Fülesbagoly

Bárki énekelhet a Mindenki kórusával

2017. március 01. - Bagolyhír

Közös éneklésre várja a Magyar Filmhét keretében az érdeklődőket az Oscar-díjat nyert Mindenki című rövidfilmben szereplő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusával a Cinema City Aréna moziban csütörtökön délután.

mindenki.jpg

A szervezők közleménye szerint nemcsak a Mindenki kórusával lehet találkozni a Filmhéten, hanem több film alkotógárdájával is. Csütörtökön vetítik A Szürke senkik című első világháborús tévéfilmet, amely egy magyar-osztrák-román felderítőcsapat veszélyes küldetéséről szól: a katonák az ellenséges vonalak mögött kísérelnek meg felderíteni egy olasz harcállást. A vetítés után a közönség találkozhat a film alkotóival, Kovács István rendezővel, Dévényi Zoltán operatőrrel, Duszka Péter vágóval, Köbli Norbert forgatókönyvíróval, illetve Kovács S. József és Björn Freiberg színészekkel. Ezen a napon lesz az Égig érő Fa: A küszöb című animáció vetítése is, amelyet szintén közönségtalálkozó követ, illetve Kovács István a délszláv háború kegyetlenségét ábrázoló az Asszonyok lázadása című dokumentumfilmje után ugyancsak lehet találkozni az alkotókkal.
Pénteken Szabó István Szerelmesfilm című alkotását nézheti meg a közönség a Filmarchívum által restaurált, digitalizált formában, később pedig Bernáth Szilárd a Fizetős Nap című kisjátékfilmjében a mélyszegény telepek uzsorásainak életébe kaphatnak bepillantást a nézők.
Szombaton a szervezők a 100 éve született Fábri Zoltánra emlékeznek. A háromszoros Kossuth-díjas rendezőtől az 1968-ban készült A Pál utcai fiúk című klasszikust vetítik, de pereg majd a MEMO című tévéfilm is, amely Lónyai doktor történetét meséli el, aki háborús amnéziában szenvedő apját (Haumann Péter) akarja gyógyítani. A vetítés utáni beszélgetés lesz Tasnádi Istvánnal és Lengyel Tamással a film rendezőjével és főszereplőjével.
A Jutalomjáték című nagyjátékfilm után Edelényi Jánossal a film rendezőjével lehet megismerkedni, A martfűi rém című film vetítését pedig Sopsits Árpáddal való beszélgetés követi. A programot a Kocsis Zoltánról készült dokumentumfilm, a Kocsis: Intim megvilágításban című film vetítése, és Surányi András rendezővel való beszélgetés zárja.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr912304863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása