Fülesbagoly

After Crying: jön a 30. jubileum koncert

2016. június 06. - Bagolyhír

(MTI) - Egy év szünet után lép ismét színpadra az After Crying, a progresszív rock és a komolyzene határán egyensúlyozó formáció. A 30. születésnapját csendesen ünneplő csapat a Hegyvidéki napok keretében pénteken este játszik a budai Gesztenyés Kertben.

aftercrying.jpg

Forrás: After Crying facebook oldala

"Sohasem voltunk igazán karrierépítő vagy üzleti alapon működő zenekar. Szép születésnap ez számunkra, nehéz elhinni, hogy már harminc éve létezünk, de még egyáltalán nem érzem magunkat öregnek, sem emberileg, sem zeneileg" - mondta Egervári Gábor, az After Crying egyik alapítója, szövegírója, fuvolása, aki a koncerthangzásért is felel.
Az After Crying történetében nem példa nélküli, hogy ilyen hosszú időn át nem adott koncertet. Egervári Gábor kiemelte: az a produkció, amit színpadra állítanak, nem "fogyasztható" heti rendszerességgel, meglehetősen tömény, elgondolkodtató, fajsúlyos, amely egy szűk réteget tud megtalálni. Az együttesben az elmúlt években két tagcsere is történt, két meghatározó tag, Lengyel Zoltán billentyűs és Torma Ferenc gitáros távozott, helyettük Erős Csaba és Horváth András Ádám érkezett.
Ahogy Egervári egy korábbi interjúban fogalmazott, az After Crying megpróbálja felhívni az emberek figyelmét az időtálló értékekre és kapaszkodókra, amelyekkel a zivataros idők átvészelhetők. "A zenekar szellemisége változatlan, az After Crying mint olyan az én szememben a csapat n+1-edik személye, saját életet él, most, harminc év elteltével is tele van gondolatokkal" - tette ezúttal hozzá.
Az alapítók közül mára ketten maradtak Pejtsik Péter csellós, basszusgitáros, zeneszerzővel, ugyanakkor Winkler Balázs trombitás, billentyűs, zeneszerző is őstag, 1992 óta van velük, a dobos, zenei producer Madai Zsolt pedig 1998 óta. A csapat hetedik tagja Bátky Zoltán énekes. "Úgy érzem, a hosszú múlt, amely során tizenegy stúdióalbumot és négy koncertanyagot készítettünk, olyan közeget alakított ki, amely az új tagokat is magával ragadja".
Egervári Gábor szerint az elmúlt években annyi mindenképpen változott, hogy szövegeikben szókimondóbban fejezik ki magukat, "smink nélkül", kevésbé állandó metaforákban.
Az együttes pénteken az ingyenes Hegyvidéki napok nyitókoncertjét adja. Egervári Gábor elmondta az MTI-nek, hogy két órát fognak játszani, és olyan számokat is elővesznek, amelyeket nagyon régen adtak elő színpadon, például a húsz éve írt Stalkert, a Sleepin' Chaplint, a Herkules dalát vagy a Conclusiont, amely a közelmúltban elhunyt billentyűs, Keith Emerson emléke előtt tiszteleg.
Az After Crying az elmúlt negyedszázadban számos külföldi koncertet adott, fellépett progresszív zenei fesztiválokon, manapság is népszerű Franciaországban, Hollandiába, Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában, Mexikóban is. Magyarországon viszont kevésbé van előtérben; lemezeik négyötödét külföldön adják el. Az együttes már 1997-ben klasszikus nagyzenekart szólaltatott meg saját szerzeményeiben, első szimfonikus koncertjét 2000-ben a venezuelai Caracasban adta. 2011-ben és tavaly is különleges, szimfonikus zenekarral közös koncertet adtak a Művészetek Palotájában.
Egervári Gábor elmondta, hogy a gondolatok szintjén szerepel archív felvételeik közreadása vinylen, valamint vadonatúj anyag megjelenése sem elképzelhetetlen, de legkorábban is csak 2017-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr558784596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása