Fülesbagoly

A tüdő kitágult, a szívdobbanás felgyorsult

Middlemist Red / Hello Hurricane koncertbeszámoló

2017. január 09. - Bagolyhír

Hatalmas bulit csapott a fővárosi Kuplungban a Middlemist Red, az előzenekaruk a Hello Hurricane volt. Egy lelkes rajongójuk pedig megírta a Fülesbagolynak, miért érdemes figyelemmel kísérni a budapesti klubéletet. Kalmár Csenge beszámolója.

dsc_0096_masolata.JPG

Fotó: Szádvári Renáta

A Hello Hurricane 2012-ben alakult alternatív rock együttes, könnyedebb, nyugodtabb és pont ezért hagyja szárnyalni az elmét. Első hallásra őszintén szólva nekem nem tetszett, de az est folyamán bebizonyították a fiúk, hogy érdemes őket is hallgatni és további pályafutásukat figyelemmel kísérni. A koncert egyik érdekes eleme volt a The Wanderer című szám, ez egy „egy szál gitáros” nóta, amelyet a csörgő csak még hangulatosabbá tett. A Gone című dalt is előadták, amelyhez 2016 májusában a Hello Hurricanene klipet is készített. A legjobban az utolsóként eljátszott Speak Out tetszett, főleg a gitártéma miatt.

A Middlemist Red másodjára szólaltatta meg élőben a zenekar második albumát, a Ripple Soul-t, tehát aki le maradt az A38-as lemezbemutató koncertről, a Kuplungban már nem maradhatott ki. Ahogy elkezdődött a koncert, a tüdő kitágult, a szívdobbanások száma megnövekedett és felgyorsult. Ehhez a zenéhez nem kell tudatmódosító szerek használata a hangulat fokozására, a Middlemist Red neo psycho-rock hangzásvilága bőven elegendő. Az új Ripple Soulról előadták a srácok az Illuminair című számot is. Jó volt hallani az új lemezt élőben. Több szintetizátor került a számokba, a Silverline az egyik dal, amelyen érezhetjük ezt az új hangzást. Mikor már azt hittük, hogy vége a határtalan tombolásnak, megszólalt a jól ismert gitár téma és a koncert a tetőfokára hágott. Ez volt a Single Switcheroo, az előző Supersonic Overdriver című albumról. A Sundowner című számnál a dobütemet tapsáradat követte, Nové Soma ordításai pedig valósággal megszüntették a közönség és az előadó közötti színpadszéli határt, nem maradtak gátak és kapuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2312111575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása