Fülesbagoly

Katasztrofális koncertet adott a Korn

2016. május 30. - matesas

A baj nem jár egyedül, a Korn lisszaboni fellépését gyakorlatilag tönkre vágta a technika ördöge, háromszor ment el az áram, Jonathan Davis-ék összesen hat dalt tudtak előadni, a nu metal királyai öles káromkodások közepette fejezték be a katasztrofális koncertet.

korn.JPG

A Rock in Rio Lisboa egyik sztárfellépője volt a Korn, a zenekar koncertjére tízezrek gyűltek össze pénteken este, ám az előadás nem várt fordulatot vett. Minden zenekar rémálma vált valóra, a Korn nekikezdett a Blind-nak, amikor egyszerre csak elment a hang, kialudtak a fények. Áramszünet. Jonathan Davis énekes hüvelykujját lefelé tartva jelezte a közönségnek, hogy meghalt a technika. Rövid idő elteltével a banda visszajött a színpadra, ismét nekifutottak a Blind-nak, mire megint elment az áram. Most már hosszabb szünet következett, majd láss csodát: sikerült hat dalt végignyomni, épp a Metalica One-ját játszották, amikor ismét beütött a krach.

A Korn később a közösségi oldalán kért elnézést a rajongóktól, bár nyilvánvaló, hogy a történtekért nem a zenekart terheli felelősség. A Korn most folytatja európai turnéját, magyarországi dátum nem szerepel a naptárukban. A magyar rajongóknak a június 9-i ausztriai Nova Rock vagy a június 15-i prágai koncert ajánlott.

Az első áramszünet:

A második áramszünet:

A harmadik áramszünet:

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr518757654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása