Kollár-Klemencz László új lemezén a természetben mélyült el

2016. december 15. 12:05 - Bagolyhír

Rengeteg címmel harmadik szólólemezét készítette el Kollár-Klemencz László, a Kistehén vezetője. Az énekes, gitáros, dalszerző az album kamarazenéjében és szövegeiben a természetben mélyült el, a bemutató koncert december 27-én lesz a Fonó Budai Zeneházban.

kollarklemecz.jpg

"Szólólemezeim radikálisan eltérnek a Kistehén poprockos világától, mert a nevem alatt megjelenő anyagok sokkal személyesebbek, ezeken szeretek érzékenyebb, finomabb eszközökhöz nyúlni. Ez már a 2008-as Ember a fán című lemezre igaz volt, amit ugyan a zenekarommal rögzítettem, de a különbözést érzékeltettük a Kistehén Melankólikusok előadói név használatával" - mondta Kollár-Klemencz László az MTI-nek.
Hozzátette, hogy zenei hozzáállása hasonló volt a tavalyelőtt kijött második szólóanyaga, a Legesleges esetében is, amelyen Erdős Virág verseit zenésítette meg.
A három lemez elsősorban atmoszférájában, a melankóliában mutat nagyjából egységes képet. A mostani kamarazenekar magját három vonós alkotja: brácsán a cigányzenei produkciókban hallható Ónodi László, csellón a klasszikus nagyzenekarokkal koncertező Valkó Béla, bőgőn pedig a Kistehénben a basszusgitárt megszólaltató Vajdovich Árpád játszik. A Kistehénből szerepel még Weil András (zongora, ütőhangszerek), a Beszéljünk Zoli című dalt pedig Mákó Kató énekli, aki Szentendrén tart különleges dobköröket.
"Mindig érdekeltek azok a kísérletek, amelyekben a kortárs klasszikus zene keveredik valamilyen mély, tradicionális muzsikával, akár népzenével, akár régizenével. Ezt most megpróbáltam mai interpretációba tenni, tehát nem törekedtem az autentikusságra. Számomra Alexander Balanescu, a nagyszerű román származású hegedűs gondolkodása a példa ebben a tekintetben" - fejtette ki a zenész.
A Rengeteg című dal- és lemezcím egyrészt Kollár-Klemencz László természetközeliségét, másrészt a szövegekben jelentkező lelki telítettséget szimbolizálja. "Az erdő, a rengeteg egy óriási, bonyolult hálózat, amely egy nagy egységgé áll össze, akárcsak kapcsolataink, életünk őrült szövevényessége. A lemez nem igazán vidám, viszont életszerető".
Az album borítóján a 15. században élt reneszánsz művész, Paolo Uccello Éjszakai vadászat című festményének fotója látható.

"Családommal gyakorlatilag az erdő közepén élek. A hatalmas és erős rengeteg közelsége egyszerre félelmetes és gyönyörű, a középkori világot, a természettől függést bemutató festmény nagyon jól visszaadja ezt az érzést. A Rengeteg című dal a vadász és a szarvas történetével klasszikusan nehéz téma. A számhoz jövő év elején kijön egy klip, amely a Pilisi erdőben forog, a természet és a civilizáció elvesztéséről, megtalálásáról szól" - mondta Kollár-Klemencz László az MTI-nek.
A Rengeteg (kiadó: Fonó) ugyan csak most jelent meg, de már májusban volt egy előbemutatója a Müpa Fesztivál Színházában, ahol hét dalt játszottak el a lemez tizenkét számából. Novemberben a Katona József Színházban előadták a teljes anyagot, a Fonóban december 27-én pedig már a CD is elérhető.
"Terveim szerint jövőre a Kistehén mellett sok koncertet adok szólóban. Újra lesz Müpa-fellépés, megint megyünk a Katona József Színházba, lesz Trafó-est és valószínűleg játszani fogunk a nyári művészeti fesztiválokon, az Ördögkatlanon, a Művészetek Völgyében" - tette hozzá a zenész.
Az 50 éves Kollár-Klemencz László az Andersen együttessel már ismert volt az alternatív színtéren 1991 és 1997 között, széles körben azonban a 2002-es Sziget fesztivál kistehenes reklámfilmjével, majd a Kistehén Tánczenekar Szájbergyerek című slágerével vált népszerűvé. Zenekara azóta hét lemezt készített - a legutóbbi, a Szomjas nők 2014-ben jelent meg -, és több slágert - Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél, Virágok a réten, Jó csávó a Markó, Ezt is elviszem magammal - írt. A Kistehén frontembere az irodalmat a dalokkal keresztező Rájátszásban, valamint a Budapest Bár produkcióban is szerepel, tavaly Miért távolodnak a dolgok? címmel novelláskötettel jelentkezett. (MTI)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1812049613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.