívhatnak így egy rockénekest?! A szívtipró, és nem mellesleg zseniális hangú frontemberrel az amerikai csapat csúcsra járt, a tinilányok bugyija mellett az én szemem is benedvesedik, amikor őket hallgatom, mert ha érzelmes, dallamos rock and rollt akarsz, akkor a Skid Row nem maradhat ki.

Faith No More - Epic (1989):

Nem létezik fantáziadúsabb zenekar a Faith No Morenál, az Epic korszakos himnusz, de sürgősen hozzá kell tennem ehhez a poszthoz: a zenekar olyan mint a jó bor, a The Real Thing album után jött az igazi felvirágzás, nincs hozzájuk hasonló, ők az etalon, a mérce!

AC/DC - Moneytalks (1990):

Nyolcadikos osztálykiránduláson ez a dal mindent vitt, kábé kétszázszor játszottuk le, ez volt minden rockok atyja, meg anyja, az osztály egyik fele ugyan Mc Hammert hallgatta, amelyre feleletként - mint a homokvárt összeromboló ovisok - Angus Youngékat üvöltettük.

Guns 'N Roses - Don't Cry (1991):

Aki nem szerette a rockzenét, az is imádta a Don't Cry-t. A felhőkarcoló tetején táncoló Axl Rose, meg a gitárját szétverő Slash nem csak a mi kedvencünk volt, az akkori negyvenesek is őket énekelték, Axlék világőrületet indítottak útjára. És a történetnek nincs vége, hamarosan Európában koncerteznek a tavaly újra összeállt Rózsák.

Nirvana - Smells Like Teen Spirit (1991):

Robbanás! A GNR, meg Bon Jovi után nehéz volt befogadni ezt a zenét - egy rövid ideig. De aztán ütött, hatalmasat ütött, elmosta mindazt, amit az addigi zenéről tudtunk. Furcsa azt hallani a régi metalharcosoktól, hogy a Nirvana megölte a rock and rollt, hiszen Cobain maga az energia, a meg nem alkuvás, a fantázia, és nem utolsósorban az őszinteség.

Metallica - Enter Sandman (1991):

A Metallica fekete albuma minden rockimádó mai negyvenes egyik alapvetése. Az Enter Sandman a rocktörténelem egyik legjellegzetesebb dallamfüzére, mindenki rémálma a 100-zal felé közeledő kamion, meg a ráncos képű pofa a klipből, de senki sem ugrik el Hetfieldék klasszikusa elől.

Red Hot Chili Peppers - Give it Away (1991):

Az MTV a ’90-es évek elején még nem idióta valóságshowkat nyomott számolatlanul, hanem éjjel-nappal szóltak a jobbnál jobb muzsikák. Az RHCP fekete-fehér, de persze extravagáns klipje örökre az agyba égette Kiedisék jellegzetes funky-rockját, a Csili abban az évben vált igazi világsztárrá, amely státuszt a mai napig élvezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9212457013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rébusz 2017.04.27. 17:53:58

Mit is lehetne hozzáfűzni? Igen, igen, igen!!! El voltunk kényeztetve. Tizenévesen a Depeche Mode-dal, a Pet Shop Boys-szal és még akkoriban a rockereknél kötelező volt a szegecs, a lánc, a fekete szűk nadrág és bő póló, bőrkabáttal és nagy lobonccal, addig huszonévesként már nem kellettek ezek a kellékek, enélkül is rockerekké váltunk, mert ilyen zenéket hallgattunk másolt kazettákon és a music tv-n. Szerencsésnek tartom magam, hogy akkor voltam fiatal. Az ugly kid joe-t is mellé tenném, de lehetne még sok mindenkivel bővíteni a listát. Klassz idők voltak azok!

Gyula bacsi 2017.04.27. 18:57:44

A fentiekből max. az AC/DC, a Nirvana és a Metálica vállaható.
Én jövöre leszek 40. Engem a pl. a Raining blood és az Angel of Death a Slayer-től varázsolt rocker-ré... De biztos bennem van a hiba.

Komeni74 2017.04.27. 19:07:45

Jajj ne!! Már megint egy gagyi Buzzfeed-es lista XDD

Coligny 2017.04.27. 19:14:01

@Gyula bacsi: A rocker-ré a metálos szolmizáció része?

spinat 2017.04.27. 19:33:04

Korrekt lista, de én a 90-es évek elején inkább a 10-20évvel korábbi zenék miatt lettem rocker. Inkább Paradise City, livin in a prayer a fentiektöl. Ac/dc is inkább Back in black. Nirvana semmiképp. Kimaradt az Aerosmith, Europe, Mötley crue, Maiden, manowar, Running wild . Meg meg biztos egyebek is. Na de föképp Queen.

mojoking77 2017.04.27. 19:37:47

A szerzo nem rockerre, hanem divatmajomma valt ezektol a zenektol a 90-es evek elejen.
Gondolom megvolt a kockas ing- szaggatott farmer-puma cipo is, de nem azert mert nem tellett masra, hanem mert 92 korul ez nagyon divatos volt.
Aztan persze a 90-es evek vegere nagyon ciki lett a rock, igy jott a funky majd a techno, manapsag meg ugyis divat a retro eleterzes, igy megint jott a rock.

mindenannyi 2017.04.27. 20:00:26

George Michael a pop királya?

Kedélyes Paraszt 2017.04.27. 20:30:04

ez egy fosadek lista
balfasz vagy joska
honnan nyultad

károly szántana 2017.04.27. 20:30:15

George Michael mit keres ott, ahol a "rocker" szó elöfordul?
A többihez akkor inkább:
Alice Cooper - Bad of Nails (bár a Bon Jovitól a You Give Love a Bad Name koppintása, a Poison introja meg a Sweet Child of Mine-éra hajaz)
Skid row - 18 and Life
Bon Jovi - Livin´on a Prayer
A Faith No More-tól (az egérhangú énekesével és az idétlen szemüvegü gitárosával az élen) hányni tudnék... Helyettük: Ozzy: Shot in the Dark
AC/DC - Heatseeker (minden Rockstúdióban ezt a számot vártam)
G ´N´R - Patience
Nirvana - divatcsapat Helyettük: Iron Maiden: Can I Play With Madness (88-ban Szegeden osztálykiránduláskor vettem jugó müsoros kazettán, mire hazaértünk az ország másik felébe, rongyosra hallgattam (nem szó szerint)
Metallica - One (élöben nyomták a Grammy-átadón, erre a Jethro Tull nyert...)
RHCP - aki öket hallgatta, az tuti nem lett rocker Helyettük: Judas Priest: Painkiller (öregebbeknek Breakin´the Law)
Viszont a mai negyvenes magyar rockerek közül kb mindenki hallotta ezt a számot (de legalábbis a középsö instrumentális részét):
www.youtube.com/watch?v=7IocRCDWB5k

Taxman 2017.04.27. 20:31:01

AC/DC - Highway To Hell (vagy tetszőlegesen bármi 1977-1980 között)
Iron Maiden - Number Of The Beast
Black Sabbath - Heaven And Hell
Saxon - Wheels Of Steel
Judas Priest- Freewheel Burning
Motörhead - Ace Of Spades
Queen - We Will Rock You
Guns 'N Roses - Paradise City
U2 - Sunday Bloody Sunday
Ozzy - Bark At The Moon

Inkább.

Tom Taylor 2017.04.27. 20:32:11

George Michael-t rockernek titulálni azért barokkos túlzás.

nick papagiorgo 2017.04.27. 20:57:32

Sokakkal egyetértésben:
George Michaelt talán felejtsük, nem rockzene. Még jó hogy nem a Last Chrismas-t sikerült betenni. Nem minden rockzene, amiben feltűnik egy gitár, jelzem.
Bon Jovi kb minden száma jó, de ha már ezzel egy kategóriát határozunk meg, lehetett volna akár Mötley Crüe is pl.
Alice Cooper Ok (szatirikusan jegyzem meg, ez volt az az album, amit Desmond Child írt, őt meg hogy lehúzták egynémelyek a múltkoriban - ennyit a rockzene meg a politika kapcsolatáról. Ami jó az jó, tökmindegy, ki írja, jegyezzük meg).
Skid Row: csak az osztálykiránduláson dobgitárt pengető, ezzel jócsajokat bevonzó nyálgépeknek volt kedvence, a szerzőnek nyilván valnnak ilyen élményei, az inspirálhatta, mert amúgy.... :)
Faith No More: tőlük nem az Epic volt klasszikus, hanem a Small Victory, A Midlife Crisis, meg az Easy (ami egy Lionel Ritchie szám amúgy)
ACDC: ok
Gnr, Nirvana, RHCP: szimpla divatzenék, hadd ne mondjak többet.
Metallica: OK, de nem az Enter Sandman, aki Metallicát hallgatott, az már jóval korábban kezdte, mondjuk a Foor Horsemen-el.

Hiányzik (Ozzyhoz hasonlóan a szerzőnek kiestek a 80-as évek)
Iron Maiden
Judas Priest
Motörhead
Black Sabbath
Mötley Crüe
Twisted Sister (We're not gonna take it megvan esetleg?)
Scorpions (igen, létezett egy ilyen nevű együttes, ez rémlik valakinek?)
Billy Idol
Gary Moore
Running Wild
meg még sorolhatnám, hogy ki mit hallgatott a 80-as években. Az biztos, hogy a rockerek nem George Michaelt, hogy ezzel foglaljam keretbe a mondandómat :)

nick papagiorgo 2017.04.27. 21:17:36

ja, és akkor még Pokolgép, Ossian, P.Mobil, Beatrice, Aurora, hogy néhány magyar zenekart is felsorolni engedtessen :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.04.27. 22:09:20

@Taxman: ezek egy része az idősebbek zenje volt.
Nem ezt játszották a TV-ben és rádióban, és akkoriban nem úgy ment, hogy irány a Torrent. Vagy akár Napster.

A Throwing Coppert CD-n egy évig kergettem, mire megszereztem.

@nick papagiorgo: BonJovi egy széles körben elérhető zene volt, nálunk is könnyen elcsípted. Akkoriban Motley Crue-t csak újságból ismertem. ÉS azért a Blaze of Glory nagyon rendben volt. Kár azért ami követte...

Ossián meg Pokolgép, jó vicc.... 10 évvel koppintva a rég kiégett zenéket.

egymilliópicikrisztus 2017.04.27. 23:15:41

Ez egy igazi nyál lista, nem rock....az egy szem AC/DC kivételével. ( És szegény szép emlékű Alice Cooper...! )
Ennyi erővel azt is írhattad volna,hogy a Záray-Vámosi hatására váltál lázadóvá...
...akkor már inkább ez a rock többé-kevésbé az idő tájból :
www.youtube.com/watch?v=CprfjfN5PRs
www.youtube.com/watch?v=LvB2MnIIdMw
www.youtube.com/watch?v=EJjXV2lU95Q
www.youtube.com/watch?v=i2eHaBUemjM

karikaV43 2017.04.27. 23:50:53

@nick papagiorgo: hát pajtás a Skid Row mint divat zene :)
Vicces csávó vagy,felsoroltál egy rakat nyálas szart.
Meg az egy akkordos zenekarokból is itten van néhány :)
Slave to the Grind,talán meg kellene hallgatni.
A GnR az egyik legjobb zene abból az időből,persze nem a Dont Cry meg a November Rain.
A Jovi király volt úgy 90-ig,a Priest Painkiller a legjobb metál album.
AC/DC és a Maiden,egy számot hallottál hallottad mind,de legendák.
Queen abszolút a korszak legnagyobb neve.
Garry Moore nagyon jó,Scorpions szintén.
Running Wikd egy vicc ugye.
Az egy számos Twisted :)
Billy papa szintén ott van.
Ozzy alap.
Hazai vonalon Pokolgép,Ossián,Lord,Moby Dick,Ómen.

karikaV43 2017.04.27. 23:59:05

@Gyula bacsi: szerencséd volt a lemezboltban a jó sorra találtál :)

karikaV43 2017.04.28. 00:06:14

@egymilliópicikrisztus: ebből a négyből a Queen az igazi rock a többi előadónak vannak sokkal jobb zenéi.

Ormi 2017.04.28. 07:32:57

Na, ez mind szar.
Ha nem itt ülnék, ahol, többet kereshetnék ha tíz --- igazán más és jó --- zenét ötletelnék?....
Mily csodás lenne.

mojoking77 2017.04.28. 10:38:18

@Ormi: "Ha nem itt ülnék, ahol, többet kereshetnék ha tíz --- igazán más és jó --- zenét ötletelnék?...."
Bocs, most nekem van tul koran, vagy neked volt tul keso?
Egy kurva szot nem ertek abbol, amit ide akartal irni... Elmagyaraznad, a hozzam hasoloan csokentett ertelmi kepessegueknek, MIVAN?

"Sérti a fülemet ez a hitetlen beszéd" 2017.04.28. 12:24:03

Jaj, nemár. Miklós Gyuri, ez valami vicc? Nirvana már inkább, de igen csak túlhype-olt banda volt, a Guns-tól sikerült a Don't cry-t berakni? A You could be mine, na, attól biendult mindenki, ettől max az Axlbe szerelmes muffocskák. Emlékszem valami Bravo-számra, ahol azt találgatták az egyik cikkben, hogy Axl tényleg megnősül-e, vagy csak eljátszák a klipp kedvéért. :D

Alice Coopert nem bírtam, mert egy marketinges bazári majomnak tartottam mindig is, nem meggyőződéses arcnak, mint mondjuk Lemmy-t. Főleg, miután hallottam egy-két maxiját a korai évekből, majd' beszartam, Korda Gyuriban tolta. Ha már glam, akkor Twisted Sisters.

Metallica ok, a Blac album már rock, nem metál, de abból is jófajta.

Bon Floki Jovi meg réfrémkirály. Ő nem számokat írt, hanem refréneket :D De a mai együtteseket végignézve, még őt is visszasírom.

Taxman 2017.04.28. 12:52:14

@Ződ2000:
Akkor én valamit rosszul csináltam. 40-es vagyok, igaz a vége felé és nálunk a suliban mindenkinek megvoltak (jobbára egymástól másolt kazettán) azok a zenék amiket felsoroltam.

Mercyful Fate 2017.04.28. 14:32:59

George Michael ? Bocs de ez a lista egyébként is kurva gáz. Judas Priest, Manowar, Helloween,Scorpions, Pretty Maids,Dio, Running Wild, Twisted Sister stbstbstb. miért olyan ír ilyen témában (egy amúgy átvett cikket) akiről süt, h távolról sincs köze a rock zenéhez max arra hiszi, h ez a stílus amit gagyi rádió gagyi adásában annak titulálnak?

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.04.28. 15:02:36

@Mercyful Fate: van akinek Goerge Micheal gáz van akinek a Manóvár (mondjuk GM valóban nem a Rock zene ikonja :)). Na de kinek nem ciki a Scoprions? :)

Nem sok ember hallgatott akkoriban Dio-t, és később sem. Létezett, ott volt a lemezboltban, és ha valami ismert mainstream heavy metált hallgattál akkor a boltos vagy valami hasonszőrű rajongó ajánlotta.

De mondjuk rádióban vagy MTV-ben nem hallhattál, kivéve ha fennmaradtál a Heavy műsorukig.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.04.28. 15:03:43

Mondjuk a mainstream Rock, akkor Queensryche. A Silent Lucidity olyan szám volt amit nem csak a heavy rajongók hallgathattak.
Esetleg Def Leppard, mind a glamrock hattyúdala.

Rébusz 2017.04.29. 00:48:15

A Queen inkább a 80-as évek nekem a Depeche Mode-dal együtt. Általánosban még kevés rocker volt közöttünk, inkább az idősebb, a mostani 50-es generációra volt jellemző a rockerség. Ha volt rocker osztálytársam, arra tényleg ráillett a rocker kinézet és életforma (csövezés, koncertezés, ital, cigi), a többség inkább Depeche Mode rajongó volt, néhányuk kalappal és bakanccsal, megfelelő frizurával, ahogy az dukált. A rockerek amolyan fenegyerekek voltak. Mindez megváltozott a 90-es évekre, amikor még olyanok is GnR-t és Metallicát hallgattak, akik gyakorlatilag a Modern Talkingon keresztül ismerkedtek meg a popzenével tizenegynéhányévesen és a Pokolgép zenéje valami irtó vad és zülött társaságra emlékeztette őket inkább. Ők sosem váltak igazi rockerré, mint amilyenek az itt kommentelők nagy része volt, akik vérbeli heavy metalt is hallgattak és a rocktörténet minden állomását átélték. De jobb későn, mint soha :-)

netrunner71 2017.04.29. 11:43:22

Nos, igen vegyesre sikerült ez a lista.

- George Michael hogy a fenébe került bele?
- Bon Jovi, Alice Cooper, Faith No More: műkemény popzene, kislányok bugyinedvesítője 14 éves korig.
Csodálom, hogy a szerző nem szuszakolta bele a listába az Europe Final Countdown számát. :-P, bár a Skid Row hajaz rá. ( hajaz. érteeed! HAJAZ! tudom, szar poén volt :-D :-D )
- A GNR-nél sikerült egy olyan számot kicsípni amivel könnyen tévútra megy az ember, ők tényleg készítettek rock zenét (is). Azaz, inkább volt rockzenekar.
- Metallica: és akkor itt térjünk vissza George Michaelre, ha ő rock akkor a Metallica mi?
- AC/DC: más korszak, aki őket hallgatja, mosolyogva legyint Bon Jovira. :-D
- Nirvana: soha nem tetszett, de ez szubjektív
- RHCP: nekem kimaradt

Khold 2017.04.29. 16:51:29

Ilyen idióta listát se láttam még.

én Mode-dal, Ace Of Base-szel, 2 Unlimited-del, meg Dr Alban-nal kezdtem, aztán berobbant az életembe a Metallica, a Maiden, az Akela, a Bathory, a Cannibal Corpse, a Tormentor, a Moby Dick, a Sepultura, meg az Omen. Aztán a sor szépen kibővült még egy csomó zenekarral.
Így lettem rocker.

Yoss 2017.04.29. 17:34:02

@spinat: A Europe-ot ne csúfoljuk már rockzenének.. Diszkógagyi, mint ahogy a Scorpions is.

Slepy 2017.04.29. 22:09:08

@netrunner71: Ha George Michael rock, akkor a Metallica-nak valami brutál extrem death metálnak kellene lennie. :)

Slepy 2017.04.29. 22:13:39

@Khold: túlnyomó részt én is metal zenét hallgatok, de az Ace of Base még mindig bejön nekem.

totopad 2017.04.30. 16:16:48

Én rockernek tartom magam, de, ha a Nirvana minősít egy rockert, akkor én nem vagyok az. Számomra ő velük kezdődött a zene szétbszása. George Michael-t szimplán tisztelem, de olyan messze van a rockzenétől, mint, hogy én hányinger nélkül végig tudjak hallgatni egy nirvána lemezt.
Jovi rajongóként meg tartom, hogy az utcsó három lemezt leszámítva jók.

Amúgy a Skid Row-ért pacsi, ritka, hogy otthon van, aki ismeri őket. Az első Skid Row simán classic.

Nekem még hozzájön: Danger Danger, Europe, Toto, Whitesnake, Def Leppard, Journey, Scorpions, Foreigner

nirvána nem rock zene, hanem valami F$S

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 16:31:33

@mojoking77: "A szerzo nem rockerre, hanem divatmajomma valt ezektol a zenektol a 90-es evek elejen."

Akkor tovább nem is agyalok azon, hogyan fogalmazzam meg ezt finoman, de érthetően.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 16:37:41

@"Sérti a fülemet ez a hitetlen beszéd": "Alice Coopert nem bírtam, mert egy marketinges bazári majomnak tartottam mindig is, nem meggyőződéses arcnak, mint mondjuk Lemmy-t. Főleg, miután hallottam egy-két maxiját a korai évekből, majd' beszartam, Korda Gyuriban tolta. Ha már glam, akkor Twisted Sisters."

Nem akarom bántani Snyderéket (mégis csak velük (is) telt egy kis időm a kamaszkorból), de zeneileg úgy viszonyulnak az Alice Cooper (Band) '90-ig tartó produktumához, mint a lakodalmas rock a TS-hez.

gtx666 2017.04.30. 16:37:52

Gaz lista, egyreszt George Michaelnek semmi koze nincs a rockhoz.
Masreszt az osszes tobbi 9 dal is popularis rock amit ejjel nappal nyomott az MTV ugyanugy mint Madonnat.
Mondjuk egy Judas Painkillert vagy Maiden Fear of the Darkot inkabb neveznek rocknak mint a Don't cryt

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 16:45:36

@Ződ2000: "Na de kinek nem ciki a Scoprions? :)"

Aki el tudta engedni őket '88. után, viszont ismerte őket előtte.

"Nem sok ember hallgatott akkoriban Dio-t, és később sem. Létezett, ott volt a lemezboltban, és ha valami ismert mainstream heavy metált hallgattál akkor a boltos vagy valami hasonszőrű rajongó ajánlotta.

De mondjuk rádióban vagy MTV-ben nem hallhattál, kivéve ha fennmaradtál a Heavy műsorukig."

Konkrétan a Dream Evil lemezt végig lejátszották (erről szólt tudniillik a "sorozat") a Petőfin az A heavy metal kedvelőinek c. műsorban.

Dio klipjei sem dobozban heverő művészfilmnek készültek, ahogyan a Hear'n'Aid fő arca sem véletlenül ő.

degeco 2017.04.30. 16:49:12

Metal Lady forever!

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 16:57:56

@Yoss: Nem kevés "igazi rockgitáros" a lábát összepisálná örömében, ha úgy tudna gitározni, mint John Norum vagy Kee Marcello.

Kánikula 2017.04.30. 17:00:26

@nick papagiorgo: Hát aki ezeket a szerinted kimaradt zenéket hallgatta azok már nem negyvenesek, hanem inkább már 50-esek. (ha 48 vagy esetleg akkor te már igen)
10-12 éves gyerekek nem nagyon hallgattak Judas Priest az tuti, max a bátyó és a haverok.

Mister Gumpy 2017.04.30. 17:03:05

Látom, kábé mindenki egyetért itt velem, de azért én is leírom, hogy ez egy nyálpoprock lista (amúgy a nyálas is a 40-esek kifejezése, nem?), amiből nekem legfeljebb az utolsó három értékelhető, plusz, és emiatt írok, a George Michaelt megvédeném: lehet, hogy nem rock, de van valami rámenősség a dalban, ami az itt fölsorolt többi izében nincs.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 17:09:17

@Kánikula: Ebben még lehetne is valami, csak számításba kell venni, hogy a középiskola nagy katalizátora volt a zenehallgatásnak: a 80'-as évek 2. harmadában odakerülve az ember 1-2 év alatt simán feldolgozta megelőző év(tized)ekből azt, ami egyáltalán elérhető volt.
Ha nem így volna nekem sem lett volna meg az említett lista az adott korban úgy, hogy pont félúton vagyok a 4. és 5. X között. És bőven akadt, aki nálam korábban kezdte (pont a nagytesó miatt, ami nekem nem adatott meg).

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.04.30. 17:09:45

@károly szántana: Gary Moore számát a 30 alatti korosztály már csak a Nightwish feldolgozásából ismeri. Érdekes, hogy az eredeti népdalt a Led Zeppelin is feldolgozta korábban, de teljesen máshogy értelmezve.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 17:10:30

@Mister Gumpy: A GM dal teljesen rendben van, mint ahogyan a Bojtorján életműve vagy a Lily Was Here is, és kb. pont annyira rock mindegyik.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 17:13:54

@Étteremkritikus: Nem csak a 30 alatti. Velem kb. egykorú kollégáim el sem hitték, amíg meg nem mutattam a Wild Frontier lemezt.
Igaz, ugyanők Presser La Baletta No. 2-járól sem hitték, hogy nem Jarre, amíg nem bizonyítottam.

Artie 2017.04.30. 17:23:56

@totopad: a második még klasszikabb, de az I Remember You, na pont az nem. :D Slave to the Grind simán.

Yoss 2017.04.30. 17:24:42

@dr. mesterséges színezék: A jó zenének nem feltétele a jó/kiemelkedő hangszertudás és ennek az ellenkezője is igaz. Legjobb hazai példa erre az Alapi István. Állítom az ország egyik legjobb, ha nem A legjobb gitárosa és mégis tolja azt a fostos szart, amit ma Eddának hívnak. Ettől még vannak minőségi sideprojektjei, amik igényes jó zenék. Slash is játszott a Jacksonnak anno.. Az se volt rock.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 18:02:48

@Artie: A Lave to the Grind eklatáns példája annak, hogy ha valahol elfogy az ötlet, akkor kettővel feljebb kell tekerik a torzítót és előrébb hozzák a basszust meg a dobot.
A Skid Row tragédiája abban áll, hogy eleve nem volt túl sok abból az ötletből.

d.j 2017.04.30. 18:05:37

Nem tudom ki, hogy, s mikor de én ettől lettem "rocker" a 80-as évek elején :)
youtu.be/l482T0yNkeo

Köny 2017.04.30. 18:10:55

A Queen tényleg hiányzik a listáról és novemberben ismét zúznak Pesten, Brian May gitárjátéka cseppet sem kopott az elmúlt 46 évben, csak Freddie hiány fájó még mindig. Nekem a Queen mellett még a Metallica, az Anthrax, az Iron Maiden és a Scorpions fér fel a listára a '80-as évek osztálykirándulásairól. Az Ikarus 266-os vagy jobb esetben 250-es leghátsó osztott ülésén zúzott és szólt másolt kazettáról a rock! :o)

d.j 2017.04.30. 18:15:27

Az "ÉNEKES" halála után megszűntem rocker lenni. Egészen addig, míg 90-be ki nem jött a The Razors Edge lemez a Thunderstruck nyitó számmal. Mai napig feláll a szőr a hátamon és libabőrös leszek ha meghallom a nyitó egykezes gitárszólót :) Ez van.
youtu.be/v2AC41dglnM

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2017.04.30. 18:28:21

Addig olvastam, hogy George Michael. Egyértelmű, hogy a szerzőnek halvány fingja nincs a dolgokról.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 18:29:49

A sok egyéb, 100-ból 99-en ismerik mellett:
Bonfire
Sinner
Fifth Angel
Pretty Maids (a Future World hatalmas dobás volt, pechjük, hogy azokban az években sorban jöttek ki a jó lemezek).
Jó nagy kaput nyitottak ki.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 18:33:18

@Yoss: Ezzel együtt elmondható, hogy ha a Europe nem rock, akkor a svédek death vagy thrash metalt se szoktak játszani, hiszen feszt dallamokat tesznek hol a hangszeres zenébe, hol az énekbe.

Mister Gumpy 2017.04.30. 19:12:23

@dr. mesterséges színezék: Nem tudom, én gyűlölöm a Bojtorjánt. :-) Kalákás vagyok.

Zacskóstej 2017.04.30. 19:52:55

"A pop királya 1987-ben nyomott egy igazán rockos számot"

A pop királya Jacko, de ezt leszámítva...George Michael és Metallica,Nirvana,Guns and Roses egy listán? :D:D:D:D Neee...:D:D:D

Duplaxiii 2017.04.30. 19:55:28

Nincs ezzel baj.
Csak a stílust nem ismered és a naptárt.
A többi jó.
Aki G.M. miatt rokker lett, hát meg is érdemli...
Aki A.Coopert ebbe a korszakba teszi, az nem ismeri a műfajt...
És hát egy dolog a rock és egy másik az itt is szereplő pár egyébként ténylen nívós banda, akik csak rockzenekerar nem voltak. Például az AC/DC miért is rock?
Egy klasszikus rockbanda a Queen. De az meg nem is szerepel.
Szóval te írál egy listát a kedvenc dalaidról és tettél mellé egy ostoba címet?

nick papagiorgo 2017.04.30. 20:28:34

@Kánikula:
a Judastól a 80-as években jött ki a Screaming for Vegeance, a Defenders of the Faith, a turbo és a Painkiller.

A Maidentől meg a Number of The Beast, a Piece of Mind, a Powerslave meg a Seventh Son of a Seventh Son.

Ezeket miért is a bratyónak kellett volna hallgatnia?
Aki most pl. 45 éves, az 1972-ben született, 80-ban 8 éves volt az igaz, de 90-ben már 18, addigra azért kialakul valami ízlés.
Két dolog van, egyfelől, ha az ember szeret egy együttest (mondjuk a Maident), akkor a régebbi számait/lemezeit is szívesen hallgatja. Másfelől azért a 80-as években nem voltunk "friss és forró" zenével olyan hűdenagyon ellátva, a metálzenék leginkább a haverok által másolt kazettákon terjedtek, illetve lengyelpiacokon lehetett őket beszerezni, nem a Youtube-ről töltögették őket lefele. A heavy metal meg tipikusan nem az a zene, amit B. Tóth Laci bácsi játszogatott volna akkoriban Poptarisznya c. műsorában, és a Kettőtől ötig c. kívánságműsorban is inkább magyarnóták mentek, mint ez :)
Kicsit nehéz volt zenét beszerezni akkoriban :)

nyelv-ész 2017.04.30. 20:37:21

Oké, elhiszem, hogy 90-ben erre gerjedt a cikkíró középiskolai osztálya. Oké, csak ne hívják már ettől magukat rockernek, mert mindenki körberöhögi őket.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 20:39:09

Akit George Michael varázsolt, az max buzi lett, nem rocker.
Semmi köze a rockzenéhez, popos nyavalygás.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 20:40:05

De mondjuk a Bon Jovi - Alice Cooper - Skid Row triónak se.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 20:49:01

@spinat:
Europe, Mötley Crüe - mi közük ezeknek a rockzenéhez?
Nyálas glam.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 21:07:43

@spinat:
Rockzenének a Queent sem mondanám.

@károly szántana:
Ja, Bad of Nails...

@nick papagiorgo:
Az Auróra punk, nem rock.

@egymilliópicikrisztus:
Szép emlékű Alice Cooper?
Mikor halt meg?

@karikaV43:
Garry Moore, ja.
Meg Running Wikd.
Te nagyon ott lehetsz a szeren. Lehet, hogy le kéne róla jönni.

@Yoss:
+1

@dr. mesterséges színezék:
A rockzenéhez nem feltétlen a gitártudás a mérce, hanem hogy mit gitározik a gitáros.
Van egy csomó 2-3 akkordos szám, amit én is simán lejátszom, de a világ legjobbjai. Mondjuk Black Sabbath - Paranoid. De az AC/CD szinte bármelyik száma is ilyen.

@Mister Gumpy:
Két teljesen más műfaj.

PomberMaci 2017.04.30. 21:10:35

Taknyos banda...
Led Zeppelin
Deep Purple
Black Sabbath
Rendes ember ezeken nőtt föl, nem a rózsaszín bőrtangás műmacsón.:-) (gy.k. Zsorzsmájhel)

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 21:28:21

@cardiobascuralis 3: "A rockzenéhez nem feltétlen a gitártudás a mérce, hanem hogy mit gitározik a gitáros."

Korrekt. Hogy Norum és Marcello képességei mellé mit játszanak, amitől az nem rock, az még magyarázatra szorulna nálam.

Mindazonáltal fejet hajtok azok előtt, akik az AC/DC-t 15 pernél tovább képesek élvezettel hallgatni. A BS végtelenül egyszerű gitárkíséretét zseniálisan ellenpontozta a klasszisokkal fantáziadúsabb dob és basszus - a villámosoknál visszont a halálra untatás a fő- és mellékszereplő.

Sokáig azt hittem, hogy magát a műfajt nem szeretem, aztán meghallottam a Long Cold Wintert a húdebuzoid kinézetű Cinderellától, és kiderült, hogy bírom én ezt, ha úgy rakják össze, hogy bírni lehessen.

dr. mesterséges színezék 2017.04.30. 21:39:33

@nick papagiorgo: " Másfelől azért a 80-as években nem voltunk "friss és forró" zenével olyan hűdenagyon ellátva, a metálzenék leginkább a haverok által másolt kazettákon terjedtek, illetve lengyelpiacokon lehetett őket beszerezni"

Csak a 4-6-os villamos vonalán a Jászai tértől a Rákóczi térig vagy 5 olyan bolt dolgozott az évtized közepén, ahol eredeti lemezeket vehetett, aki bírta pénzzel, ill. kalóz kazettát ("gyárit" vagy hozott anyagból), aki kevésbé.
Nekem a "miből" jelentette a szűk keresztmetszetet és nem a "hol".

(Slusszpoén: a későbbi bólogató zsiráfos rockszövetségben MINDENKI azokkal a kalózanyagokkal került képbe a világ zenejárását illetően.)

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 21:59:08

@dr. mesterséges színezék:
Hát zenészfüllel (vagy hogy is mondjam, zenét tanult füllel, mert nem vagyok zenész, bár zenél(get)ek, de csak hobbiból) hallgatva az AC/DC-t vannak azért izgalmas dolgok, főleg a ritmizálásban, igazából a zenei agy nem Angus, hanem Malcolm Young volt a bandában. Annyira nem egyszerű, mint amilyennek hangzik, de nem az akkordmenetek, hanem a ritmika miatt.
Bár nekem sem a kedvenc zenekarom, de 15 percnél azért jóval tovább bírom hallgatni.

A Sabbath gitármeneteit sem nevezném egyszerűnek, csak nem igényelnek malmsteeni virtuozitást. Viszont agy nagyon van bennük, fent említett Paranoid is, ha megnézed, minden verze után más van (mondjuk úgy, zenei refrén, mert szöveges refrén nincs a dalban), de már a kezdése - az első hangok - is késleltetett rákalapálásokkal van megoldva, szóval ki van dolgozva a végletekig. Annak ellenére, hogy igazából csak 4 power chordból (kvintből) áll az egész dal.
Meg annak ellenére, hogy Iommy igazából két ujját tudta rendesen használni, a másik kettőt lefaragta még a Sabbath előtt, és műanyag protézis van rajtuk, amivel biztos sok mindent lehet, de a hangok lefogása a gitárnyakon nem tartozik ezek közé, még ép ujjal, amikor érzed a húrt is mellé lehet nyúlni, szoktak is, még neves zenészek is.

De Lennonnak vagy a Uriah Heepnek is vannak olyan számai, amelyek 2 akkordból állnak összesen. Ahogy van ilyenje Iggy Popnak is, de mondjuk a leghíresebb száma, a The Passenger is 5 alapakkord, egy kis ritmikával megbolondítva, de szóló nélkül.

A Cinderella, Mötley Crüe, Skid Row, Europe egykutya, az ún hajmetál vagy glam rock, tinilányok rockzenéje. Nyálas.

A következő (np-nak szóló) hozzászólásoddal egyetértek.

Bellagio 2017.04.30. 22:00:38

Nirvana - A valaha letezett legtulertekeltebb banda

Behajtó70 2017.04.30. 22:10:37

Aki ezt írta, annek nem sok köze van a mai negyvenesekhez, akkor meg minek írogat róla?!?!

De segítünk, mert a szellemi szegényeknek is kell muníció:
Amitől rockerek lettünk 1977-1988: Edda, PMobil, Karthágó, HBB, Ricse, Piramis, Dinamit
Az alapot ezektől kaptuk: Deep Pusple, Black Sabbath, Iron Maiden, AC/DC, Judas Priest
90-es években a techno ellensúlyozásaként: Nirvana, Guns N' Roses, Metallica

A többi csak divatos töltelék! (magam voltam egy kis punkos kerülőn is: Exploited, CpG, Sex Pistols)

Behajtó70 2017.04.30. 22:16:05

@nick papagiorgo: Jól kezded, de Scorpions mint rockzene? Ahhhahahaha! Azt csak veülorzott hajú kishülyék hallgatták! Ezzel az erővel a depecseseket is idehozhattad volna.

Mitya Ivanov 2017.04.30. 22:18:05

valahol értem, hogy mit akart a szerző írni.
Valaha a Super channelen és az MTV-n látott zenék/kilppek, amitől a zeneileg mindenevő, mai 40esek azt hiszik, hogy valami közük van a rockerséghez
Viszont akkor nem tudom, miért nincs megemlítve a Europe-tól a Final Countdown, az Open your heart, a let the good times rock, a Supersticious

karikaV43 2017.04.30. 23:22:34

@dr. mesterséges színezék: Nem sokat érthetsz a zenéhez,de ez nem baj,csak ne irkálnál baromságokat.
A Skid Row második lemeze a grunge előtti korszak egyik legjobb metál lemeze a legjobb a Priest Painkiller-e.
Mindkettőt ronggyá hallgattam,pedig volt még Pantera is otthon és sok minden más is.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 23:39:44

@Behajtó70:
Akár még az Omegát is ide lehet venni. Csak a rockosabb számaikat (pl. A könyvelő álma, A madár stb.) nem nagyon ismerik. Pedig voltak. De a Skorpiónak is voltak jó számai, a szar szövegektől eltekintve.
Valamint Korál (az első 2 lemez), East, aki az instrumentális progresszív rockot is szereti, annak Solaris és Lobogó (sajnos, e kettő egyes tagjaiból alakult a nyálas Első emelet), Hit, Kugli, Missió, P. Box, Tűzkerék...

Bocs, de azt kétlem, hogy hallgattál volna a saját idejében CPg-t (így írják, a g a kisbetű).
Ők utólag lettek felkapott banda, nagyjából 1986-tól vagy 1987-től (amikor a tagok már rég Nyugaton voltak), addig csak egy voltak a sok közül, nem is a legismertebbek és legnépszerűbbek, Budapesten talán ha 1 évig léteztek (amíg meg Szegeden voltak, nem igazán tudtunk róluk), a koncerteken nem voltunk néha 30-an sem, és nagyjából mind ismertük egymást.
Jellemzően még a punk közeg jó része sem nagyon ismerte a CPg számait (az 1-2 legismertebbet, pl. az Áll egy ifjúmunkást kivéve), egy punk haveromnak az volt a kedvenc szórakozása, hogy CPg-szövegrészletekkel állt elő a magukat őspunknak hantázó srácoknak (mondjuk olyanokkal, hogy Gyáva vagy, mert tőlünk félsz stb.), azok meg csak néztek, hogy miről beszél. Jókat röhögtünk ezeken annó a Hild téren, Vörösmartyn és egyéb punk gyülekezőhelyeken.

@Bellagio:
A Nirvanáról régóta mondom, hogy ha Cobain nem lövi főbe magát, ma már a kutya nem emlékezne rájuk, ahogy addig is csak egy voltak a sok grunge banda közül a Soundgarden, Alice in Chains stb. mellett. Se jobbak, se rosszabbak nem voltak ezeknél.

karikaV43 2017.04.30. 23:42:51

@cardiobascuralis 3: Na pont egy olyan akar megmondó embert játszani aki gitárt legfeljebb az óvodai tábortűznél hallott.
Valószínű az általad lefikázott zenékből egyet sem ismersz.
A Queen szerinted nem rock zenekar,akkor hallgasd meg az első 10 lemezüket.
Kevesebb kannás bort igyál mielőtt rákattansz a netre.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 23:43:22

@karikaV43:
Skid Row meg metál, és még te irkálsz másoknak arról, hogy nem ért a zenéhez, meg baromságokat irkál...
Vicces gyerek vagy te.

A Skid Rownak a metálhoz kb. annyi köze volt, mint a Beatlesnek.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 23:46:32

@karikaV43:
A Queen bizony nem rockzenekar, popzene.
Egyébként ja, biztos az óvodai tábortűznél láttam utoljára gitárt, most is csak kettő áll itt a szobában.
Nyuszika, egetverő faszságokat irkálsz iszonyatos nagy arccal, de úgy, hogy fingod sincs a zenéről.

És még inkább a kannás bor, mint azok a növényvédő szerek, amiket te szedsz dizájnerdrogként.

cardiobascuralis 3 2017.04.30. 23:51:24

@karikaV43:
Mondjuk mit várhatok egy olyan idiótától, aki még az előadók és zenekarok nevét sem tudja leírni...

karikaV43 2017.04.30. 23:59:05

@cardiobascuralis 3: látom unatkozol,vagy az ismereteid nagyon hiányosak.
A Skid Row második albuma az ha tetszik hanem Heavy Metal,oda sorolta az összes akkori szaksajtó.
A Queen korai albumai szintén tartalmaztak Heavy Metal elemeket a Tie Your Mother Down című számokat az angol listákon is ide sorolták,Stone Cold Crazy-t a Mettalica is feldolgozta,de biztos én vagyok a hülye,igaz a 80-as években a Queen klubnak is tagja voltam,gondolom te is.
Arcod neked van a zenei tanulmányaidra,csak nem tudom mi köze Bachnak a rockhoz,lehet előbb olvasni kellene és azt értelmezni.Szerencsére nem élek tudat módosítókkal bár lehet te ezt is jobban tudod.

karikaV43 2017.05.01. 00:01:03

@cardiobascuralis 3: most nagyot mondtál,én vagyok az első ember aki véletlenül mellé üt a billentyűzeten.Azta,de menő vagy tudsz másolni a szövegben.
Óvodás...

dr. mesterséges színezék 2017.05.01. 01:24:11

@karikaV43: Hát ha te ronggyá hallgattad, akkor az meghatározó.

cardiobascuralis 3 2017.05.01. 03:54:53

@karikaV43:
Mettalica? Az valami 2. vonalbeli feldolgozásbanda?
Azt tudtad, hogy az abba 13 számát feldolgozta 13 metálbanda az A Metal Tribute to Abba lemezen? Akkor az Abba ezek szerint metálbanda?
Ja, a heavy metal még angolul is kisbetű.
Hahaha, Skid Row meg heavy metal... Továbbra is vicces gyerek vagy, koma.

Nem, én a 80-as években punkot hallgattam, a Queen meg max. a klub hozzád hasonlóan elmebeteg tagjai szerint volt rock. A Queen minőségi zene, de a rockhoz semmi köze, popzene.
Bachról én egy kukkot nem írtam, nem tudom, hogy jön ez ide. Legalábbis ha nem a Johann nélküli Sebastian Bachról beszélünk, bár a rockhoz neki sincs sok köze, névbeli elődjéhez méltóan. Igaz, az elődje a zene óriása, csak nem a rocké. Ő meg egy középszerű énekes egy középszerű bandában, melynek neve Skid Row.
(Ja, és a neve is felvett név.)
Hallgatok én is Skid Rowt (valószínűleg régebben, mint te), de a rockhoz, pláne a metálhoz semmi köze. Ún. "hajmetál". Metálszerű lágy zene tinicsajoknak,

Igen, lehet arcom a zenei tanulmányaimra, mert nekem - veled ellentétben - legalább vannak olyanok.
Te meg nulla tudással, ellentétben iszonyatos méretű pofával beszélsz baromságokat, minden alap nélkül.
(És én sem vagyok egy nagy zenész, de legalább tudom, miről beszélek. Te meg nem. Mondjuk kb. 1,5-2 órányi műsort azért le tudok játszani. Úgy, hogy abban szólók is vannak, nemcsak kíséret. És tudom is, hogy melyik hang miért van ott, ahol. Nem lépek fel színpadon nyilvánosan, haverokkal bérelünk próbatermet, egymással örömzenélünk hetente, órákon át, közönség a csajaink meg a haverok. De ha nagyon kell, azért minimum 1,5 órát gond nélkül le tudnánk hozni bármikor bárhol. Olyanokat, mint P. Mobil, Beatrice, Ramones, Clapton, AC/DC, Iggy Pop, 3 Doors Down, Nashville Teens, Creedence Clearwater Revival Band, Rolling Stones, HBB, Jimi Hendrix, Patti Smith, Nick Cave, URH és hasonlók.

Most te jössz, mit és milyen hangszeren tudsz játszani.

Félreértés ne essék, a zeneértéshez nem kell okvetlenül hangszeres tudás, de azért nem árt.

A Rockinform pl. annak idején azért volt hiteles szaklap, mert minden újságírója zenélt is valamilyen szinten - olyanok is írtak oda, mint a P. Mobil-előd Gesarol énekese, Szakács Gabi.
Meg mint a Gitármánia-táborok és Hangfoglalás kiállítások szervezője, Andrásik Remo, a Rudán Joe-val közös Remo-Rudán Band gitárosa, mellesleg gitárguru (még ha nem is ismerős a neve sokaknak, de a ferencvárosi Hanosz (Hangszerészek Országos Szövetsége) zeneiskola vezetője).
Most vesd ezt össze az Index Stenk és Lángoló gitárok rovatával, ahova olyan botfülű, agyatlan faszok írnak, mint sixx, Sajó Dávid, Kovács M. Dávid, Klág Dávid, Szabó Dániel meg mindenféle Dankó Pisták kései leszármazottai és a többi fogalmatlan, ostoba pöcs (azért felhívnám a figyelmet az izraeli eredetű utónevek (direkt nem keresztnevet írtam) túltengésére - biztos véletlen, mi?), akik azt hiszik, hogy aki egyszer hallott már zenét MP3-ban a mobilján, az simán írhat is róla kritikát.
Mert kb. ez a szint.
Valahol a béka segge alatt.

Ami meg a melléütéseket illeti: minden böngészőhöz van már helyesírás-ellenőrző. Ami a helyesírás ellenőrzésére pont szar, de az elütések javítására kiváló. És a világ legnagyobb része a magyar Morphologic cég programját használja, a magyarhoz képest kicsit lebutított verzióban, mert a magyar nyelv annyira bonyolult, hogy a többi nyelv szinte összes logikátlan faszsága megvan benne.
Csókoltatlak a XXI. században!

dr. mesterséges színezék 2017.05.01. 11:15:54

@cardiobascuralis 3: Ehhez azért annyit, és többet se, hozzáfűznék, hogy ha létezik valami, ami a zsidóságra en bloc jellemző, akkor az az, hogy ők évezredek óta élik azt, amiről Kodály beszélt*, mi pedig csak beszélünk róla, hogy Kodály beszélt róla (aztán a saját Himnuszunkat úgy énekeljük, ahogy), hogy a zene legyen mindenkié. Ettől még szar ízlése persze bármelyik Dávidnak meg Ábrahámnak lehet, meg nekem is a görög eredetű nevemmel, sőt még ipszilonos Attiláknak is.

* Kodály is úgy beszélt róla, hogy csak ne jazz legyen az a zene.

Bellagio 2017.05.07. 18:59:41

@cardiobascuralis 3:

Lehet, hogy ertesz a zenehez, de az egesz hozzaszolasodat lenullaztad a zsidozassal.
süti beállítások módosítása