Fülesbagoly

Harcsa Veronika vagy a Tankcsapda nyerné az Eurovíziós Dalfesztivált?

2016. december 11. - Bagolyhír

Kihirdették a héten, hogy kik jutottak be A Dal döntőjébe. Tavasz elején pedig kiderül, hogy közülük ki fogja majd képviselni Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az indulók listáját most nem véleményeznénk, inkább felállítottunk egy saját listát azokról a produkciókról, akikkel lenne esély a végső győzelemre.

soerii2.jpg

A Dal verseny elsősorban már nem arról szól, hogy ki jut ki az Eurovíziós Dalfesztiválra, legalábbis a jelentkezők szempontjából biztosan nem. Mindenki tudja, hogy egy nagyívű, „eurovíziós” dalt keres a zsűri, évek óta ezt hangoztatják. Aztán vagy sikerül megtalálni (Wolf Kati: Szerelem miért múlsz), vagy nem (ByeAlex: Kedvesem). Ma már azért jelentkeznek szólisták és együttesek A Dalba, mert Magyarországon szinte az egyetlen lehetőség, hogy a saját (vagy mások által írt) zenével egy csapásra kitűnjenek, karriert csináljanak. Volt is rá sok-sok példa: nem nyerte meg a versenyt, de A Dalban való szereplése pillanatok alatt megváltoztatta az életét, rádiós játszás, turné, fesztiválfellépések, médiaszereplések. Ilyen például a Honeybeast (A legnagyobb hős), Bogi (We All) vagy Petruska (Trouble in my Mind).

Na most akkor játsszunk el a gondolattal! Vegyük azt, hogy tényleg egy győzelemre esélyes produkciót akarunk kiküldeni, nem levitézlett tehetségkutatósoknak adunk esélyt, és nem engedjük, hogy huszadjára is ugyanazok az énekesek jussanak be A Dal elődöntőjébe. Felsorolunk alább néhány csapatot, érvet, hogy kikkel és mely dalukkal lenne esélyünk a végső győzelemre (tudjuk, hogy már kiadott dal nem indulhat). A produkciókat sorrendbe raktuk, attól függően, kinek lenne a legkevesebb és a legtöbb esélye megtapsoltatni Európát.

7. Tankcsapda

tankcsapda.jpgBiztos, hogy soha nem jelentkezett a versenyre, és az is biztos, hogy soha nem is fog. De játsszunk el a gondolattal! A Tankcsapda ugye Magyarország legnépszerűbb rockzenekara, de ez még kevés lenne, mert itthonról nem tudunk szavazni rá. Viszont az, hogy komoly Európa-turnékat csinálnak, és mindenhol telt ház van, jelzi azt, hogy lenne egy masszív szavazótáboruk Európában. Nem csak az szól ellenük, hogy ebben a miliőben nem jelennének meg, de nem is playbackelnének (egyszer tették, akkor is poénból, egy saját E-Klubos koncertjükön A legjobb méreg közben eldobálták a hangszereiket, miközben szólt a dal).
Viszont ide vehetjük a sokszor emlegetett Lordi példáját, a finn zenekar kemény muzsikával nyert pár éve. Oké, náluk voltak külsőségek, maszkok, Lukácséknál nincsenek, viszont egy jó dal akár megoldhatná ezt a hiányt. Például ez:

6. Yellow Spots

yellow.jpgA látványban a (leg)erősebbek. A színpadi produkciójuktól lehidalna Európa. Erről beszélünk:

5. Harcsa Veronika

harcsaveronika1.jpgEgy bájos énekesnő, jó hanggal, izgalmas muzsikával, kitűnő angollal. Valószínűleg ő sem indulna soha a dalversenyen, és nem félplaybackelne. Ennek ellenére több verziónk is van, melyik produkciójának melyik dalával kellene benevezni. Mi most nem szarozunk, legyen Bin-Jip, pörköljünk oda!


4. Kowalsky meg a Vega

xkep_1374488174_jpg_pagespeed_ic_xhpsavg4ja.jpgRengeteg fülbemászó daluk van, és ha még Kowalsky üzenetét is sikerülne átadni angolul, akkor lenne igazán nyerő a produkció.

3. Fábián Juli & Zoohacker

fabian_jul.jpg2012-ben már elődöntősek voltak a Like a Child c. dalukkal (a Shine lemezen van több szám is, ami erősebb ennél). Egy jó dallal megvan bennük a potenciál: modern, trendi zene, egy szép énekesnővel, aki ráadásul zseniálisan énekel.

2. Soerii & Poolek

soerii1_1.jpgAz is kiderült az Eurovíziós Dalfesztiválokon, hogy kell a cirkusz a népnek. Na Soerii-éktől megkapnák! Persze kicsit finomítani kéne a produkciót, ahhoz, hogy színpadképes legyen. Óriáspénisz showelem pl. kizárva, csöcsök is takarva. 

1. Pannonia Allstars Ska Orchestra

paso2015_1.JPGA „legnemzetközibb” együttes a listánkon, nagy külföldi fesztiválok fellépői, rendszeresen koncerteznek Európa-szerte. Ha indulnának, egy érzékeny döntést kellene hozniuk, ugyanis a csapat 10 tagú, az Eurovíziós Dalfesztivál szabályzata szerint viszont maximum 8 ember lehet a színpadon. Náluk is van több verzió dalra, de mondjuk az alábbi. Lelki szemeinkkel látjuk, hogy 1 perc után felpattannak az emberek otthon a fotelből, 2 perc után meg már azt kiabálják Európa-szerte, hogy Hortobágyi palacsinta!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1612040999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n3spr3ss0 2016.12.12. 16:47:33

Az kikötés,hogy csak szellemi és zenei nyomorékok képviselhetik az országot?

Stenonis 2016.12.12. 18:39:45

Az ideális Euroviziós induló csapat a Best of Fásy mulató lenne.
süti beállítások módosítása