Fülesbagoly

Íme a 21 legjobb Nirvana-dal

2017. február 25. - matesas

A minap egy interjúval köszöntöttük 50. születésnapja alkalmából Kurt Cobaint, most pedig a legjobb Nirvana-dalokból szemecskézve tesszük teljessé az ünnepet. Válogatás közben persze rájöttünk: pokolian nehéz feladat átrostálni a zseniális életművet.

nirvana_2.jpg

A legnagyobb zenekarok egyik legfőbb ismérve, hogy A-tól Z-ig hallgatható lemezeket adnak ki a kezükből. Tehát nm arról van szó, hogy az albumon elszórnak néhány kiemelkedő slágert, a többi dal pedig a resztli, hanem arra törekednek, hogy minden egyes szám önmagában is megállja a helyét, ugyanakkor szerves részét, pótolhatatlan láncszemét képezze az adott lemeznek.

A Nirvana esetében is pont ezért nagyon nehéz feladat egy „best of” lista összeállítása. Eredetileg tíz dalban gondolkodtunk, de nagyon hamar rájöttünk, hogy ez egy képtelen vállalkozás, sorra jöttek az újabb és újabb számok, amelyeket egyszerűen nem volt szívünk kihagyni a válogatásról. Be kell lássuk: nem vagyunk kellően szigorú cenzorok. És hány remekmű maradt ki így is...

A huszonegy szerencsés szám. Természetesen ez egy szubjektív lista, vitatkozni kell és érdemes, egy dologban azonban biztosak vagyunk: aki ezt végighallgatja, az nem járhat rosszul. Induljon hát az időutazás a ’90-es évek egyik legnagyszerűbb együttesének világába, emlékezzünk a zene által Kurt Cobainre.


21. Love Buzz

A Nirvana nyitó albumán, a Bleach-en szerepel ez a nóta, amely Novoselic stílusos basszusával indul, a refrénben pedig Kurt elnyújtott üvöltésébe torkollik. Épp ezt a számot játszották az elhíresült videón, amikor Cobain fejbe vág a gitárjával egy biztonsági őr, aki erre válaszul kiüti az énekest.

20. Big Long Now

Az Incesticide egyik leginkább depresszív alkotása, Kurt kísértetiesen visszafogott, halálra vált hangon énekel, miközben a torzított gitár monoton recsegése végigkíséri a teljes dalt. Amikor ezt a számot hallgatja az ember, nem gondol a nyárra, barátságtalan ősz tölt be mindent.

19. Lounge Act

A zenekar nyersebb lemezt szeretett volna, mint amilyen keverésben a Nevermind végül napvilágot látott. A Longue Act két és fél percnyi esszenciája a Nirvana lényének, dallamos, de egyben erőszakos, nem túlcicomázott, igazi punk-rock szerzemény, az ének a szám végére már üvöltésbe hajol, kezdődhet a pogó.

18. Negative Creep

Ez is egy fogós darab, a Bleach-ről, tulajdonképpen egy trash-metalba hajló darálás, dögös riffekkel. A Nirvana előszeretettel játszotta koncerteken a Negative Creep-et, igazi közönségbeindító dal, kiváló eszköz a fejbiccentő izmok átmozgatására.

17. Lake of Fire

Az Unplugged in New York egyik legszebb pillanata, nem saját dal, hanem egy feldolgozás a Meat Puppets-től. Ahogyan végig a lemezen, Kurt ebben a számban is megmutatta, hogy képes elrugaszkodni a Nirvana-sémáktól és egészen fantasztikus módon énekelte el ezt a szerzeményt.

16. Milk it

Az In Utero a Nevermind-hoz képest egy kásásabb hangzású, ám összetettebb zenei világú lemez, a Milk It a legborultabb dal az albumról, hangulatváltásokkal, káosszal, a beteges hangon előadott felvezető után orkánként söprő, üvöltésbe forduló refrénnel.

15. Son of a Gun

Kurt egyik kedvenc zenekara, a The Vaselines szerzeménye ez a punk nóta, amely zakatoló, fülbemászóan dallamos, és a Nirvana energiáival és Kurt hangjával felturbózva egyszerűen tökéletes.

14. In Bloom

A Nevermind egyik klipes dala, korábban egy nyersebb verzióban is kiadták. A zenekar a számhoz készült videóban egy kicsit megmutathatta a humoros oldalát is.

13. Where Did You Sleep Last Night

Egy régi, 40-es évekbeli dal feldolgozása, amely szívbemarkolóan gyönyörűre sikeredett, és alighanem az Unplugged in New York csúcspillanata. A szám lezárását egyetlen Nirvana-rajongó sem felejti, libabőrös, nagyszerű, kiemelkedő momentum a zenekar életművéből.

12. Sliver

Emlékezetes videó készült az Incesticide-on található Sliverhez, a klipben Cobain lánya, Frances-Bean is feltűnik, Kurt piros-fekete csíkos pulóvere pedig egy egész generáció kedvenc ruhadarabjává vált.

11. Something in the Way

A Nevermind zárószáma (ok, utána még van a rejtett dal, az Endless, Nameless), amelyet a hangulatához kiválóan illeszkedő nagybőgő fűszerez még borongósabbá. A szöveg életrajzi ihletésű, Kurt azokat az időket idézte meg, amikor egy híd alatt csövezett.

10. The Man Who Sold the World

David Bowie dala, az Unplugged in New York album mára kultikussá vált darabja. Egy ilyen nagy elődtől feldolgozni mindig veszélyes vállalkozás, de a Nirvana fantasztikusan formálta saját ízlésére a nótát, a zenekar rajongói szerint jobb lett, mint az eredeti verzió.

9. Territorial Pissings

Akárcsak a listán már szereplő Longue Act, a Territorial Pissings is egy gyors, tomboló szélvihar, mintha a két dal ikertestvérek volnának, és arra késztetnék a hallgatót, hogy a közelében található tárgyakat ripityára verje.

8. Rape Me

Gyakran mondják, hogy a Rape Me kezdő akkordjai a Smells like Teen Spiritre hajaznak, teljesen mindegy, a lényeg az, hogy a dal az In Utero egyik telitalálata, összetört szívű tinédzserek himnusza volt.

7. Lithium

A Lithiumhoz készült, koncertjelenetekből összevágott videó tökéletesen visszaadja a zenekarban tomboló energiákat és önpusztító hajlamot. Senki más nem tud úgy eldőlni a színpadon, vagy dobszerkó közé vetődni, vagy gitárt szétverni, mint Kurt Cobain.

6. About a Girl

A saját hangját még nem teljesen megtaláló, szárnyait bontogató Nirvana legjobb dala az Abuot a Girl, az első lemezükön szereplő nóta a közönség örök kedvencévé vált, kevés olyan koncert akadt, amelyen ne játszották volna el.

5. Come as you are

Sötéten hömpölygő dal, ugyanolyan koszosan folydogál, ahogyan a klipben zúdul a víz a szobába, amelyikben Cobain egy csillárba kapaszkodva hintázik. És mégis, az ember önkéntelenül dúdolja, olyan dallam ez, amely azonnal beleivódik az elmébe.

4. All Apologies

Cobain leggyönyörűbb költeménye, egyben az egyik legszomorúbb is, egy igazi remekmű, tele személyes utalásokkal. A dalt zúgó-torzuló, mégis szívfacsaró gitár zárja, az In Uteron szereplő eredeti változat sokkal jobb, mint az unplugged-verzió.

3. You know you’re right

Az utolsó dal, amelyet a Nirvana teljes egészében létrehozott Kurt halála előtt. Tömény fájdalom, tökéletes leképezése az énekes utolsó időszakának, lelkiállapotának. Mégis, fantasztikus nóta, s az emberben otthagyja a költői kérdést: vajon milyen remek számokat kaphattunk volna még a Nirvanától?

2. Heart-Shaped Box

Courtney Love örökre bezárta a szív alakú dobozba Kurt Cobaint, az In Utero és a Nirvana munkásságának egyik legszemélyesebb hangvételű dala. A Heart-Shaped Box olyan remekmű, amely kontrasztos szövegvilágával és komor dallamaival kitörölhetetlen nyomot hagyott a 90-es évek fiatalságában.

1. Smells like Teen Spirit

Nincs mérlegelési lehetőség, és a dolgokon az sem változtat, hogy Cobain tulajdonképpen gyűlölte ezt a számot. A Teen Spirit sorsa azonban abban a pillanatban eldőlt, hogy leadta az MTV. A Nirvanát beírta a rocktörténelem arany oldalaira, és himnusszá vált, nemzedékeken átívelő himnusszá.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5112290349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bellagio 2017.02.26. 11:35:48

Nirvana = The definition of 'overrated'.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.02.26. 13:15:02

@Bellagio: a Nirvana egy évtized meghatározó zenei irányzatát tette egy csapásra mainstreammé, és tette 10 évre zárójelbe az engeddelahajam rockzenét (pl Queensryche, Megadeath, Iron Maiden (pedig a Fear of the Dark nem lett volna rossz)).

Persze nálunk akkor még nem járt le az a 10 év, amivel a magyar zene rendszerint másolta a nyugat legrosszabb, gyakran poénből elsütött zenéit. Szóval mi az egészből kimaradtunk és aki nem nézett nyugati csatornákat, annak maradt viccnek szánt Scooter komolyan vett magyar változata a Kozmix vagy az engeddelahajam rockzene, csak a gitárvirtuózitás és énekhang nélkül.

10-15 évre a Grunge meghatározó irányzat lett a rockzenében, réáadásul, anélkül hogy egymást feltétlenül másolnák. Bush (talán ők álltak legközelebb a Norvana-hoz zeneileg), Alice in Chains, Pearl Jam, ezek nagyon más zenét játszottak, és a hagyományos rock nem is tudott mit kezdeni velük.

AMúgy a lista korrekt, kb én is így látom, talán 21 szám túlzás is, de az is igaz, egy korán eltávozott zenekarról van szó, más 20 év alatt se tesz le ennyit az asztalra...

CSL 2017.02.26. 13:38:06

Gondoltam, h a smel like teen spiritet nem lehet kihagyni..

CSL 2017.02.26. 13:40:29

@Ződ2000: "tette 10 évre zárójelbe az engeddelahajam rockzenét "
Azért ott volt egy Pantera...

Taxman 2017.02.26. 13:47:34

21?!?!?! Ne vicceljünk már. Jó ha 3 említésre érdemes daluk van. Egyébként a zenekar szimplán egy generáció életérzésének tükre volt. Se több se kevesebb. jókor voltak jó helyen. Kobain pedig "szerencséjére" még éppen időben bálvánnyá lőtte magát.

LP Soldier · http://linkinparkhun.blog.hu/ 2017.02.26. 15:31:24

Nálam a Territorial Pissings semmiképpen sem Top 10-es, akkor már inkább a Lounge Act. És még hiányolom a Dumb c. számukat is - az szerintem mindenképpen beférne egy Top 21-be.

karikaV43 2017.02.26. 15:36:57

Úristen ez a banda egy dalos lókaka.A teljes rock zenét hazavágták a nyálas zenéjükkel.
21 dal?
Még a Metallica-tól is nehéz lenne összehozni.

karikaV43 2017.02.26. 15:39:29

@Ződ2000: az engedd el a hajam rock zene kicsit jobb mint ez a semmi,se nem rock se nem pop nyáltömeg.
Abba az időbe sokkal jobb zenék voltak mint ez.

karikaV43 2017.02.26. 15:40:10

@CSL: A Pantera az király az egyik legjobb zenekar volt.

MEDVE1978 2017.02.26. 17:56:20

@Ződ2000: messze nem tette zárójelbe a rock zenét vagy a metált a grunge sem. Amit zárójelbe tett az a Queensryche, Mötlex Creu, Europe etc. haj- és glamrock, metál volt. A Smell like teen spirit 1991-ben jött ki. Ugyanebben az évben volt ugye a Metallicától a Black Album, ami abszolút mainstream szupersztárt csinált belőlük, a GNR-től - ami azért eléggé glam rock alapokról indult - a Use your illusion 1-2, a Megadeth pedig éppen a Rust in Peace és a Countdown to extintion között volt, ami még mindenképpen az erősebb korszaka a bandának.

MEDVE1978 2017.02.26. 18:04:56

Egyszer valaki azt írta, hogy hihetetlen, hogy egy egyszerű háromfős banda, különlegesebb zenei tudás nélkül ilyen rendkívülit tudott alkotni. Ezzel egyetértek. A Nirvana nem egy túl bonyolult zene, de kreativitásában, mondanivalójában mindenképpen kiemelkedő. Valóban egy életérzést jelenítettek meg, ami az akkori fiatalságot elkapta. De ez nem teszi sem rosszá, sem pedig kevésbé zseniálissá. A Beatles sem egy agysebész banda volt, zeneprofesszori tudással, mégis sikerrel kapta el a hatvanas évek lázadó életérzését. Chuck Berry

MEDVE1978 2017.02.26. 18:06:36

Félbeszakadt. Szóval Chuck Berry tehetségesebb és zeneileg is jóval profibb volt a Beatlesnél és Elvisnél is, őt mégis nagyságrendekkel kevesebben ismerik... De ettől nem volt kevésbé jelentős a Beatles vagy Elvis sem.

Dzsontra Volta 2017.02.26. 19:33:53

A top 11-be nehéz belekötni, bár a sorrend szubjektív és én a smells like teen spiritet lecserélném az in bloom-ra. A Nirvana alapvetően keveseknek tud igazán meghatározó lenni, nem árt hozzá abba a generációba tartozni, amelyiknek a grunge jelentette a popzenét :)

murray 2017.02.27. 09:52:17

a 90es évek eleje metal szinten még erős volt, de olyan 1993-94től azért eléggé keményen odab.szott a grunge..

a GNR feloszlott, (jó ez nem metal) , dickinson kivált a maidenből -átment "grunge"-ba, (nagyjából) a MET-re rájött a dili a Load/reload-al, emlékszem 95ben a maiden a csóró pecsa-ban, vmi KISS koncert is volt a pecsa szabadtéren, na az is egy mélypont volt.. jött a Limp bizkit ..stb.

volt egy kemény 5-6 év olyan 99-2000ig a klasszikus metal nagyok számára.

CSL 2017.03.04. 17:24:33

@karikaV43:
A Pantera a világ ki-be baszottul legjobb bandája a világtörténelemnek!
Ahhoz képest egy Nirvana, csak egy a sok bohóc közt..

CSL 2017.03.04. 17:46:30

@murray:
Azért ezt így..
92: Vulgar display of power
94:Far Beyond Driven: billboar lista első helyén nyitott, se mtv sem rádiók nem játszották
93: Sepultura Chaos A D
Európában pl At the gates 95 ös Slaughter of the Soul című albuma amit grammy- re jelöltek
Lehetne még sorolni pl Machine Head stb..
Szóval nem halt meg a metál, csak elfordult tőlük a média, és az egy slágeres zenekarokba tolták az energiát, meg a könnyen emészhető szarokba mint a Pearl Jam! Az ilyen bandák lettek a pc bandák mert tetszett nekik h férfit hallanak sírni..

CSL 2017.03.04. 19:01:42

@MEDVE1978:
Lehet, hogy Chuck Berry tehetségesebb zenész volt, mint a Beatles-ék de eléggé egysémára épült a zenéje, azértca Beatles jóval kreatívabb volt..

Bogyó 2 2017.03.12. 21:58:28

@MEDVE1978: "Chuck Berry tehetségesebb és zeneileg is jóval profibb volt a Beatlesnél "
Te jó ég, régen olvastam ekkora sületlenséget, ilyet az írhat, aki kb. a She loves you yeah-yeah-t, meg az A hard day's night-ot ismeri csak a Beatles-től, és fogalma sincs arról, hogy mit alkotott a Beatles.
"Öt év alatt korai sikereik kétségtelenül egyszerű zenéjét (mint a „She Loves You” és az „I Want to Hold Your Hand”) művészi, igényes dalokká fejlesztették. Ők írták a dalaikat, feszegették a stúdiók felvételi lehetőségeinek határait, minden lemezük új, addig példa nélküli hangzásvilágot ért el (az amerikai stúdióknál gyakran gyengébb hangminőség ellenére) – mindezekkel hosszútávú befolyást gyakoroltak a rockzenére." (Wikipedia)

A Rolling Stone magazin minden idők legjobb albumait állította össze 2000-ben, ahol 4 Beatles album szerepel az első 10-ben, és persze az első is tőlük van. Nem Szentírás ez se, de azért nyilván nem is véletlen. A pár dalával korán a szelet jól elkapó és amúgy valóban újító Berry, azért a fasorban sincs ahhoz a szinthez amit Lennon és McCartney tett le az asztalra.

Bogyó 2 2017.03.12. 22:19:53

@MEDVE1978: "A Beatles sem egy agysebész banda volt, zeneprofesszori tudással," McCartney első szólólemezét teljesen maga játszotta fel az összes hangszeren, komolyzenét is szerzett, írt egy oratóriumot, amit a Royal Liverpool Philharmonic Society 150 éves fennállásának megünneplésére rendeltek. Számtalan a popzenében nem szokványos hangszert használt dalaiban, trombita, hárfa, csemballó - és némelyiken maga játszott. A Wiki szerint: "Elismerten a 20. század egyik zenei ikonja, a brit rockzene megtestesítője. ...Karrierje során több mint 50 Top 10-es slágert írt, vagy volt bennük társszerző; többen, mint bárki más. Nagy hatású basszusgitáros, elismert gitáros, zongorista és dobos."
süti beállítások módosítása