Fülesbagoly

2 millió forintot nyert Majkánál a Tankcsapda

2017. március 14. - Bagolyhír

Az 50 milliós játszma nevű TV2-es kvízműsorban szerepelt a Tankcsapda, ahol egy rendkívül szórakoztató játék során nyertek 2 millió forintot. Hajszálon múlt a sikerük, Koltai Róbert majdnem lenullázta a rocktriót.

dsc_1387.JPG

Tudjátok, ez az a játék, aminél kapsz 50 millió forintot, majd tippelni kell kérdésekre, és felrakni a dohányt. Majkával Lukács és Sidi játszott, Fejes eleinte a stúdióban, majd a színfalak mögött nézte zenésztársai játékát. Lukács Laciék elsőként eltalálták, hogy a csészealj szóösszetétel a helyes, majd azt is egyértelműen tudták, hogy Antal Nimród rendezte a Metallica-filmet. Eztán jött a neheze, miután az volt a kérdés, hogy melyik európai reptér volt a legforgalmasabb 2016-ban. 24 misit raktak a londonira, 26-ot a frankfurtira. Az angol repülőtér volt a megoldás, így 24 milliójuk maradt. Utána arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy kinek a kabarétréfájában szerepel a levehető ajtós NDK turmixgép. Koltai Róbertre feltették a teljes pénzt, de az utolsó másodpercekben ebből 11 milliót átrakott Lukács Kern Andrásra. Mint kiderült, igaza is volt, így megmentett 11 milliót. Mi a bűzös borz hivatalos neve? - jött a következő kérdés. Mivel tudták, hogy a szkunk, így megmaradt a teljes pénz. Egy újabb kemény dió jött: melyik építészeti megoldást alkalmazták a legkésőbb? A rózsablakra tettek 7 milliót, ez elment, viszont a manzárdra raktak 4 milliót, ez megmaradt. Melyik Mel Gibson filmet mutatták be legkésőbb? - érkezett a hatodik kérdés. Hazafi miatt 2 millió elment, ugyanakkor A rettenthetetlen c. filmmel 2 mihályt megtartottak. A két rockzenésznek sikerült eljutni az utolsó kérdésig, ami az volt, hogy mi történt korábban? Bonnie-t és Clyde-ot lelövik vagy Al Caponét börtönbe zárják? Mivel a végén nem lehetett megosztani 1-1 millióra a pénzt, 2 milliót raktak Al Caponéra, bár nem tudták, melyik a megoldás. Jól döntöttek, nyertek, a teljes összeget pedig felajánlották a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékosokat Ellátó Intézményének.
A műsor kívül esik az érdeklődési körünkön, és csak a Tankcsapda miatt ültünk le a tévé elé, de szó mi szó, egy rendkívül szórakoztató 1 óra kerekedett ki Lukácsék játékából. Ha érdekel, itt meg tudod nézni a teljes adást.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7612338765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.03.15. 18:00:54

A kevés, még hiteles banda egyike. Nem bulvároznak, nem politizálnak, nem "geciznek", nem fröcsögnek, hogy egy kis rivaldafény essék rájuk, "csak" jófajta rockzenét játszanak..

Kristóf Szentesy 2017.03.15. 22:31:53

Azt árulja el valaki, hogy a játékosok hogyan kerülnek ebbe a játékba
süti beállítások módosítása