2017. ápr 23.

30 éves az alternatív metal remekműve

írta: matesas
30 éves az alternatív metal remekműve

A szeszélyes április egy minden ízében zseniális lemezt csalt elő a San Francisco-i gyökerű Faith No More-ból 1987-ben, az Introduce Yourself egyesített minden muníciót, amit az akkori modern metal műfaj a fegyvertárában tudhatott.

fnm-1987.jpg

Ej, mennyit vitatkoztam gyermekkori barátommal, Kiss Lacival (az Ektomorf-könyv szerzőjével), amikor tinédzser éveink legszebb nyarain a kertjükben bömbölt a magnó, s természetesen legtöbbször valami jó banda énekelt. Nézetkülönbségünk egyik tárgyát Chuck Mosley szolgáltatta, a Faith No More raszta frontembere. Laci szerint emberiség elleni bűn, ahogyan az az ember énekel. Hogy mondandójának nyomatékot adjon, többször gúnyosan utánozta is a valóban nazális, kissé kásás, és a hamisságot sem okvetlenül mellőző Chuckot, számomra azonban az 1987. április 23-án megjelent Introduce Yourself esetében jóval lényegesebbnek számított az összhatás, és a mai napig fenntartom: ez a lemez bitang jól szólalt meg.

Ez az írás persze nem a vita újbóli felmelegítését szolgálja, inkább afféle szülinapi köszöntő, tisztelgés a Mosley-érát lezáró alkotás előtt. A Faith No More nyitóalbuma, a We Care A Lot még egy kis kiadó gondozásában jelent meg, a hangzása kevésbé összecsiszolt és letisztult, mint a Slash kiadó és Matt Wallace producer bábáskodása mellett világra jött Introduce Yourself-é. Chuck Mosley technikája, hangterjedelme össze sem vethető az őt követő Mike Patton géniuszi képességeivel, azonban Mosley egy olyan punkos, underground, kissé apokaliptikus hangulatot vitt a zenébe, amely a mai napig sok Faith No More-rajongónak hiányzik, és amely miatt a zenekart szeretők Mosleyt is örökre a szívükbe zárták. Az Introduce Yourself egyben remek kapocs a Patton-éra első lemezével, a The Real Thinggel. A két album nagyon hasonló elemekből építkezik, és néhány dal símán felcserélhető lenne egymással: például az Anne’s Song, a We Care A Lot, vagy a The Crab Song bátran felférne a The Real Thingre is.

introduce.jpg

De maradjunk 1987-nél, amikor a gitárzenei teret Amerikában leginkább a hard rock, glam rock és a heavy metal uralta, míg Európában a The Smiths-féle indie vitte a prímet. Bár az Introduce Yourself adekvát folytatást jelentett a We Care A Lot után, annál pattogósabb, lendületesebb, könnyebben befogadhatóbb zenét nyújtott. Előtérbe kerültek Billy Gould fogós basszustémái, Jim Martin gitárriffjei harapósabbak lettek, és a törzsi dobszólamokkal operáló Mike Bordinnal kiegészülve mindez szinte felfeküdt Roddy Bottum éteri szintetizátorára. Tíz dal került a 38 perces lemezre és nyugodtan állítható, hogy végig nagyon egységes minőséget kapunk, nincsenek kilógó tételek, számomra legfeljebb a R n’ R és a Blood jelentenek picit gyengébb pillanatokat.

A Faster Disco sodró lendületű nyitószám, gyilkos basszusszólammal, az Anne’s Song - amely klipet is kapott - a funkys vonalat erősítő dal, a címadó Introduce Yourself egy pörgős, punkos rohanás. A lemez egyik csúcspontja a negyedik dal, a Chinese Arithmetic, halkan bekúszó orgonával indít, amelyre rácsatlakozik Bordin dobpergése, hogy aztán Jim Martin is a húrokba csapjon és a szám végére egy igazán durva betonozással tegyen pontot. Igen, ezen a lemezen már bőven felfedezhetők olyan szaggatások, amelyek a későbbi nu-metal bandáknak is ihletett adhattak, Jim Martin egy megtestesült metal-isten, később pont ez a megalkuvást nem tűrő, rifforientált stílus okozhatta a szélesebb spektrum irányába tolódó bandával való szakítását is. A Death March egy igazi borulás, az első lemezen is szereplő We Care A Lot pedig ebben az érettebb formájában vált igazán a zenekar egyik himnuszává. A The Crab Song egy megcsalt férfi vészjósló fenyegetése, és mint már említettem, abszolút kompatibilis lehetne a The Real Thinghez is, annak címadó dalával vagy a Zombie Eaters című remekművel is érezhető a „rokoni” kapcsolat. Érdekes, hogy a Faith No More mostanában leporolta a lemez záródalát, a Spirit a 2015-ös Sol Invictus lemezt követő koncerteken is felcsendült, amely kiválóan mutatja időtállóságát.  

Az Introduce Yourself a megjelenése évében többnyire pozitív kritikákat kapott, az Egyesült Királyságban a Sounds magazin egyenesen az év albumának kiáltotta ki. De hogy Kiss Laci barátomnak is igaza legyen, meg kell jegyezni: jónéhány kritikus Chuck Mosley énekest tartotta az egyedüli gyenge láncszemnek. És mint később kiderült: Mosley már nem sokáig élvezte zenésztársai bizalmát sem. 1989-ben új korszak köszöntött be a Faith No More életében, megérkezett Mike Patton, akivel aztán az együttes egészen más, kavargóbb, nyugtalanabb vizekre evezett.

Szólj hozzá

lemezek Faith No More Introduce Yourself