Fülesbagoly

New Yorkban is szétfeszíti a Tankcsapda a Rock & Roll rugóját

2017. január 16. - matesas

A sikeres tavalyi esztendő után idén sem tétlenkedik a Tankcsapda. Lukács Laciék turnénaptárában egyre sűrűsödnek a dátumok, a magyarországi koncertek mellett Nyugat-Európában és a tengeren túl is dübörögnek a Tankok.

tankcsapda_2.jpg

Új lemez, telt házas koncertek - a Tankcsapda remek évet zárt tavaly, a zenekar 2016 december 29-én hazai pályán, a debreceni Főnix stadionban koronázta meg az esztendőt egy fergeteges bulival. A Dolgozzátok fel című, MOL-kutakon árusított dupla-album két héttel a megjelenése után négyszeres platina lemez lett, szóval Lukácséknak valóban nincs okok a panaszra, és úgy tűnik, hogy 2017-et ugyanolyan lendülettel nyomják végig, amilyennel az óévet zárták.

Április 28-án lesz az év első hazai Tankcsapda koncertje, a Papp László Arénában tartott buli igazán különlegesnek ígérkezik. A színpadot ezúttal a nézőtér közepén helyezik el, megnövelik a küzdőteret, és minden igény kielégítő fény-és hangtechnikát ígérnek. De a Tankok ezúttal nem csak itthon, hanem külföldön is aktivizálják magukat, a hadjárat Pozsonytól egészen Amerikáig tart, október elején előbb Torontóban, majd néhány nappal később New Yorkban lépnek fel. A brooklyni Knitting Factory már nem ismeretlen számukra, 2015 novemberében már koncerteztek itt, akkor pillanatok alatt elkapkodta a közönség a jegyeket.

Tankcsapda - A Rock & Roll rugója (New York, Knitting Factory, 2015. 11. 08.):

Az eddig ismert 2017-es koncertdátumok:

04.21. Graz (Ausztria)

04.22. Pozsony (Szlovákia)

04.23. Salzburg (Ausztria)

04.28. BUDAPEST-ARÉNA

09.29. Eindhoven (Hollandia)

(az egyetlen idei holland koncert)

09.30. London (Egyesült Királyság)

(az egyetlen idei angliai koncert)

10.02. Hamburg (Németország)

10.06. Toronto (Kanada)

10.07. New York (USA)

11.03. Stuttgart (Németország)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2612129289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása