Fülesbagoly

40 éves az Agárdi Popstrand

2017. január 30. - NagySzabolcs

Te jó ég, már 40 éves az Agárdi Popstrand! Kevés ember akad, akinek nincs valamilyen emléke, élménye a szabadtéri helyen. 2017-ben is lesznek programok dögivel, fellép többek közt az Edda, Demjén Ferenc és a Hooligans.

akos2007.jpg2007-ben Ákos is fellépett / Forrás: agardipopstrand.hu

Az Agárdi Popstrandot a KEK egykori programszervezője, Turbók János hívta életre 1977-ben. Elmondása szerint igényes élőzenei produkciókat akart felléptetni, és ehhez tartotta magát a négy évtized alatt. Én magam először 1991-ben jártam ott, a Pál Utcai Fiú és az Auróra közös koncertjén. Ami élénken él bennem az est kapcsán, hogy életemben nem láttam annyi tarajos punkot, mint ott, akkor. Párszor még megfordultam a szabatéri színpad előtt, láttam az Edda és Horváth Charlie koncertjét is. A hely azóta is él és virul. Bár a honlapon van egy meglepő kiírás, miszerint majdnem megreccsent a popstrand. Az üzenet így szól: Balog Zoltán miniszter úr tízmillió forintos rendkívüli támogatása lehetővé tette, hogy csőd helyett megünnepelhetjük a 40. születésnapunkat. Idén is elég nagy nevek muzsikálnak, fellép többek közt a Hooligans, az Edda, Demjén Ferenc, a Bikini és Rúzsa Magdi.

Boldog születésnapot, Agárdi Popstrand!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr112169102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása