Fülesbagoly

Zorán: még mindig imádok énekelni

Ma 75 éves a művész

2017. március 04. - Bagolyhír

Még mindig imádom csinálni, a zenélés, az éneklés az életem - mondta az MTI-nek Sztevanovity Zorán, aki szombaton ünnepli 75. születésnapját. 

10991669_838795152848710_6173408690390004499_o.jpg

Zorán a közelmúltban adta tizenkettedik teltházas koncertjét a Budapest Sportarénában, illetve annak elődjében, a BS-ben. A közelgő születésnap szóba sem került az unplugged este során, a főszerep ezúttal is a zenéé volt.
"A korábbi kerek születésnapjaimat sem használtam arra, hogy a koncertplakátokon feltüntessem, távol esik tőlem az önünneplés. Most is abban reménykedem, hogy a család nem szervez titokban bulit, de azért ez benne van a pakliban" - jegyezte meg Zorán.
Az énekesnek évtizedek óta masszív, hűséges rajongótábora van és a közönség megszokta tőle, hogy a produkció mindig alakul, fejlődik, frissül. Február 18-i Aréna-koncertjén zenekarának tagjai mellett színpadra lépett állandó szerzője, Presser Gábor, vele együtt énekelt a rapper Majka és a Vígszínház A padlás című előadásának társulata is.
"Mindig nagy fejtörést okoz számomra, miként állítsam össze nagykoncertjeim műsorát. A tervezés már fél évvel korábban megkezdődik, jó előre kialakul bennem, kiket szeretnék elhívni vendégnek, hogyan kezdődjön az est, mely dalokat vegyük elő a régiek közül, melyeket nem lehet kihagyni már csak a közönség elvárása miatt sem. Igyekszem figyelni az aktuális zenei trendeket és felhasználni belőle, amit jónak tartok" - hangsúlyozta Zorán.
Mint felidézte, pályája kezdetétől nyitott az új hatásokra. A hatvanas évek elején a vele és testvérével, Dusánnal a soraiban megalakuló Metro együttest elvarázsolta a luxemburgi rádió beszivárgó friss zenéje. Az akkori Illés-Metro-Omega nagy hármasból manapság a Metróról esik a legkevesebb szó. A Citromízű banánt vagy az Ülök egy rózsaszínű kádban című felvételt a fiatalabb generáció is ismeri, a Metro progresszív, kísérleti számait kevésbé, megesik, hogy ezeket manapság fedezik fel.
"A három zenekar közül talán mi voltunk a legkevésbé deviánsak. Sokszor éreztem, hogy a korszakot elemzők a Metrót nem oda helyezik, ahová én érzem megfelelőnek. Ennek talán az volt az egyik fő oka, hogy csak egyetlen stúdióalbumunk jelent meg és mi 1972-ben feloszlottunk, míg az Omega folytatta, az Illés tagjainak többsége pedig később a Fonográfban zenélt együtt" - mondta.
Zorán a Metro után rövid ideig a Taurus együttesben játszott, majd sok pályatársához hasonlóan külföldön vendéglátózott. Az első szólólemez csak 1977-ben jelent meg, ez azonban hatalmas sikert hozott számára és kijelölte az utat a folytatásra. Még a Metróban zenélt, amikor Presser Gábor megkérdezte tőle, miért nem megy el szólistának. Dusánnal együtt volt a Metróban, testvére oda is írt szövegeket, aztán ő éveken át tévézett, majd a Presser által vezetett LGT szövegírója lett, később közösen megírták A padlást.
 "Gáborral egy 1976-ban megjelent kislemezen dolgoztunk először együtt, majd az első, Zorán című nagylemezemtől kezdve már Dusán írja a szövegeket. Az eddig megszületett dalok - a stílus, a témaválasztás, a zenei megközelítés oldaláról egyaránt - vannak annyira változatosak, hogy más dalírókat már nem igazán tudok elképzelni. Úgy érzem, mintha folyamatos jutalomjátékban lenne részem azzal, hogy két ilyen szerző dalait adhatom elő" - fejtette ki az énekes.
Hangsúlyozta, hogy több mint négy évtizede tartó szólókorszaka ellenére ma is csapatjátékosnak érzi magát, állandó zenekara tagjaival nagyon hosszú ideje együtt játszik: Horváth Kornél ütőhangszeressel és Sipeki Zoltán gitárossal már 1993 óta.
 Zorán eddig tizennégy stúdióalbumot készített; legutóbbi, Körtánc - Kóló című munkája hat évvel ezelőtt jött ki. A 2014-ben kiadott duettlemezen több, korábban kiadatlan dal szerepelt, majd tavaly megjelentetett egy különleges válogatást. Új dalok manapság is születnek, a két legfrissebb, tavaly közzétett Presser-Dusán szerzemény, a Nincsen kedvem és az Ez volt a dal beépült a koncertrepertoárba.
Csaknem kétszáz dalt énekelt el szólóban. "Nagyon nehezen tudnám kiemelni közülük a legkedvesebbeket. A Presser-Dusán szerzemények közül mindenképpen közéjük tartozik a Kóló, amely Dusánnal közös szerb gyökereinkről is szól, említenem kell az első lemezemen szereplő Apám hittét, a harmadik pedig legyen a Volt egy tánc, Dusán fantasztikusan szép magyar szövegével, amit Leonard Cohen Take This Waltz című dalára írt". 
Az előadó változatlanul aktívan koncertezik, járja a vidéket, legközelebb hétfőn Dunaújvárosban, aztán Szekszárdon, Kiskunfélegyházán, Érsekújváron, Cegléden, Vecsésen, áprilisban Rimaszombaton, Siklóson, Kecskeméten, májusban Nagykanizsán, Óbudán, Tiszaújvárosban, Budakeszin és Mosonmagyaróváron lép fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr712311145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása