Fülesbagoly

Popra váltott a Linkin Park, itt az új dal

2017. február 16. - matesas

Nu metal, alternatív rock - általában így szokás definiálni a Linkin Park stílusát, így aztán most nem tudjuk, mire véljük a május 19-én megjelenő új albumról megmutatott első dalt. Totális irányváltás? Vagy csak egy kilógó tétel egy kőkemény lemezről?

linkin_park.jpg

Ahogy arról korábban a bagoly is beszámolt: nagy volt a fogadkozás Linkin Parkéknál, a zenekar tagjai az elmúlt hónapok interjúiban többször is úgy fogalmaztak, hogy pályafutásuk egyik legjobb lemezével rukkolnak elő. Mike Shinoda, a zenekar gitárosa, másodénekese azt mondta: nagyon magasra emelték a mércét, ez az album mindenképp más lesz, mint az eddigi Linkin Park anyagok.

Nos, a banda bejelentette: a lemez május 19-én, One More Light címen jelenik meg. Most itt van az első szám az anyagról, a címe Heavy, s abban egyet érthetünk Shinodával, hogy ez tényleg nagyon más. Ez a dal színtiszta popzene, nem állítjuk, hogy rosszféle, hogy gagyi, hiszen melankolikusan dallamos, dúdolható, kellemes muzsika ez, de a gitárt például hiába keresgetjük benne, nagyon fülelni kell, hogy pillanatokra kihalljuk. Emésztjük, emésztjük, és kíváncsian várjuk, hogy egy totális irányváltásnak lehetünk tanúi vagy a fiúk csak kiragadtak egy szerzeményt a sok, ennél súlyosabb nóta közül.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7212267178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.02.17. 17:43:31

Fú, ez mi...? A Meteora után egyre hallgathatatlanabb lett a Linkin Park, ez a kommersz pop meg aztán tényleg. Lehet a popot is jól csinálni, de ilyenből tizenkettő épp egy tucat.
Nekem úgy tűnik, hogy a trendeknek igyekeznek megfelelni, anno a nu-metal és társai, aztán ez a Jay Z-s akármi, most meg a pop. Remélem, soha az életben nem lesz menő az operett vagy a magyar nóta a tengerentúlon...

LP Soldier · http://linkinparkhun.blog.hu/ 2017.06.30. 21:46:36

@Tralfamador75: "A Meteora után egyre hallgathatatlanabb lett a Linkin Park"
Gyanítom, te se hallottad még a 2014-ben megjelent The Hunting Partyt.

2017.07.01. 15:52:11

@LPM István: Nos, valóban.
Azt azért megjegyzem, nem volt sosem kedvencem a Linkin Park, bár anno szerettem, amit csináltak (és annak idején inkább voltak a látóterem közelében, mint később). Én is változtam, ők is változtak. (Nekem leginkább talán ugródeszka volt ahhoz, hogy megtaláljam a "rockban" a nekem tetsző stílust - akármi is az -; mindenki kezdi valahol). Ahogy az ismerősökkel, úgy vagyok a rokonszenves zenékkel/zenekarokkal/zenészekkel is: néha felbukkannak, megnézem, mit csinálnak. A kedvencekkel képben van az ember.
Viszont akkor még inkább felmerül a kérdés: ha visszakanyarodtak valami hasonlóhoz 2014-ben, mint amit 10 évvel előtte csináltak, akkor mi a @ a 2017-es album?
süti beállítások módosítása