Fülesbagoly

Két koncertet adnak a bakancsos Edda tagjai

2017. április 03. - Bagolyhír
Kilenc ős Edda-tag áll színpadra Budapesten és Miskolcon a nyáron, hogy az első hét lemez dalaiból egy rajongóbarát válogatást előadjanak. A két koncert Barta Alfonz 60. születésnapja alkalmából jön létre, ő volt az Edda billentyűse 1977-től 1983-ig. Jelen állás szerint Pataky Attila és Slamovits István egyik bulin sem lesz ott.
bakancsos.jpg

A Csillag Endrét, Mirkovics Gábort és Hirleman Bertalant is soraiban tudó, régi Edda-dalokkal koncertező Zártosztály két buli erejéig további hat egykori Edda-muzsikussal fog színpadra állni, ráadásul a bakancsos Edda korszakból. Július 13-án a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban, illetve július 15-én Budapesten, a Barba Negra Track-ben Barta Alfonz, Zselencz László, Fortuna László, Csapó György, Darázs István és Róna György is színpadra lép. Az első három lemezről 12, az 5-ös, 6-os és 7-es albumról 10 dalt adnak elő úgy, hogy folyamatosan váltják egymást a muzsikusok. Bár jelen állás szerint Pataky Attila és Slamovits István egyik koncerten sem lesz ott, az ős-eddásoknak minden bizonnyal nagy élmény lesz színpadon látni a kilenc zenészt. A miskolci fellépés idején Balassagyarmaton, a pesti bulival egy időben pedig Agárdon énekel Pataky, szóval sok remény nincs a komplett bakancsos felállásra. Ráadásul Slamovits István évek óta Németországban él, és tudomásunk szerint felhagyott a zenéléssel. A két koncerten a Zártosztály énekese, a Mirigyből ismert Sipos Péter énekel, aki elég jól hozzá Pataky korai orgánumát, illetve pár dalba beszáll még Darázs István, aki a '70-es évek végén Pataky mellett mikrofont ragadott. Két fantasztikus estének nézünk elébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9912398437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása